A Nepomuki Szent János templom

Települési érték

épített környezet

2020-04-21


Bemutatás:


Tordán az első nádfedeles templom 1803-ban épült. A mai római katolikus templom a település központi részén található. Építését 1846. június 2-án kezdték el, 1848 december 22-én fejezték be, és a tordai születésű Mihailovics József akkori püspöki titkár (későbbi zágrábi bíboros érsek) szentelte fel. A templomot gróf Pejácsevich Péter építtette. A templom védőszentjének Nepomuki Szent Jánost választották. A templom a két harangját (kis és nagyharang) 1858-ban kapta, a Jézus Szíve-oltár pedig 1894-ben épült. A templomon azóta már több kisebb-nagyobb felújítást végeztek. Az új oltárt 1978-ban szentelték fel. Legutóbb 1992 és 1998 között, valamint 2012 és 2014 között folytak jelentősebb felújítási munkák. A templomhoz tartozó új parókia 1967-ben épült, a temetőkápolna pedig 1832-ben (2008-ban bővítették és újították fel). A neogótikus stílusban épült templom mint műemlék az állam védelme alatt áll.

Indoklás:


A templom búcsúját minden esztendőben május 16-án tartották meg, amley egyben a falu legnagyobb ünnepe (1983 óta a templombúcsúval összekötve ünneplik a falunapot is). A hívő közösség szentmisével egybekötve, méltó tisztelettel emlékezik meg védőszentjéről, Nepomuki Szent Jánosról. Mivel a templom a falu központjában helyezkedik el, valamint a legmagasabb épülete a településnek, ezért az idelátogató vendégek már messziről felismerhetik a templom tornyáról Tordát. A több mint 170 éves épület a felújításokat követően hosszú ideig fog szolgálni híveinek és a látogatóknak.

 

 

 

Kapcsolat az értékhez:


23214 Torda, Tito Marsall u. 1.
Tel.: +381 23 831 020
Mob: +381 63 458 014
E-mail: torontaltorda@gmail.com

 

Források listája:

http://www.torda.rs

A Nagybecskereki Egyházmegye honlapja (http://www.catholic-zr.org.rs/torda/)

2021-08-06

kulturális örökség | Gombos


A gombosi temetőkápolna Horák Borbála helybeli lakos alapítványának köszönhetően épült fel. Borbála két évig élt özvegyként, szeretett férjének emlékével a szívében, akitől olyan fiatalon el kellett s ...

2020-01-20

épített környezet | Tornyos


Viszontagságos életük volt a tornyosi harangoknak, ezért mindenképpen emléket kell állítanunk nekik. Az első harangok még a régi iskola udvarán, a Sarkon, az imaház mellett szolgáltak. A harangokat a ...

2024-02-02

kulturális örökség | Tiszakálmánfalva


Mindenki Tanító bácsijaként emlegetik a faluban Milánovits Tibor nyugalmazott osztálytanítót, aki tősgyökeres tiszakálmánfalvainak nevezi magát, hiszen 1932. február 1-jén itt látta meg a napvilágot. ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával