Sikeres Erasmus+ projektet zárt 2023. október 27-én a mórahalmi Kapocs Népfőiskola és a székelyudvarhelyi Humán Kapocs Egyesület. A projekt zárórendezvényének keretében új közösségi teret adtak át. A ...
2024. április 16-án 18 órakor nyitottuk meg az Előhívott értékek – épített örökségünk a fiatalok szemével című fotókiállítást, melyen az azonos címet viselő fotópályázatra beérkezett legjobb alkotások tekinthetők meg. Az egybegyűlteket Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgató asszonya köszöntötte, majd a kiállítást Antal Andrea, az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának főosztályvezető asszonya nyitotta meg. A pályázatra beérkezett alkotásokat bíráló bizottság nevében dr. Szilágyi Mária építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök értékelte a pályaműveket és sor került az eredményhirdetésre és a díjkiosztóra is. A kiállításmegnyitón közreműködött Katona Noémi és Lévai Lili énekkettőse, Nádi Csaba énekes szólista, valamint a Zentai Gimnázium kórusa Bíró Magyari Kinga vezetésével.
A felsős diákok korcsoportjában a zsűri (dr. Szilágyi Mária építészmérnök, Szerda Zsófi fotóriporter, Révész Róbert fotóművész) Bödő Balázs (Hajdújárás), Knežević Kalina (Zenta), Martinek Viktor (Pancsova) és Nagy Róbert (Erzsébetlak) pályaműveit találta a legkiemelkedőbbnek. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet különdíját Tallós Sarolta (Óbecse) és Mihályi Adrián (Magyarkanizsa) érdemelte ki, a közönségdíjat pedig Sándor Dávid (Torda) vehette át. A középiskolások korcsoportjában Góli Zsuzsanna (Szabadka), Lázity Leila (Bácskossuthfalva) és Volford Éva (Ada) alkotásai bizonyultak a legkiemelkedőbbnek. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet különdíját vehette át Víg Korinna (Magyarittabé), valamint a közönségdíjat Vajda Áron (Orom) érdemelte ki.
A fotópályázat 7 résztvevője fotós műhelymunkán vett részt Szerda Zsófi fotóriporter vezetésével. A foglalkozás keretében a fiatalok hasznos tanácsokat kaptak, amelyeket a gyakorlatban is rögtön kipróbálhattak Zenta városközpontjában sétálva. A műhelymunka résztvevői – az általános iskolás korosztályból: Bödő Balázs, Dobó Beretka Noel, Knežević Kalina, Martinek Viktor, Nagy Róbert; – a középiskolás korosztályból: Lázity Leila, Volford Éva.
Sikeres Erasmus+ projektet zárt 2023. október 27-én a mórahalmi Kapocs Népfőiskola és a székelyudvarhelyi Humán Kapocs Egyesület. A projekt zárórendezvényének keretében új közösségi teret adtak át. A ...
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör is képviseltette magát a Nemzeti értékek, hungarikumok határtalanul elnevezésű konferencián, melyet a szegedi Jobb Szegedér ...