Illés-napi programsorozat Temerinben

2026-07-12

Hagyományápoló esemény


A 2026-os Illés-napi programsorozatot július 12. és 26. között rendezték meg Temerinben, a Temerini Első Helyi Közösség és a helyi civil szervezetek szervezésében. A rendezvénysorozat az 1853-as pusztító vihar emlékére tett fogadalomból eredő, több mint másfél évszázados hagyományt ápolja, amely mára Temerin egyik legjelentősebb vallási és közösségi ünnepévé vált.

A közel kéthetes programsorozat a vallási, kulturális és közösségi események sokszínűségével várta az érdeklődőket. A programok között szerepelt koronglövő verseny, népzenei est és lemezbemutató koncert, kórushangverseny, könyvbemutató, helytörténeti előadás, médiatalálkozó, valamint képzőművészeti, fotó-, kézimunka-, méhészeti és terménykiállítás. A családi napon íjászat, lovaglás, kézműves-foglalkozások, játékok és jótékonysági koncert várta a résztvevőket, miközben a Tájház, a Helytörténeti Gyűjtemény és az Iparosok kiállítása is nyitva állt a látogatók előtt.

Az ünnepség csúcspontjára július 20-án, Szent Illés próféta napján került sor. A Kálváriától induló ünnepi menetet postagalamb-röptetés kísérte, majd a Szent Rozália-plébániatemplomban ünnepi szentmisét celebráltak, megáldották az új kenyeret, és megkoszorúzták Temeri Lőrinc emléktábláját. Az esti közösségi ünnepségen kenyérszegésre, ünnepi köszöntőkre, majd hajnalig tartó mulatságra került sor. A programsorozat méltó módon kapcsolta össze a vallási hagyományokat, a helyi kulturális értékeket és a közösségi összetartozás élményét, hozzájárulva Temerin szellemi kulturális örökségének megőrzéséhez és továbbadásához.

A helyszínen készült fotók Varga Zoltán tulajdonát képezik.

 

2026-05-18

Tájolás


2026-ban emlékezünk meg II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 350. évfordulójáról. A jeles történelmi esemény alkalmából a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Értéktár május ...

2026-05-19

Óbecse

Kiállítás


Az óbecsei Than Emlékházban 2026. május 19-én, kedden megszervezésre került az Előhívott értékek – természeti örökségünk, ahogyan mi látjuk c. fotópályázat kiállításmegnyitója a kiemelkedőnek ítélt be ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával