A padéi komp

Települési érték

kulturális örökség

2021-07-19

Bemutatás:

A komp tulajdonképpen mozgó híd két part között. A folyón közlekedő kompok esetén a kompkikötőt révnek, az átkelést pedig révátkelésnek nevezik. Tágabb értelemben a rév kifejezést a révhajózásra – vagyis magára a két part közötti átkelési műveletre használjuk, a révészek segítségével a terhek egyik partról a másikra való átköltöztetésére szolgál.

A komp széles, lapos fenekű, sekély merülésű, vízi közlekedési eszköz, az orr, ill. a farok egyforma széles és alulról felfelé enyhén emelkedő, hogy a parthoz jobban illeszkedjék. Kétoldalt 80 cm-es oldalkorláttal ellátott, elöl-hátul nyitható láncsorompókkal van felszerelve. Ezek mind arra valók, hogy emberek, állatok és járművek nagyobb biztonságban legyenek a fedélzeten. A komp oldalához van erősítve a mentőcsónak.

A település monográfiájában, amely Herresbacher József munkája, az olvasható, hogy a padéi kompjogot Diván György kapta 1842-ben, tőle örökölték utódai, s így került a közbirtokosság tulajdonába, kik ezt bérbeadás által jövedelmeztették. Az első meglévő hivatalos okirat a padéi kompról 1889-ből származik, és ugyanebben az évben kapott engedélyezési okiratot is. Közel 10 évvel később, 1898-ban kezdte a vármegye kiépíteni a Nagykikinda és Ada közötti utat. A 27 kilométeres kavicsolt utat 1903-ban adták át a forgalomnak. Ekkor került át a kompjárat az Alsó-Tiszától a zsilip mellé, és a bácskai oldalon is kiépült az egyenes út Adára, írja Herresbacher.

1896-ból maradt fenn az első műszaki leírás mindkét rév – a régi és a tervezett új – topografikus fekvéséről és az átkelési eszközök felszerelésről. Mindkettőt Petrás András adai okleveles mérnök készítette.

A századforduló környékén terítékre kerülnek a javaslatok a komp korszerűsítésére, vagy esetleg egy híddal való felváltására, egy adai társaság már 1893-ban beadta a tervét egy állandó fahíd építésére. A tervét bemutatták, de kellő fedezet hiányában abbamaradt a hídépítési terv.

A komp 180 fonatból készült, horgonyzott sodronykötelét a Ganz gyár készítette – olvasható az egyik nyomtatványon. Két komp és egy ladik állt az átkelő forgalom szolgálatában. Évente hétszer, az adai és a padéi országos vásárok idején a jószágfelhajtás, valamint a zentai híd távolsága folytán 1912-ben és 1913-ban a kompnak különösen nagy volt a forgalma. A komp egész éjjel járt, ekkor acetilén lámpákkal világítottak rajta.

1914 márciusában id. Adler Zsigmond, az adai kereskedők egyesületének elnöke kezdeményezte, hogy vásárolják meg az eladó újvidéki fa hajóhidat, ám ez meghiúsult az első világháború kitörése miatt. 1918-ban ifj. Adler Zsigmond indítványozta a híd építését, viszont a hídból ezúttal sem lett semmi.

A napi és időszakos áruvándorlás mellett a munkaerő is áramlott az egyik partról a másikra. Az adai napszámosok közül olykor 150-en is átmentek dolgozni a bánáti birtokosokhoz. A közeli bánáti falvakból is sokan jártak dolgozni Bácskába a padéi réven keresztül.

A révhely olykor rendkívüli események színhelye is volt: 1928 februárjában a 27 éves adai Komlós István egy 120 mázsa cséplőgép- és egy 65 mázsa gőzgépgarnitúrát hajtott át a Tisza 1,2 méter vastag jegén Adára. Keszég János padéi gépészmester mesélte, hogy nem szokott minden évben befagyni a Tisza, de vannak kivételek, például 1928-ban még júniusban is látni lehetett jégtáblákat a folyó vizén.

Lévai (Keszég) Ilonka és Csorba Matildka beszélt arról, hogy padéi társaikkal Adára jártak iskolába. Mindennap gyalog mentek, a kompon volt a pihenő, majd kiszállás után újra gyalog folytatták útjukat. Télen is mentek a jég tetején, a szalmahídon, ami nagyon jól ráfagyott a jégre, nem csúszott a cipőjük, és biztonságosan lehetett rajta közlekedni. A kompos mindig csákánnyal a kezében haladt elöl, és erősen ütögette a jeget, mögötte egymástól 1 méter távolságra haladtak a gyalogos átkelők.

1941 tavaszától 1944 őszéig csak útlevél vagy kishatárforgalmi engedély felmutatásával lehetett a kompra lépni. 1944. augusztus 20-án a padéi révet Hallai János adai lakos vette bérbe, de már október 7-én, miután a visszavonuló németek közül az utolsó is elhagyta Bánát földjét, felrobbantották a kompot. Október 8-án megérkeztek az orosz katonák, a Vörös Hadsereg is pontonhidat vert a Tiszán. A tiszai hidakat 1945-ben, még az áprilisi háború kitörésekor felrobbantották, így a folyón átkelő forgalom a kompokra hárult. Írásos dokumentációkból tudjuk, hogy a padéi komp megszakítás nélkül üzemelt.

1948 februárjában a zentai révkapitányság vezetőjének, Svetozar Arsenijevićnek a jegyzőkönyvében olvasható, hogy a tiszai átkelőhelyek közül a padéi az egyik legforgalmasabb, különösen kedden és pénteken, az adai hetipiac napjain.

Egyébként a délszláv háború idején, az 1990-es években is rendes járattal dolgozott a komp. 2001-ben a kompot nyárfarönkök segítségével partra vontatták, és kisebb felújítást eszközöltek rajta, de már akkor megállapították, hogy egy komolyabb nagyjavítás is szükségeltetik, erre 2003 áprilisában került sor. A kompkötelet (sodronykötelet) egyébként rendszeresen kellett cserélni, nem csak akkor, amikor elszakadt, hanem amikor elkezdett rojtosodni, hiszen mindig a vízben volt.

Indoklás:

A révhelyek táján az élet sohasem eseménytelen. Hol zajlik, hol hullámzik, hol csendesen folydogál, mint a Tisza. Ez az ismétlődés nem törvényszerű, vannak pillanatok, amikor egészen új mederbe terelődik minden. A folyami átkelők esetében a nagy fordulat akkor következik be, amikor a forgalom már nem a vízen, hanem felette bonyolódik le. Bojan Pajtić akkori tartományi kormányfő 2010. december 24-én adta át az Ada és Padé közötti Tisza-hidat. Az adai függőhíd 245,1 méter hosszú és 11 méter széles, kétsávos úttest található rajta, a két oldalán járdával. Fémszerkezetét a németországi Vilshofen ajándékozta a tartománynak. A létesítmény három pilléren nyugszik, építése 2007. június 1-jén kezdődött meg. Miután forgalomba került a Tegnap, ma, holnap nevű híd, a kompjárat elveszítette rendeltetését, majd pedig teljesen megszűnt.

Lehet, hogy a padéi révészek, komposok néha azt érezték, hogy inkább szednék már a hídpénzt, mint a révpénzt, a feleslegessé vált komptól mégis elérzékenyülve búcsúztak. Bata János révész például arról számolt be, hogy kompátkelésnél sokszor új emberekkel, új élményekkel találkozott. Szerinte fontos, hogy egy révész szeresse a Tiszát, és kötődjön hozzá. Barta Tibor ugyanezt emelte ki, mindig kedvelte a Tiszát, és a révészként még jobban megismerte és megszerette ezt a „szőkeséget”. Molnár Tibor szerint pedig a komp mindenekelőtt a megélhetés eszköze, munkahely a szabad ég alatt, ott kellett helytállni, ha esett, ha fújt, télen is, nyáron is.

A kompos munkája egyébként tanfolyamhoz kötött, a révésznek elméleti és gyakorlati vizsgát is kell tennie. Ebből kifolyólag minden révész rendelkezett kompos vizsgával, erről tanúsítványuk, kompkezelő könyvecskéjük volt. Két váltásban dolgoztak, a kompjárat menetrendje szerint, általában napkeltétől napnyugtáig, óránként közlekedtek. A padéi komp személyszállító, gépjárművek, állatok szállítására alkalmas, kétvégű felépítésű, azaz a komp egyik végén a beszállás történik, majd átkelve a folyón a másik végén hagyják el azt az utazók. A beszállás csak az előírt sorrendben történhetett: személygépkocsik, teherautó, motorbiciklis, gyalogos. A kiszállás fordított sorendben zajlott. Alacsony vízálláskor a két part közötti táv 250 és 280 méter között váltakozik, míg áradáskor 450 és 480 méter közé tehető.

Javaslattevő és e szöveges beszámoló alapját képező, „In Memoriam padéi rév komp” c. hosszabb terjedelmű írás szerzője és a mellékelt fényképek tulajdonosa: Márki Ibolya. A szöveget Nagy Judit szerkesztette és gondozta.