Komor Marcell és Jakab Dezső szabadkai és palicsi szecessziós épületei

Külhoni érték

épített környezet

2016-01-21


Bemutatás:


Szabadka és Palics legjelentősebb századfordulós emlékei Komor Marcell (1868–1944) és Jakab Dezső (1864–1932) építészpáros nevéhez köthető. A két építész 1897-től közös tervezőirodában működik Budapesten, megosztva a feladatokat oly módon, hogy Komor volt az építmények konstrukciójának kidolgozója, Jakab pedig a díszek, a finom részletek tervezője. Első közös, szabadkai munkájuk az 1902-ben épített zsinagóga. Az épület elsődleges terve eredetileg a szegedi zsinagóga építésére 1899-ben kiírt pályázat egyik pályaműve. Komor és Jakab terve ekkor ugyan a második helyre került, a készítői mégis lehetőséget kaptak annak kivitelezésére, csupán egy másik városban, Szabadkán. Arányos, centrális alaprajzú, szerkezeti és esztétikai szempontból egyaránt újszerűséget hordozó épület valósult meg. Az ötkupolás zsinagóga központi kupolája egy nyolcszögű acélkonstrukcióra támaszkodik. Ez a kör alakban elhelyezett nyolc vasoszlop képezi az épület szilárd alapját, ugyanakkor szimbolikus jelentést is hordoz, lévén, hogy a szent Tóra őrzésére szolgáló mózesi sátorra utal. Komor Marcell és Jakab Dezső a zsinagógánál alkalmazta először a magyar népművészet ihlette szecessziós díszítésmódot, amely az épület homlokzataira és a belső térre egyaránt jellemző. Az épület leghangsúlyosabb, középső részén olvashatóak le leginkább az építészpárosra, de általánosabban a szecesszió magyar változatának képviselőire jellemző díszítőelemek: a stilizált pávatoll-, a szív-, és virágmotívumok (tulipán, szegfű, rózsa). Mindezek háromféle anyagba öntve szerepelnek a zsinagóga épületén, a homlokzaton terrakottából, a belső térben falfestményként, illetve a Róth Miksa által készített üvegablakokon.

A Városháza tervezésekor többféle szempontból is érvényesíteni kellett a funkcionalitás elvét, hiszen egyrészt közigazgatási központnak, másrészt olyan üzleteknek szánták, amelyek majd biztosítani tudják az épület fenntartását. Az épület terve már 1907-ben elkészült, 1908–10-ig fel is épült, ám teljes befejezésére csak 1912-ben került sor, ugyanis a belső tér és a berendezés körüli aprólékos munkák csak ekkorra fejeződtek be. Az épület legreprezentatívabb része az északi főhomlokzat, a földszinten húzódó árkádokkal, hangsúlyos sarokrizalittal, illetve a két különböző méretű torony által keretezett központi rizalittal. A stilizált tulipánmotívumban végződő középső rizalit üvegablakai Róth Miksa és Nagy Sándor alkotásai. Itt található a díszkapu, amelyen át egy tágas lépcsőház vezet a három tanácsterembe, a Díszterembe, illetve a Sárga és Zöld terembe. Az épület díszítését itt is a népművészet ihlette, minden apró részletet Jakab Dezső tervezett és rajzolt meg. A berendezés fabútorain felbukkannak a székely kopjafákról kölcsönzött motívumok is. Az épület nagyrészt megőrizte eredeti funkcióját, a földszinten ma is üzletek sorakoznak, az emeleti helyiségek pedig különböző hivataloknak adnak helyet. A gazdagon díszített tetőzetet itt is a Zsolnay-gyárból származó cserepek fedik, de az egyes homlokzati és beltéri díszítőelemek alapanyagát ugyancsak Zsolnay kerámia adja.

Komor és Jakab palicsi épületegyüttese, a Víztorony, a Vigadó és a Női fürdő a Városháza befejezésével azonos évben épült fel, és itt is a szecesszió magyar változatával találkozunk, mégis két nagyon fontos eltérés figyelhető meg: az egyik az anyaghasználat, a másik pedig a nemzeti jelleg kifejezésének sajátos módja. Mindhárom palicsi emléknél hangsúlyos szerepet kap a fa alapanyag, amely egyszerre jelenti a szerkezetet és a díszítést is. Több dologgal is indokolható ez a változás, jelesül a vidéki nyaralóhoz igazított koncepcióval, ugyanakkor bizonyos szemléletváltással is, ami a szecesszió felfogásában történt. A szecesszió magyar változatának újabb képviselői – Kós Károly és követői, vagyis az ún. Fiatalok – ugyancsak fontosnak tartották a nemzeti jelleg kifejezését, ám ők azt a korábban jellemző, különböző anyagú díszítőelemek alkalmazása helyett inkább a szerkezet által, a népi anyagok és a korszerű architektúra szintézisével valósították meg.

A Víztorony, az üdülő bejárata egykor a villamosmegálló szerepét is betöltötte. Két építészeti egység, a torony és a pavilon alkotja, melyeket egy széles, székelykapura utaló ív kapcsol össze. A szabályos henger alakú torony kúp-hatását a felfelé szélesedő lizénák adják, melyeken apró ablakok sorakoznak, biztosítva így a kilátóig vezető csigalépcső megvilágítását. A Víztorony legfőbb díszítőmotívuma a szív, amely mindkét egységnél a torony alatt körbefutó fagyűrűt csipkézi, de figyelemreméltó az oszlopokba faragott, kékre, sárgára és pirosra színezett díszítés is.

A Vigadó rendeltetését és elhelyezkedését tekintve is az egykori fürdő központi épülete, eredetileg a fürdőbe érkező vendégek szórakoztatását célozta, kávéháznak, étteremnek és bálteremnek adott otthont. A szabályos négyszög alaprajzú épületet két rész alkotja, amelyekhez egy-egy lekerekített, fedett, fából épített terasz is kapcsolódik. Az épület jellemző motívumai a sugarasan szétfutó, stilizált pávafark a Víztoronyra néző oldalon, illetve a teraszokon és az erkélyen található háromágú tartóoszlopok, melyeket élénk színű, stilizált virágok díszítenek. A Női fürdő épületén a fent említett motívumok ismétlődnek, mégis a Víztoronyhoz és a Vigadóhoz képest eltérést jelent a kizárólagos fa anyaghasználat. A vízbe nyúló, ív alakú formába illesztett építmény egésze cölöpökön áll. A fürdőház központi része négyzet alaprajzú, mindkét oldalán fakabinok sorakoznak. A legfőbb díszítőmotívumai között a már említett háromágú oszlop, illetve az ugyancsak ismétlődő szívminták szerepelnek. Az épületet a kínai pagodákra emlékeztető sátortető fedi. Az épületegyüttes részét képezik a különleges lefedésű, alacsonyabb épületek, az öltözőkabinok, valamint az építmény víz felőli oldalának teljes hosszában körbefutó, napozásra kialakított famóló.

Javaslattevő: Szarka Mándity Krisztina művészettörténész

Previous Next

Indoklás:


A fent leírt épületek kivétel nélkül a szecesszió magyar változatának jelentős emlékei. Ennek az irányzatnak a képviselői fontosnak tartották a nemzeti stílus megteremtését. Láthattuk, hogy a szabadkai épületek, a Zsinagóga és a Városháza esetében ennek a sajátos építészeti nyelvezetnek a kialakítása a népművészeti ihletésű, különböző anyagokból megformált díszítőmotívumok által valósult meg, a palicsi nyaralóhely építésénél azonban már egy másik elv, a hagyományos népi anyaghasználat, és anyagmegmunkálás (faragás és a fa csipkeszerű díszítése) kapott hangsúlyt. Bármelyik elvről is legyen szó, mindkettő sikeresen valósította meg törekvéseit, a nemzeti stílus megalkotását. Ezek az épületek, tehát különböző dialektusban ugyan, ám egységes építészeti nyelven, építészeti anyanyelven szólalnak meg, és mint ilyenek érdemesek nem csupán a műemléki címre, hanem egy tartalmában és formájában is más jellegű, ám az épületek sajátos jegyét sokkal lényegibben megragadó jelzőre, a hugarikumra.

 

Kapcsolat az értékhez:


Irány Szabadka!
http://www.visitsubotica.rs/hu

Források listája:

Klein Rudolf: A szabadkai zsinagóga – A zsidó közösség, az építés, a város és kultúrtörténeti jelentőség, Zsidó Hitközség, Szabadka, 2012.

Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon, 1782-1918: fejlődéstörténet, tipológia és építészeti jelentőség, Terc, Budapest, 2011.

Klein Rudolf: A szabadkai zsinagóga mint a gótikus templomok ellentéte, Létünk, 3-4/1987. Novi Sad. pp. 471-512.

Dömötör Gábor: A szabadkai zsinagóga – 110 év virágzás és pusztulás

Dömötör Gábor: A holdleány álma - Építészet és műemlékvédelem, Életjel, Szabadka, 2011.

Duranci, Bela: A vajdasági építészeti szecesszió történetéből (II.), A szabadkai zsigagóga, Híd, XLIII. évf. 1979. 2. sz. 235-239.

Vujnović, Gordana P.: Gradskakuća Subotica = Városháza Szabadka: 1912-2012, Szabadka, Községközi Műemlékvédelmi Intézet, 2012.

A szecesszió Szabadkán, szerk.: Boško Kristić, Íróközösség Szabadka, Kijárat Kiadó, Budapest, 2002.

Duranci, Bela: A vajdasági építészeti szecesszió történetéből, Egy kiváló építész, Híd, XLIII. évf. 1979. 5. sz. 549–692. 626-631.

Duranci, Bela: A vajdasági építészeti szecesszió, Grafoprodukt, Szabadka, 2005.

Örökségvédelem 1., A Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet alapításának 25. évfordulójára készült különkiadvány, szerk.: Gabrić Počuča Vera, Szabadka, 2006-2008.

2016-01-25

kulturális örökség | Torontálvásárhely


Debelyacsán a Református templom kisharangja minden reggel fél nyolckor megkondul. Ez falunknak egyedülálló jellegzetessége. Mint ahogy a déli harangszó a mai napig is Hunyadi János győzelmét hirde ...

2016-01-29

kulturális örökség


A magyar népi vallásosság mindmáig legnagyobb kutatójának, Bálint Sándornak a véleménye szerint Illés próféta kultusza Árpád-kori szakrális népéletünk öröksége. Nyomai szórványosan mindmáig fellelhető ...

2016-01-17

épített környezet | Óbecse


A napsugárdísz Napsugaras díszítménynek azt a kör vagy négyszög alakú, központi elemből kiinduló, sugarasan elhelyezett ék alakú deszkaburkolatot nevezzük, amely 360 fokban körben vagy 180 fokban f ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával