Szedlár Rudolf Csantavéren született 1953-ban, majd 1954-ben családjával együtt Szabadkára költözött. Az elemi iskola négy osztályát még Szabadkán végezte el, ám 1964-ben kiköltöztek Csantavérre. Érde ...
A falu egyik oszlopos tagja Kiss Gyula, aki a VMSZ helyi szervezetének elnöke, a jelenlegi városi képviselő-testület tagja. A település gazdasági fejlődésében akkor járult igazán hozzá, mikor 2004 és 2012 között a tiszakálmánfalvi helyi közösség tanácsának élére választották meg. Egyik, ma is virágzó eredménye a Bakssal kialakított testvértelepülési kapcsolat. 2004-ben kezdeményezésére és buzdítására helyi kistermelőkkel karöltve megalapították a Tiszakálmánfalvi Földműves Szövetkezetet, ami a mai napig aktív és működőképes. Ezt a szövetkezetet 14 magyar család összefogásával sikerült létrehozni, és ezen családok tagjai üzemeltetik és fejlesztik a szövetkezetet. A szövetkezet rendelkezésére áll egy 60 tonnát mérő nagy mázsa és 1200 tonna tárolókapacitás. A jövőben egy feldolgozóüzem kialakítását tervezik. Két helybéli magyar ember áll munkaviszonyban ebben szövetkezetben. Gyula önkéntes igazgatóként tevékenykedik agrármérnöki képzettsége okán, ennek köszönhetően a cégnek nem kerül pénzébe az ügyek lebonyolítása. Ezenfelül nincs tartozásuk sem banknál, sem egyéb helyeken, ugyanakkor nekik sem tartozik senki. A szövetkezet egy falugazdász-irodát is üzemeltet, amely munkahelyet biztosít egy falugazdásznak, köszönhetően a Vajdasági Magyar Szövetségnek és a magyar kormánynak, akik a havi járulékának biztosításával fent tudnak tartani egy személyt, aki a helybeli földművesek segítségére tud lenni. A falugazdász kötelessége, hogy a pályázatokról értesítse és informálja a helyi termelőket. A Prosperitati Alapítvány pályázatainak köszönhetően 40 falubeli termelő és kisvállalkozó jutott olyan pénzösszegekhez, amelyek jelentős mértékben előrevitték a birtokok fejlődését. Új gépeket vásárolhattak a termelők, és továbbképzéseken vehettek részt.
A falu közügyeit illetően is fontos személy Gyula. Tanácselnöki hivatala betöltése alatt sikerült 30 év után kiépíteni a helyi általános iskola tornatermét, emellett ugyanezen időszakban az óvoda átkerült a régi helyéről az új, ma is ott található helyére. A falu végében levő illegális szeméttelep felszámolása is sorra került. Szintén ezen időszakban indult meg a szennyvízhálózat megterveztetése és az engedélyek megszerzése, továbbá a közvilágítás terén is javulás történt, hisz az égőket kicserélték takarékosság miatt. A gazdasági életet tekintve olyan beruházások történtek, amelyek idecsalogatták a vállalatokat, ennek köszönhetően működik egy öntapadószalag-készítő gyár és egy fémszerkezetet előállító vállalat. Ez a két vállalat egyenként 20–30 munkahelyet biztosít, ami elősegíti a helyiek megélhetési feltételeinek a biztosítását.
A gazdasági élet támogatása mellet az eszmei értékeket sem tévesztette szem elől Kiss Gyula. A falu magyar közössége és politikai vezetősége nem tudta elfogadni az MNT 2004. december 29-i határozatát, és továbbra is napirenden szerepelt a Tiszakálmánfalva név használatának kérdése. Gyula, a VMSZ helyi szervezetének elnöke aláírásgyűjtést szervezett, és a nagyszámú polgár kérését továbbította az MNT-nek. 2015 márciusában határozat született a falu elnevezéséről, hogy névadójáról és egyben megalapítójáról, Tisza Kálmánról viselje nevét. Később új, magyar feliratú helységnévtáblákat állítottak fel a falu bejáratánál.
A művelődési élet egyik oszlopos tagja, hiszen a különböző projektekből, pályázatokból aktívan kiveszi a részét, és új ötletekkel tartja fenn a magyarság összekovácsolását, az anyanyelv ápolását. Tagja a vegyes kórusnak, de a történeti események feltárásában is jeleskedik. Így sikerült a falu központjában levő turulmadaras szobrot újra felállíttatni, amely az első világháború tiszakálmánfalvi hősi halottainak emlékszobra. A tervezés, a kivitelezés és a felavatás hosszadalmas utánajárás és pályázás után a nagy világégés 100-ik évfordulójára sikerült az oszlopszobor felállításával és felszentelésével.
(Részlet a pályamunkából)
A javaslat a Hétköznapi hőseink – Írjunk történelmet! elnevezésű mintaprojekt keretében készült.
Készítette: Balla Szabolcs, tiszakálmánfalvi harmadikos gimnazista
A jövőbe vetett hit és tenni akarás jegyében Milánovity Ottíliával, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnökével 2018 nyarán felállították a PSME fejlesztési stratégiáját, mely szoros kapcsolatban van a tiszakálmánfalvi katolikus egyház fejlesztési stratégiájával, hisz egyesületünk székhelye épp a Katolikus Kör. Előrelátták többek között a Kör felújítását, padlásszobák építését, a harangozólakás renoválását, közösségi kemence és nyitott színpad építését. Az ötlet felkerült a helyi közösség fejlesztési listájára is, és így nyílt utat kaptak, hogy a kérelem a városi szervekhez kerüljön, ahol egy idő múlva elfogadták a tervet. Gyula megbeszéléseket folytatott az állami szerveknél Újvidéken, és kapcsolatba lépett Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral, aki a rendezvények során többször is meglátogatta Tiszakálmánfalvát. A helybéliek örömére 2020-ban közel 30.000 euró támogatást nyert a magyar közösség a BGA Zrt.-től a Kör épületének felújítására. A munkálatok napokon belül megkezdődnek, és várhatóan február 28-án, a falu alapításának napján befejeződnek.
A kultúra ápolásának más vetülete is van, hiszen a hazai turizmus fellendülésével Tiszakálmánfalva jelentős célpont lehet, mert az etnikai sokszínűség, a tolerancia és a fejlesztés mind példaértékű lehet az ide látogatók számára. Ezt a célt szolgálja az IPA határon átnyúló program is, amely keretében egyebek mellett kerékpárúttal bővül a falu.
A forrás nem érhető el
Szedlár Rudolf Csantavéren született 1953-ban, majd 1954-ben családjával együtt Szabadkára költözött. Az elemi iskola négy osztályát még Szabadkán végezte el, ám 1964-ben kiköltöztek Csantavérre. Érde ...
Domonkos Ferenc 1954. 08. 28-án született Szajánban. Szülei háztartásbeli, munkásemberek voltak. Egy fiú testvére volt. Az általános iskolát Szajánban végezte el, majd apja kívánsága szerint Rádió és ...
Bácskossuthfalva legkiemelkedőbb egyéniségei között feltétlenül meg kell említenünk Modrcsin Iván okleveles gyógyszerészt, ismertebb nevén a patikus bácsit, aki önfeláldozó munkájával, emberséges hozz ...