Első hungarikum elismerés a vajdasági magyar közösségnek is – Hungarikum Díj 2025

2025-11-25

Díjátadó


2025 november 25-én a magyar nemzeti értékek legjelentősebb ünnepére került sor a Budapesti Operettszínházban, ahol az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság megrendezte az V. Hungarikum Díjátadó Gálát. A rangos eseményen ünnepélyes keretek között adta át dr. Nagy István, Magyarország agrárminisztere, a Hungarikum Bizottság elnöke a hungarikum díjakat és okleveleket azoknak a közösségeknek, intézményeknek és szakembereknek, akik kiemelkedő szerepet vállaltak a magyar nemzeti értékek megőrzésében, feltárásában és javaslattételében.

A déli harangszó hungarikum jelöléséért és felterjesztésért Hungarikum Díjat és köszönő oklevelet vehetett át a Vajdasági Magyar Értéktárat gondozó Vajdasági Magyar Művelődési Intézet képviseletében Kormányos Gyöngyi igazgató asszony, a magyarországi Professzorok Batthyány Köre nevében pedig dr. Visy Zsolt professzor. A déli harangszó felterjesztését közösen nyújtotta be a két szervezet, a felterjesztést a vajdasági magyar közösség részéről támogatta dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A díjátadón Nagy István miniszter úr mellett köszöntőt mondott V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos is.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet a délvidéki magyar kulturális örökségvédelemben, értékeinek továbbadásában két évtizede meghatározó szerepet tölt be. A díjátadó jelentősége túlmutat a központi ünnepségen: erősíti a Kárpát-medencei magyar közösségek összetartozását, és ráirányítja a figyelmet azokra az értékekre, amelyek földrajzi határokon átívelve is egységet teremtenek.

Ez a díj az első hungarikum elismerés a vajdasági magyar nemzeti közösség részére.

2025-11-25

Budapest

Díjátadó


2025 november 25-én a magyar nemzeti értékek legjelentősebb ünnepére került sor a Budapesti Operettszínházban, ahol az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság megrendezte az V. Hungarikum Díjátadó ...

2025-11-25

Budapest

Dijátadó


2025 november 25-én a magyar nemzeti értékek legjelentősebb ünnepére került sor a Budapesti Operettszínházban, ahol az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság megrendezte az V. Hungarikum Díjátadó ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával