A vasútállomás és a vasúti közlekedés Egyházaskéren

Települési érték

épített környezet

2020-05-19

Bemutatás:

A feljegyzések szerint a bécsi-budapesti vonal folytatásaként jelölték ki a Szeged–Temesvár–Orsova vonalat, amelyet a magyar vasúti terv alapján 1848-ban Széchenyi István miniszter ismertetett. Viszont a 48-as események végett ez háttérbe szorult, így később az osztrák vasúti társaság (St E.G.) 1855-ben megbízást kapott ennek a vonalnak a kiépítésére. A munkálatok 1857-elején kezdődtek, és a vasútvonal megnyitása november 15-én történt meg. Kezdetben az utasszállító vonat mindössze 46 km/óra, a teherszállító meg csak 30 km/óra sebességgel közlekedett és minden állomáson megállt. A 80 km/órás óránkénti sebességet az itt közlekedő mozdonyok csupán 1885 után érték el. Egy berozsdásodott sínen a következőt olvashatjuk: Diósgyőr 1896. Amikor 1883-ban elindult a világhírű Orient Express az első öt évben az is ezen a vonalon közlekedett. A vasút a magyar állam tulajdonában volt, de a trianoni határok három részre szabdalták, így 1920-ban a magyar határtól a román határig húzódó szakasz az SZHSZ tulajdonává vált.

Egyházaskér az említett, vagyis a Szeged–Nagykikinda–Temesvár vasútvonal mellett helyezkedik el, amely az első jelentősebb vasútvonalak egyike volt ezen a vidéken. A vasúti töltést kézi erővel építették ki elődeink. Talicskákkal tolták föl a földet a vágányok alá a kubikusok, végig a vasútvonal mellett. A kiásott föld helyén maradt kanálist máig kubiknak nevezik. Ez a töltés, megvédte Egyházaskért a Maros folyó árvízétől 1942-ben. Állítólag egészen a töltés tetejéig volt a víz, és az emberek éjjel–nappal őrködtek, nehogy áttörjön valahol. Románia, azaz Kelet felöl az egész táj úgy nézett ki, mint egy tenger.

Egyházaskér vasútállomása az évtizedek alatt számos nagy eseményeknek volt szemtanúja. Például 1906 októberében, amikor Törökországból Kassára hazavitték a vezérlő fejedelem II. Rákóczi Ferenc földi maradványait. A településünkön is megszólalt a harang. A fejedelem koporsóját szállító szerelvényt az állomáson várták a falu polgárai. Meghatódottság és kegyelet övezte a hazatérő bujdosó fejedelmet. Voltak, akik sírtak, voltak, akik megemelték kalapjukat. Mindezt Cs Simon István írta meg. És azt is, hogy 1913 januárjában Kálmány Lajos is vonattal, Szegedről indulva érkezett Egyházaskérre és talált egy rendkívüli mesemondóra, Borbély Mihályra.

A második világháború alatt, potyautasként, sokan innen a falunkból átszöktek Magyarországra az akkortájt itt hiánycikknek számító dolgokat beszerezni. Általában élelmiszert és élőállatokat vittek eladni. Volt, amikor pálinkával vagy mákhajteával kábították el a kismalacot, hogy aludjon a zsákban. A határsáv előtt kiugráltak a mozdonyból, hogy megússzák az igazoltatást. Árkokban kúszva bujkáltak az éppen arra haladó fegyveres határőrök elől. Egy alkalommal azonban valamelyikük zsákjában a kismalac visítani kezdett, s ekkor le is tartóztatták a „határsértőket” a német határőrök, s két hónap kényszermunkára ítélték őket. Ez 1943-ban történt, s a verseci munkatáborba kerültek. Általában azonban megúszták. Visszafelé jövet a szegedi vasútállomáson elbújtak a vagonok fékezőkocsijában és Egyházaskérnél egy bizonyos tekerős fékkel, lelassították a szerelvényt és leugráltak róla. Nagyon örültek az itthoniak a hozott ruhaneműnek, fűszereknek, s olyan további árucikkeknek, amiket akkoriban, nem lehetett kapni Szerbiában.

A második világháború alatt a náci német csapatok elől a királyi Jugoszlávia katonái felrobbantottak két hidat, hogy megakadályozzák az ellenség előrenyomulását. A német csapatok a hidakat gyorsan megjavították és azután naponta haladtak katonai vonatszerelvények mindkét irányba, hol csapatokat, hol hadigépezeteket szállítva a keleti-front irányába. A háború vége felé a német egységek a támadó szovjet egységek ellen egyfajta védelmi vonalat építettek ki a töltésen, felrobbantották és felszántották a vasúti síneket, majd néhány katonát hátrahagytak, akik rengeteg lőszerrel és felállított géppuskákkal próbálták megakadályozni az előre nyomuló szovjet csapatokat. Ezek a katonák mind itt a töltésen vesztették életüket. Sajnos néhányan a vonat elé vetve magukat lettek öngyilkosok. A helyi lakosok arra is emlékeznek, hogy az állomás mögötti gödörbe szovjet katonák vannak eltemetve. A visszaemlékezések szerint a szovjetek egy része csapataikat elhagyva dezertőrökké váltak és a környező tanyákon bujdostak, illetve garázdálkodtak. A partizánok és a szovjet csapatok biztonsági emberei viszont elfogták őket és mind sorra kivégezték. Majd pedig kötelezték az egyházaskérieket, hogy menjenek ki a holttesteket eltemetni.

Indoklás:

1960 táján kezdett a sínbusz közlekedni az épen maradt Oroszlámos–Egyházaskér–Nagykikinda vasúti szakaszon. Kezdetben még piros színűek voltak e járművek, majd az ezüstszürke ,,pléhdobozok” váltották őket. A rideg épületnek téglával kirakott részein nevek és dátumok vannak bevésve. A Nagykikindára utazó kisdiákok, amikor várták a vicinálist, akkor vésték be neveiket és hagyták rá azok nyomait az utókorra. Jó ideig ugyanis az egyházaskéri diákok az általános iskola felsőbb osztályaiba Nagykikindára jártak.

Gazdasági szempontból is meghatározó volt a vasútállomás szerepe. Élelmiszerárut értékesítettek például az egyházaskériek a nagykikindai piacon, illetve ruhaneműt vásároltak a városban. A 1970-1980-as években megnyílt a Jugoszlávia és Románia közötti kishatárforgalom és nagyszámú Romániából érkező polgár vette igénybe a vasúti közlekedést főként Nagykikinda és Oroszlámos irányába, kereskedelmi céllal, így sok román kereskedő járt Egyházaskéren is. De az egyházaskériek is gyakran megfordultak a nagyszentmiklósi piacon – arról nem is beszélve, hogy határ menti településről lévén szó, a trianoni békekötés családokat is választott el egymástól, akik csupán ekkoriban találkozhattak megint. Visszatérve a vasútállomásra, élőállatokat értékesítettek helyben, Egyházaskéren a szervezett felvásárlások idején, de fokhagymát is tonnaszámra. Máig emlegetik például a faluban azokat a szlovén felvásárlókat, akik a hetvenes években annyi pénzt adtak a hagymáért, hogy személyautót tudtak vásárolni belőle és lakodalmat is tartottak még ugyanabban az évben a helyiek.

Az állami ünnepeken, május elsején és november 29-én volt a legforgalmasabb az egyházaskéri vasútállomás. Jöttek a rokonok minden irányból. Ha pedig jött a katonai behívó, a vonat szállította a regrutákat, békében és háborúban egyaránt. Olykor egyenesen a regrutabálból kísérték ki a zenészek, barátok és rokonok a behívót kapott kiskatonát. Mindez egészen a kilencvenes évek közepéig, a vasúti közlekedés felszámolásáig tartott.

A vasútállomás bizonyos fokon centrummá tette Egyházaskért, hiszen a környező településekről, például Podlokányról és Feketetóról jövők is itt szálltak föl a vonatra és utaztak tovább Nagykikinda, Temesvár vagy Szeged irányába. A trianoni békekötés után a megrajzolt határok, ezt a vasútvonalat is szétdarabolták. Ma csupán a vasúti töltés, meg a rozsdás sínpárok, a valamikori állomás rideg épületének még megmaradt tégláiba bevésett nevek és évszámok, mesélnek a múltról. A vasút jelentősége igen jelentős volt, hisz ami nem volt a közeli két településnek, Hódegyházának és Feketetónak, az volt Egyházaskérnek, vasútja illetve vasútállomása, és ez bizony büszkeséggel töltötte el az akkor még 1500 lakost számláló települést.

Javaslattevő: Varga Gábor