Hétköznapi hősünk: Takács Gáspár plébános (1867–1967)

Települési érték

kulturális örökség

2024-02-02

Bemutatás:

Takács Gáspár 1876. január 1-jén született Szabadkán. Kalocsán fejezte be a gimnáziumot, ahol 1900-ban pappá szentelték. 1907-ben adminisztrátor, ezzel együtt ludasi plébános lett. Csantavérre 1917 februárjában érkezett, ahol fél évszázadon keresztül volt a falu plébánosa.

1928-ban hatalmas munkába fogott a falusiakkal, lebontották a régi templomot. Még ebben az évben megkezdték az új templom építését. Ez hatalmas feladat volt a közösség és az atya számára is, mivel ebben az időben a magyarság helyzete igen nehéznek bizonyult.

A csantavériek mindent a saját erejükből csináltak. A téglát a templom építéséhez a Káriusz-féle téglagyárból kapták. A munkálatokban a falu apraja-nagyja részt vett. A gyerekek hordták a téglákat, a felnőttek a helyükre illesztették ezeket. Ahogy a templom falai egyre nőttek és emelkedtek, a felnőttek dolga volt a téglák felhúzása a magasba. 1929-ben a munkálatok a végükhöz közeledtek, már csak a harangokra vártak. A Zvonoglasi szlovén öntödéből érkeztek a harangok. A templom tetőzete a három haranggal vált teljessé. Gáspár atya a beszédében köszönte meg az embereknek a segítséget, és a következő szavakat mondta:

 „A nép építette ezt a templomot, és ameddig élek, nincs hitközségi adó.” (István Ilona, 1943, Csantavér, római katolikus) A plébános a templomot szinte a semmiből építette, de a nép segítségével gyorsan megküzdöttek az akadályokkal. Számára nagyon fontos volt a hívő közösség és a templom, erről többször is bizonyságot tett. Az egyik ilyen alkalomra akkor került sor, amikor a II. világháború idején a kommunista párt le akarta bontani a templomot, hogy a nép a téglákból házat építhessen magának. Gáspár atya kiállt a párt tagsága elé, és azt mondta nekik, hogy csak a testén keresztül bonthatják le. Ő még az élete árán is megvédte volna templomunkat.

A plébános úr egy szigorú és rendtudó pap volt, akire a nép felnézett. A miséket jól adta elő. Aki megjelent egy miséjén, manapság is jár templomba, és emlékszik arra, ami akkor elhangzott. Abban az időben a fiataloknak ő tanította a hittant Csantavéren. Ez nem is tanítás volt, hanem játékos előadás.

Az atya szerényen élt, minden pénzét a templom építésére és szépítésére fordította. Pár hold földdel rendelkezett, amit 3-4 apáca művelt. Abból éltek, amit megtermeltek. Amíg ő volt itt a pap, az áldozás másként nézett ki. Csak azt áldoztatta meg, aki nem evett semmit, és még mise előtt meggyónt. Az áldozó ostyát csak szájra helyezte, kézre sohasem. Amikor megkérdezték, miért kell minden mise előtt gyónni, azt felelte, hogy áldozni csak tiszta szívvel és lélekkel lehet, majd így folytatta: „Amikor kilépsz a templomból, te már bűnös ember vagy.”

1967. január 4-én hunyt el 91 éves korában. A faluban minden hívő ember szerette Gáspár atyát. A temetésén rendkívül zord hideg volt, de így is sokan elkísérték utolsó útjára.

(Részlet a pályamunkából)

A javaslat a Hétköznapi hőseink – Írjunk történelmet! elnevezésű mintaprojekt keretében készült.
Készítette: Német Dominik
Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér

Indoklás:

Takács Gáspár atya kiemelkedő szerepet játszott a csantavéri közösség építészeti örökségének megteremtésében. Az általa vezetett közösség együttműködése a régi templom lebontásával és az új templom felépítésével nemcsak a vallási, de a település kulturális és épített örökségét is gazdagította. A közösség erejéből született meg az új templom, az ő vezetésével pedig sikerült a településnek méltó vallási központot létrehozni. Gáspár atya a kommunista rendszer elleni bátor ellenállásnak is kiemelkedő példája. A templom megvédése és a hűség a vallási értékek iránt, még az élete árán is, erőteljes üzenet volt helyiek számára. Hittanoktatási tevékenysége és az egyedi módon történő vallási szertartások hagyománya különleges értékeket teremtettek a közösség számára. A fiataloknak nyújtott játékos hittanoktatás és a misék színvonalas előadása hozzájárultak a vallási és kulturális identitás erősítéséhez a településen. Gáspár atya élete példaértékű volt a szerénységben, a közösségi szolgálatban és a pénzügyi áldozatvállalásban. Az ő személye és tevékenysége méltán él az emberek emlékezetében halála után is, ami hozzájárul a település identitásának megerősítéséhez.