Hétköznapi hősünk: Bodor Anikó (1941–2010) népzenekutató, néprajzi gyűjtő, pedagógus

Települési érték

kulturális örökség

2023-12-14

Bemutatás:

Az általános iskolát és a gimnáziumot (1960) Zentán végzi. Zágrábban és Újvidéken jogi, Stockholmban művészettörténeti tanulmányokat folytat. 1972-ben Uppsalában zenetudományi diplomát szerez, majd 1981-ben a belgrádi Zeneakadémia etnomuzikológiai szakán népzenekutatóként diplomázik. 1984-ben Belgrádban zenefolklórból magisztrál. 1965-től Bezdánban, 1970-től Eskilstunában, 1971-től Stockholmban általános iskolai zenetanár. 1972-től 1973-ig az Újvidéki Rádió és Televízió munkatársa. 1975 és 1995 között a zentai alsófokú zeneiskola tanára. 1995-től 2006-ig a zentai Városi Múzeum, 2006-tól 2010-ig a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet népzenekutató munkatársa. A vajdasági magyar népzenei archívum létrehozásának szorgalmazója. A Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztiváltanácsának felkérésére a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 2011-ben létrehozta a Bodor Anikó-díjat, amellyel a saját hagyományanyagát legsikeresebben tolmácsoló népzeneegyüttest jutalmazzák.

Hajnal Anna beszélgetőtársunk, az egykori Szélrózsa lánykórus tagja emlékezik Bodor Anikóra:

„Bodor Anikóval még az óvodában megismerkedtünk, már ott összekovácsolódott a későbbi leánykórus. Én hat éves koromban kezdtem zeneóvodába járni, és Bodor Anikó tanította a szolfézst. Már ott érződött, hogy olyan személyiség, akiből árad az életszeretet, minden alkalommal vidám volt, ezért nagyon szerettük, ha ő tanított. Úgy tudott tanítani és nevelni, hogy észrevétlenül belénk ivódott a népdal iránti szeretet. Mi magunk sem vettük észre, hogy mekkora kincset adott át hat éves kortól. Igy indított el észrevétlenül bennünket ezen az úton. A leánykórus megalapítására csak felsős korunkban került sor, de a tagság egy pillanatra sem volt kétséges, mert mindannyian énekelni akartunk. Megalakulásunkat különféle táborok előzték meg, ahol Bodor Anikó, Polgár Lilla és Milićev Marianna tanárnő érezte szívügyének a népdalok népszerűsítését, és úgy emlékszem, hogy Polgár Lilla ajánlotta, hogy legyen a nevünk Szélrózsa. Tizenkét huncut szemű lány alkotta a kórust, kamaszok voltunk, de Anikó nagyon kézben tudott tartani bennünket, mert amikor dolgoztunk, akkor azt teljes erőbevetéssel tettük. Más okból sem volt könnyű dolga a Tanárnőnek, mert ez a korosztály az, akit legkevésbé érdekelnek a hagyományok és a népdalok, de óvodai neveltetésünkből adódóan, nálunk ez nem jelentett gondot. Amikor elkezdtünk iskolába járni, akkor nekem teljesen természetes volt, hogy karácsonykor betlehemeztünk, házról házra jártunk, és nagyon furcsa volt, hogy az osztálytársaim nem ismerték a népi játékokat, a népdalokat és a betlehemezés fogalmát sem. Nekem természetes volt, mert ebben nőttem fel, ez volt a közegem, és ezt a Tanárnőnek köszönhetem, mert észrevétlenül oltotta belénk az őseink tiszteletét a népdalokon és néphagyományokon keresztül.”

(Részlet a pályamunkából)

A javaslat a Hétköznapi hőseink – Írjunk történelmet! elnevezésű mintaprojekt keretében készült.
Készítette: Gulyás Boglárka
Felkészítő tanár: Pék Domonkos Ibolya
Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta

Indoklás:

Bodor Anikó hatalmas szaktudással rendelkezett, tanácskozásokra járt, és szakmai előadásokat is tartott. Kutatásainak eredményeit rendszeresen közzétette. Ebből is látszik, hogy az általa megszerzett tudást közkinccsé tette, terjesztette, amellyel a vajdasági közösséget fejlesztette. A pedagógusoknak is tartott előadást, ahol azt hangsúlyozta, hogy nem mindegy, hogy mit, de legfőképpen azt, hogy hogyan tanítunk. Nagyon fontosnak tartotta az eredetiséget. Az eredetiséget pedig tiszteljük meg a viselettel is - hangoztatta.