Pavković Savka 1921-ben született Horvátországban. Még kisgyermekként, hathetes korában szüleivel Csantavérre költözött. Itt egy nagyutcai házban laktak fél évig, ezután földet kaptak a csantavéri pus ...
– Mikor és miért döntött úgy, hogy gyermekorvos lesz?
– Már gyermekkoromban tudtam, hogy gyógyítással szeretnék foglalkozni. Mikor elérkezett a pályaválasztás ideje a nyolcadik osztályban, a középiskolai szak választása könnyű volt. Az egyetemi tanulmányaim végeztével szülővárosomban, Kúlán szerettem volna megkezdeni a pályafutásomat, de akkor éppen nem volt szabad munkahely a gyakornoki időszakom elkezdéséhez. Újvidéken csak önkéntesként dolgozhattam volna három hónapot. Ekkor Topolyán jelentkeztem, és általános orvosként el is kezdtem dolgozni. Később Topolyán is házasodtam meg, alapítottam családot. Az államvizsgám után nyolc évre nyílt meg a lehetőség, hogy szakosításra jelentkezzek. Sok volt a jelentkező, és azt hittem, hogy nem is kapom meg. Időközben sokan máshová költöztek vagy nyugdíjba vonultak, így adódott a lehetőség számomra. Ezt volt a vágyam, és sikerült is! Természetesen szerettem volna a gyermekgyógyászaton belül további szakosítást végezni, de erre Topolyán nincs lehetőség.
– Hány évig tart az orvosi egyetem? A specializáció is hosszú folyamat?
– Az orvosi egyetem hat évig tart. Ezután még négy év szakosítás következik gyermekgyógyászatból. Tehát az majdnem még egy egyetem, ami semmiképp sem könnyű. Az egészségügyért éltem, rengeteget tanultam, sok mindenről lemondtam, nem sokat jártam szórakozni. Mindent megtettem, hogy a legjobb diák legyek az évfolyamon. A legfontosabb szempont az, hogy amit a könyvekből megtanulsz, azt tudnod kell a gyakorlatban is alkalmazni.
– Melyek azok a betegségek, amelyek növekvőben vannak nálunk? Van-e összefüggés a környezet szennyezettsége (pl. Krivaj-patak) és a rákos megbetegedések közt?
– A cseppfertőzéses betegségek vannak növekvőben. Emellett az elhízás is nagymértékben jelen van. A fiatalok nem vigyáznak az étrendjükre, nem sportolnak. Dohányoznak, alkoholt fogyasztanak, és a káros szenvedélybetegségek jelentősen lecsökkentik az ellenálló-képességüket. Sok fiatalnak nincs motivációja, nem tudja, mihez kezdjen az életben. Nem kapnak elég segítséget sem a szülőktől, sem a tanároktól. A környezetünk tisztasága nagy jelentőséggel bír. A Krivaj-patak rákkeltő hatása még nem lett hivatalosan kimutatva, de az mindenképpen tény, hogy szennyezett a vize, térségünk levegőminősége is romlik – nyilatkozta Elvira doktornő.
Azt szerettük volna még megtudni, milyen tulajdonságokkal kell rendelkezniük azoknak, akik a gyógyítást választják élethivatásul.
– Az ember iránti empátia elengedhetetlen egy orvos számára. Fontosabb az emberek iránti szeretet, mint hogy az orvos milyen szakmai eredményeket ér el. Minden gyermekre úgy tekintek, mintha a saját gyermekem lenne, és így is kezelem őket. A maximumomat nyújtom minden egyes kis páciensem esetében. Vannak pillanatok, amikor már úgy érzem, hogy fáradt vagyok, nem bírom tovább. Ám akkor is azt kell szem előtt tartani, hogy minden élet értékes. Még egy növény élete is számít. Mindenkit meg kell becsülni! Akik viszont nem rendelkeznek empátiával, akik csak a tanulmányi eredményeket és a tudást nézik, ők inkább foglalkozzanak kutatómunkával.
– Milyen érzés volt, amikor arról értesült, hogy javasolták a határon túli háziorvosi díjra?
– Nagyon meglepődtem, mert azt sem tudtam, miről van szó, eddig nem is hallottam erről a pályázatról. A topolyai polgármester, Kislinder Gábor hívott föl, hogy elfogadnám-e a jelölést. Nagyon megtisztelő érzés volt, hogy annyi orvos közül rám gondoltak. A fiam, Albert is biztatott, hogy fogadjam el. Ezután visszahívtam a polgármestert, és elküldtem az éltrajzomat, amit továbbítottak a pályázatra – kezdi a beszélgetőtársunk.
– Kik terjesztették föl?
– A polgármesteren kívül még két szülő, akiknek a gyerekeit kezeltem. Az egyik szülő szerb nyelven írta az ajánlólevelet, amit aztán át kellett fordítani magyarra. A két levelet elküldtük a pályázat kiírójának. Mindkét kis páciensem mellett ott voltam az utolsó percig. Sajnos a kislányok feladták a küzdelmet, rákban hunytak el. A szüleikkel még ma is tartom a kapcsolatot, és jó viszonyban vagyunk – mesélte el a doktornő.
A döntőbe tízen jutottak be. Határon túli orvosokra csaknem 32 ezren szavaztak. (Magyar Szó, 2019. 11. 7.)
– Hogyan érezte magát, amikor megtudta, hogy a legeredményesebb lett? – kérdeztük kíváncsian.
– Amikor megtudtam, szívmelengető, leírhatatlan öröm volt. Úgy éreztem magam, mint egy kapocs, ami összetartja az embereket. Nagyon felemelő érzés volt látni, hogy a legtöbben nekem adták a voksot. Már az is nagy öröm volt, amikor bekerültem az első tízbe. Innen már nemcsak tőlem, hanem az emberek szavazásától is függött. Valószínű, ha nem jól végzem a munkám, nem is szavaznak rám ennyien. Nemcsak Topolyáról érkeztek szavazatok, hanem Kúla községből és külföldről is. Nem kaptam egyetlen rossz vagy negatív hozzászólást sem. A hírt az online szavazás lehetőségéről a közösségi oldalakon osztották meg, így jutott el a hír mindenkihez.
(Részlet a pályamunkából)
A javaslat a Hétköznapi hőseink – Írjunk történelmet! elnevezésű mintaprojekt keretében készült.
Készítették: Gonczlik Martina, Hugyik Sára, Papp Eleonóra
Felkészítő tanár: Cvetanović Márta
Petőfi Brigád Általános Iskola, Kúla
Elvira doktornő hozzáértése, elkötelezettsége, a betegekkel való együttérzése példaértékű. Sok-sok emberség, önzetlenség, felelősségtudat jellemzi. Teljes odaadással végzi a munkáját, ha kell, vasárnap, ünnepnapon és éjszaka is.
Minden generáció felnéz rá, nemcsak egy szakembert, hanem nagyszerű embert ismertünk meg, aki teljes személyiségével szeretet sugároz. Igazi hős lett a szemünkben. A koronavírus-járvány alatt láttuk, hogy milyen felelőségteljes az orvosok munkája.
A doktornő kérdésünkre az is elárulta mi köti a szülőföldjéhez. Válasza a következőképpen hangzott:
– Idekötnek a gyerekkori emlékeim, a családom, a munkám, a pácienseim. Nagyon sokat dolgozom, elégedett vagyok az életemmel. Nem minden esetben a pénz a fontos. Szükséges azért, hogy meg tudjunk élni, de nem a legmérvadóbb egy tartalmas élethez. Fontos számomra, hogy azokkal legyek, akik szeretnek, és akiket én is szeretek – nyilatkozta Elvira doktornő.
Családi Kör, 2019/48, 18.oldal
https://www.evpraxisa.hu/cim:A-nemzet-haziorvosa-palyazat-nyertesei-hataron-tuli-elso-helyezett
https://magyarnemzet.hu/belfold/kasler-miklos-nagy-jelentosegu-a-haziorvosok-szerepe-7460015/
https://www.magyarszo.rs/hu/4138/vajdasag_topolya/210650/A-nemzet-háziorvosa-dr-Herbut-Elvira.htm
Pavković Savka 1921-ben született Horvátországban. Még kisgyermekként, hathetes korában szüleivel Csantavérre költözött. Itt egy nagyutcai házban laktak fél évig, ezután földet kaptak a csantavéri pus ...
Kúla közismert zenetanárnője, kórusvezetője, a magyarság körében a 40 éves pedagógusi pályája alatt mindannyiunk szüleit is tanította. Szerteágazó tevékenysége folytán a mai napig aktív. Önmagáról így ...
Varga Lívia az 1991 óta működő Vadvirág Hagyományápoló Kör alapító tagja. A kezdetektől tevékeny részese az egyesület munkájának a népi hagyomány és az anyanyelv ápolásában, valamint a magyar nemzeti ...