A zentai zsidó temető

Települési érték

kulturális örökség

2021-03-08


Bemutatás:


Zenta lakosságát a deportálásig 4-5 százalékban alkották zsidók, akik viszont az alacsony arányszámhoz képest jóval hatékonyabban vettek részt a város társadalmi és gazdasági életében. Mint sok helyen máshol, Zentán is ők voltak a vállalkozók előfutárai, közülük kerültek ki a város kereskedelmének és üzleti életének jelentős tényezői. A zentai zsidó temető a város egykori zsidó közösségének egyik legfontosabb emléke, amely emlékezteti az itt élőket, hogy a városban egykoron olyan polgártársaik is éltek, akik etnikailag és vallási szempontból egy külön kis közösséget képeztek.

A zentai zsidó temető története a 19. század közepéig vezethető vissza. A zentai temetők telítettsége miatt 1846-ban közgyűlési határozatban rögzítették, hogy új temetők megnyitására van szükség. Mivel a zsidó felekezetnek még nem volt külön temetője, ekkor fogalmazódott meg a hitközség részéről annak igénye, s ennek tudatában már kereshették a megfelelő helyet temetőjük számára. Figyelembe véve, hogy a zentai zsidó lakosság száma éppen az 1840-es évek elején növekedett meg ugrásszerűen, és ugyanakkor már a régi katolikus temető is telítődött, így a temetők rendezésre irányuló kép is összeáll, amikor 1840-es évek végén sor kerül a zsidó temető megnyitására.

Maga a hely adottságai megfeleltek a régi zsidó törvények által megszabott, de már a Mária Terézia korában támasztott feltételeknek is (a temetőnek településen kívül, meghatározott távolságra kellett lenni), bár utólag nem tudni, hogy eme szempontok vezérelték volna a hitközséget, amikor e terület mellett döntött. Mindenesetre az elvárásoknak megfelelt: magas helyen feküdt és nem volt túl messze a településtől. A régi zsidó törvény a temetőt, az „örök házat” a település utolsó házától 50 ölben határozta meg, tehát közel a lakott helyhez, ami átszámítva 94,5 métert jelent. A zsidó hitközségek lehetőleg magas helyen vagy dombon nyitottak temetőt, ahol nemigen vágták a füvet, nem irtották a fákat, hagyták, hogy a növények benőjék a sírokat. Ezt tartották természetesnek. A temetőben kaszált füvet nem használták takarmánynak és nem volt szabad enni a temetőben lévő fák gyümölcseiből sem.

A zsidó temető első írásos említése az 1849. évi városi adókönyvben található, a 2046. számú házhelyen, és nem sokkal későbbi a felső- és alsóvárosi temető, szinte egyidejű, 1853. évi megnyitása. A zsidó temető első írásos említésében szerepel, hogy a királyi honi adót, az 1850. évre, 24 krajcár értékben lerótták. Valószínű, hogy a temető területe már 1848 késő őszén, vagy már korábban ki lehetett jelölve, mivel a több mint húsz síremlék, az 1849. február eleji vérengzés áldozatainak a nyughelyét jelöli. Tehát a zsidó temetőbe az elsők között az 1849. február eleji megtorlások zsidó áldozatait temették.

A zsidó temető elsődleges területén az 5., 10., s főleg 11. sorban találhatók azok a legrégebbi datálású sírkövek, melyek feliratai 1849 előtti elhalálozásokat mutatnak. Ezek a sírkövek egy része később keletkezett, mint amit a rajtuk lévő dátum mutat, vagyis új kőtáblákat állítottak, melyekre rávésték a régebbi elhalálozási évet. Ilyen pl. a legrégebbi dátummal rendelkező sírkő is a temetőben, a 11. sor 44-es síremléke, melyen az elhalálozási idő 1799. okt. 11. Ebben a sorban – ahol a legtöbb régi síremlék van – a kőtáblák egy része már annyira erodálódott az idő viszontagságaitól, hogy a feliratok nyomai sem kivehetőek.

Más felekezeti temetőkhöz hasonlóan a zsidó temető is tükrözi a korabeli társadalmi-vagyoni rétegződésből eredő különbségeket, valamint az elhunytaknak a zsidó közösségben elfoglalt helyét és szerepét, a belső térel­rendezés azonban a vallási hagyományokból eredő diktátumokat is követi. A szélesebb vagy szűkebb közösségben játszott szerepből adódóan a kiemelkedőbb személyiségek sírjai általában a főbejárat és a szertartási épü­let (halottasház) közelében, illetve a fő ösvények mellett kaptak helyet, míg a vallási hagyományokat követő elkülönülést illetően a magukat Áron nemzetségéből származtató kohaniták sírjelei szembeszökőek; ezeket rendre az északnyugati, illetve délkeleti falak közelében, velük párhuzamosan sorjázva találjuk. Sírköveiket a csak esetükben használatos szimbólum, a kohanita kéz teszi még feltűnőbbekké. Rajtuk kívül még a szintén vallási hagyományokból eredeztethető, magukat Lévi törzséből származtató leviták szimbóluma, a levita kancsó és tál fordul elő nagyobb számban törzsi szimbólumként a zentai temető sírkövein.

A sírkövek anyaga jól tükrözi az itt eltemetettek társadalmi-vagyoni rangját, míg alakjuk, illetve felirataik nyelve a zsidó közösségen belüli, vallásbeli megosztottságot tükrözi. Az ortodox hagyomány formailag a különféle barokkos elemekkel díszített sztélét részesítette előnyben, s rendszerint csupán a héber feliratozást használta, a neológok pedig inkább obeliszkeket állítottak, melyek feliratai kétnyelvűek.

A szertartási épület a 18–19. század fordulóján épülhetett. Az épületen belül még mindig jól megfigyelhetők a festésmaradványok, a keleti falon pedig ott lóg bekeretezve a 16. és a 49. zsoltár, mellette mécstartók. 1928-tól a szefárd hitközség külön szertartási épületet használt.

A temetőt a megnyitása után többször is bővítették, az eredeti területére nézve legalább a kétszeresére bővült az idők folyamán. Viszont a második világháborút követő években elveszítette rendeltetését, mivel nagyon kevés zsidó származású lakos tért vissza Zentára, s a kivándorlás miatt tovább csökkent a zsidóság száma. Zenta Község Népbizottsága az 1962. június 25-i határozatával a zentai zsidó temetőt használaton kívül helyezte, és új sírhelyek megnyitását sem engedélyezte. (A temetkezésről és a temetőkről Zenta község területén, 3. szakasz utolsó bekezdése, Szabadkai Járás Hivatalos Lapja, 26/1962.) Később a temető a szabadkai Műemlékvédő intézet  felügyelete alá került.

Previous Next

Indoklás:


A zentai zsidó temető a Tisza menti régió egyik legjobb állapotban lévő, gondozott és látogatható izraelita sírkertje. A temetőben rendszeresen szerveznek megemlékezéseket a holokauszt áldozatairól. A zentáról elszármazott zsidók leszármazottai közül is sokan felkeresik a temetőt, hogy megemlékezzenek őseikről. 

Javaslattevő: 

Tari László helytörténész

Források listája:

Pejin Attila: A zentai zsidóság története. Zenta, 2003. (https://www.vamadia.rs/irodalom/zentai-zsidosag-tortenete)

Tari László: A zsidó temető. Kézirat

http://zsidotemeto.com/index.php/hu/

2019-01-23

épített környezet | Zenta


A zentai Városháza a település egyik legrégebbi, leglátványosabb épülete, az összes itt élő polgár számára sokat jelent, és a város lelkét, múltját és jelenét szimbolizálja. Az épület 1912–1914 között ...

2020-05-11

kulturális örökség | Egyházaskér


Kálmány Lajos 1875 és 1910 között 15 településen teljesített egyházi szolgálatot az 1920. június 4. előtt fennálló Csanádi egyházmegyében. Ez idő alatt Egyházaskéren járva ismerte meg Borbély Mihályt, ...

2021-02-02

épített környezet | Székelykeve


A bukovinai székelyek első hulláma 1883-ban érkezett meg az Al-Dunára, majd 1886-ban kezdtek Gyurgyováról a mai Székelykevére átköltözni. A kincstár a megérkezett 645 családnak 300 házat segített felé ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával