A birkapörkölt a lakodalmak, közösségi ünnepek kedvelt, hagyományos főétele a Temesközben. Egyedi jellemzői: (1) készítéséhez a birka minden alkalmas részét fölhasználják: a combokon, nyakon, oldalaso ...
Az ustorkai pusztában áll még ma is a kovácsoltvasból készült kerítéssel körülvett szürkebeton kereszt. Nagy Illés és neje Pató Rózsa, továbbá fia Nagy Imre és családja állíttatta 1906-ban.
Jézus karjait egy ideje már nem a kereszt tartja, mert az leszakadt a tartóoszlopról, s ott hever, a talapzat mellett.
2018. június 29-én a kereszt mellett álló nagy fáról a szélvihar letört egy vastag ágat, amely a keresztre dőlt. Ekkor sajnálatos módon annak felső része letörött. Később azonban a Nagy család örököse helyrehozatta.
A kereszt Nyugat – Kelet tájolású.
Fémöntvény tartozéka az INRI tábla és a Korpusz.
Dedikációja:
Isten dicsőségére
Emeltették
Nagy Illés és neje Pató Rózsa
Fia Nagy Imre és családja
1906.
„Ne becsüljétek le soha a szeretetet, amely akkor a legnagyobb, ha a kereszten fejezi ki magát, és amely nélkül az emberi életnek sem gyökere, sem értelme nincsen” (II. János Pál pápa).
Magyarkanizsa község területén olyan településen, mint Kispiac, ahol a templom csupán 1945-ben épült fel, a keresztek voltak azok a helyek, ahol a járókelők vagy a munkába igyekvők megálltak egy-egy fohász erejéig.
Javaslattevő: Kovács Mária
Kovács Mária gyűjtéséből és adatközléséből (2020. január, Kispiac)
A birkapörkölt a lakodalmak, közösségi ünnepek kedvelt, hagyományos főétele a Temesközben. Egyedi jellemzői: (1) készítéséhez a birka minden alkalmas részét fölhasználják: a combokon, nyakon, oldalaso ...
Az 1930-as évek elején a csókai földesúr, Léderer György tamburazenekart alapított azért, hogy helyi zenészei legyenek, akik megfelelő színvonalon muzsikálnak a kastély zenés estjein, vendégfogadásain ...
Sremac, Stevan (1855–1906) kiemelkedő szerb prózaíró. Családja ősei valószínűleg a Čarnojević vezetette népvándorláskor, a 17. században kerültek a Szerémségbe és Bácskán keresztül Zentára. Sremac szü ...