Oroszlámos község történelmi és kulturális örökségét állítja középpontba az "Oroszlámos, az én falum" című alkalmi rendezvénysorozat, amelyet a Batthyány-Strattmann László nevét viselő egyesület szerv ...
Oroszlámos község történelmi és kulturális örökségét állítja középpontba az Oroszlámos, az én falum című alkalmi rendezvénysorozat, amelyet a Batthyány-Strattmann László nevét viselő egyesület szervez. A program célja a helyi nemzeti értékek megismertetése és népszerűsítése, valamint a közösségi és kulturális élet élénkítése az egyre elnéptelenedő településen.
A rendezvény keretében az egyesület szakcsoportjai alkalmi művelődési műsorral lépnek fel, bemutatva a falu hagyományait, történelmét és szellemi örökségét. A program fontos eleme az egyesület székházában kialakított kiállítótér megnyitása és bemutatása, ahol a látogatók megismerkedhetnek Oroszlámos régészeti lelőhelyeinek, épített örökségének és helyi értékeinek válogatott anyagával.

A rendezvény bemutatja az egyesület nyári táborának eredményeit is, amelynek középpontjában Boldog Batthyány-Strattmann László, a „szegények orvosaként” ismert névadó életművének feldolgozása, valamint az Oroszlánosmonostor régészeti lelőhely értékei álltak. A tábor résztvevői által készített leletmásolatok és dokumentációk szintén megtekinthetők lesznek.

A zárórendezvény részeként újra bemutatásra kerül a korábban létrehozott kiállítás, amely Bogdán József, nemrég elhunyt helyi alkotó munkásságát feldolgozó pannókkal egészül ki. Az eseményt kulturális műsor kíséri, amelynek során Bogdán József versei is elhangzanak, méltó módon emlékezve meg a település értékeiről és alkotóiról.
ű

Készült a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület eseménybeszámolója alapján. A fotók a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület tulajdonát képzik.
Az esemény a Hungarikum Főosztály támogatásával valósult meg.
Oroszlámos község történelmi és kulturális örökségét állítja középpontba az "Oroszlámos, az én falum" című alkalmi rendezvénysorozat, amelyet a Batthyány-Strattmann László nevét viselő egyesület szerv ...
Firigyháza idén nyáron ismét különleges közösségi és kulturális eseménynek adott otthont. Június 21-én, szombaton 17 órától a Ricze Emlékház udvarában került megrendezésre a 3. Firigyházi Udvarfesztiv ...