A vajdasági Tisza mente tradicionális táncai és táncélete

Települési érték

kulturális örökség

2023-10-17

Bemutatás:

A vajdasági Tisza mente gazdag folklórhagyományát a számos néprajzi gyűjtésnek hála jól ismerhetjük – nagy szerencsénkre ezek az anyagok jó része már publikált formában is elérhető mindenki számára. Ez alól mindeddig csak a tradicionális táncélet volt kivétel – az a kevés gyűjtés, ami ezen a területen történt, csak a közelmúltban került feldolgozásra.

A Tisza mentén a táncmulatságokat két alapvető csoportra oszthatjuk: egyik az alkalomhoz nem kötött – kötetlen forma –, ilyenek például a házibálak, amelyeket a térségben több névvel is illettek, de a legáltalánosabban elterjedt elnevezés a cécó volt. A másik pedig a szervezett táncalkalmak – bálok –, melyeknek a lebonyolítását polgári hatások és szabályok színezték. A vajdasági Tisza mentén felgyűjtött anyagok között számos tánctípus lelhető fel. Ezek között találunk: leánykörtáncokat, a fegyver- és pásztortáncok különböző formáit, az ugrós-legényes típusba tartozó táncokat, az új táncstílusunkba tartozó csárdásokat, és nem utolsó sorban más délszláv eredetű és polgári táncokat is.

A hagyományos tánckultúránk régi rétegébe tartozó ugrós tánctípus, az oláhos legfontosabb formai jellegzetességének a polimorfia tekinthető, vagyis férfi, női és vegyes felállásban, valamint csoportosan, szólóban és párban is előfordulhat. Utóbbit egymást elengedve, illetve egy- vagy kétkézfogással egyaránt használják.  A kötetlen szerkezetű tánc rövid motívumsorokból épül fel. A tánc szépsége és virtuóz motívumai legjobban férfi szólótánc formájában domborodnak ki. Megfigyelhető, hogy a férfiak által járt oláhos tánc két visszatérő egységre tagolható (lábfigura-csapás), azonban a tánc és zene illeszkedése továbbra is alkalomszerű. Nők motívumhasználata viszonylag visszafogott és túlnyomó részt a váltótámasztékú háromlépés – hazai néptáncmozgalmi megfogalmazásban a „cifra”, klasszicizált szóhasználattal a „pas de basque” – motívumokra épül, de megjelennek más egyszerűbb karakterű mozgások is számos variációval. Martin György megállapítása alapján az ugrós tánctípushoz Bácskában a régi dallamok mellett sok vegyes és új stílusú, valamint polgári eredetű dallam társul. A filmfelvételezések alkalmával az oláhos táncot rendszerint az „az oláhok, az oláhok” dallamtípussal kísérték hegedű- és tamburakísérettel.

Az ugrós táncok eszközös, mutatványos változatai a pásztortáncok vonásait viselik, melyek megtalálhatók a vajdasági Tisza mentén is söprű- és botos tánc formájában. A láb alatt, a táncos háta mögött átvett, végénél fogott és földre helyezett, illetve a láb közé szorított söprű használata képezte a söprűtánc fő részét, olykor erotikus mozdulatokkal kiegészülve. Más eszközzel járt táncot az archív felvételeken nem találunk, azonban az 1900-as évek közepéig használtak más – karaktereiben nagymértékben megegyező – hasonló táncot. Ilyen például a botostánc, amelyben a földre támasztott, illetve fektetett bot feletti táncolás, többféle átugrálása, és a földön keresztbe tett botok közötti szerkesztett motívumfűzés jellemző. Gyakori a két szakaszra való tagolódás a tánctípuson belül. Az első részben az eszközök körül, vagy azok előtt táncolnak, míg a másodikban az eszközök között. A két fázis többször ismétlődhet. Gyakoriak voltak a férfi-nővel járt típusai is a keresztbe helyezett eszközök között.

Az ugrós tánctípus az Alsó-Tisza-vidéken fordul elő, míg a kötetlen, motívumokban gazdag verbunk a Felső-Tisza-vidéken és a Felföld északkeleti területén volt a jellemzőbb. Zenei és mozgásanyaga összefonódik a táncrendben utána következő csárdáséval. A csárdás zenei kíséretére az új stílusú dallamok és műdalok mellett a régi stílusú népdalokat is alkalmazzák. Érdekes színfoltja a vajdasági Tisza mentének az úgynevezett „csárdás egyedül”, amely híven tükrözi, hogy az új táncstílus páros és férfitánca, azaz a csárdás és a verbunk a népi tudatban is elválaszthatatlanul összefonódik.

A csárdás megnevezés a romantika korában terjedt el a népi szóhasználatban, ezt megelőzően a tánc tempójára, vagy mozgására utaló névadás volt a jellemző. Többnyire két részből, a dűvővel kísért lassúból és az esztam kíséretű frissből áll.  A vajdasági Tisza mentén a lassú részét rezgős- vagy rözgős csárdásnak nevezték.  A lassú csárdás karakterét a kétlépéses csárdás motívum határozza meg. Az alapmotívum viszonylag egyszerű, díszített variációi és a tér használata jellemzik a táncot, mely túlnyomórészt szimmetrikus. Azt tartották jó táncosnak, aki jól tudott „reszkettetni”. A friss csárdást a helyiek frissesnek nevezik, melynek alapmotívuma itt is a kétlépéses csárdás – kiegészülve egyéb más karakterű motívumokkal is –, mely a gyors zene ellenére is a rezgős csárdás folytonos térdmozgását tükrözi. 

A csárdás csoportos formáját körcsárdásnak nevezzük. Ez a tánctípus az utóbbi fél évszázad folyamán vált egyre népszerűbbé. A kötetlen páros táncból a mulatság folyamán két vagy több pár összekapaszkodásával alkalmi jellegű körtánc alakulhat ki. A tánc időlegesen szabályozódik, majd újra páros tánccá bomlik. Elsősorban az újabb tánckultúrájú vidékekre – például az Alföldre – jellemző. Zenéje a csárdás új stílusú és népies műzenei eredetű, alkalmazkodó, pontozott ritmusú dallamaiból épül fel.

A nagy európai történeti táncdivatok áramlatai, illetve a társastáncok különböző divathullámai a magyar népi tánckultúrában is folyamatosan éreztették hatásukat. A falvakban is megjelenő hivatásos tánctanítók tevékenységének és a várossal való kapcsolatoknak köszönhető, hogy a polgári táncélet szokásai és a különböző társastáncok felbukkantak a századforduló falusi kultúrájában. A vajdasági Tisza mentén élő, nemzetiségek tánckultúrájának keveredése egyedi tánctípusok megjelenését hozta magával. Kölcsönös asszimilációs folyamatok figyelhetők meg ezek között, amelyek nagyfokú keveredéssel jártak.

Javaslattevő: Resócki Rolland táncfolklorista, néptáncpedagógus

Indoklás:

Hagyományosnak tekinthető vajdasági népi táncaink sokáig kiestek a néptáncmozgalom meghatározó sodrásából. Csak a legrangosabb amatőr együttesek vállalták a vajdasági táncok feldolgozását, színpadra állítását. 2020-ban az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör Csillagvirág és Füzike táncegyüttese, valamint a Cécó műhely tagjai elsőként vállalkoztak rá, hogy egy egész estés összeállítás keretében mutassák be a vajdasági Tisza mente hagyományos táncéletét. Az Életképek a vajdasági Tisza mentéről című előadást Varga Lilla és Resócki Rolland állította színpadra. Az összeállítás, melynek ősbemutatója 2020. február 29-én volt az adai színházteremben, a korábban ismertetett hagyományos táncokat igyekszik bemutatni az évkör jelentősebb ünnepeibe és az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokásokba ágyazva. A meglehetősen nagyszámú tánctípusnak köszönhetően lehetősége volt a koreográfusoknak úgy felépíteni a műsort, hogy az inkább a táncanyag gazdagságát, mintsem a kutatás, a dokumentáltság hiányosságait emelje ki. A zenei kíséretet a Pendergő tamburazenekar biztosította. Az előadás a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség támogatásával DVD kiadványként is megjelent.

A műsor elkészültét többéves néprajzi kutatás előzte meg, amely a felkészülési folyamat során tudott igazán kikristályosodni, mialatt a táncosok elsajátították a vidékre jellemző táncmotívumokat és megismerkedhettek a még élő vagy már elhunyt adatközlők életútjával és táncával. A felkészítők természetesen a teljes táncanyag átadására törekedtek, és nem csak azokat az elemeket tanították meg, amelyek a műsorban is bemutatásra kerültek, hanem ezen felül számos más változatot is – ezzel az volt a céljuk, hogy egy valóban használható, megélhető táncanyagot adjanak át a fiataloknak. A vajdasági Tisza mente hagyományos tánckincse ezzel nem csak a színpadon, hanem a mulatságokban, táncházakban is újjá tudott éledni.

Kapcsolat az értékhez:

Vadvirág Hagyományápoló Kör
vadviraghk@gmail.com

Cécó műhely
cecomuhely.vajdasag@gmail.com

Resócki Rolland
roske.ada@gmail.com

A vajdasági Tisza mentén készített táncgyűjtések fellelhetősége:

• Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet (továbbiakban: BTK ZTI) néptáncosztályán megtalálható:
  - BTK ZTI filmek: BTK ZTI Ft. 1009, 1030, 1049, valamint Nagy Albert hagyatéka a BTK ZTI tulajdonában
  - BTK ZTI dokumentumok
• Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumában megtalálható kéziratok
• Vajdasági kutatók táncélettel kapcsolatos gyűjtései
• Resócki Rolland gyűjtései és kutatásai