Az aracsi templomrom és az aracsi kő

Magyar Értéktár érték

kulturális örökség

2016-01-29

Bemutatás:

Az aracsi településről elnevezett templom romjai, amelyet a nép pusztatemplomnak nevez, a szerbiai Törökbecse, Beodra-Karlova és Basahíd határolta terület lakatlan pusztáján helyezkedik el. A romok egy háromhajós, háromapszisos, utóbb egy keleti toronnyal kiegészített kolostortemplom maradványai. A falakat téglából emelték, a szerkezeti részeket és a díszítőfaragványokat kőből vitelezték ki. Az utóbbiak egy része valószínűleg vörös márványból készült. A XIII. század első harmadában emelt épületből a szentélyrész maradt fenn a hozzá kapcsolódó toronnyal, falszakaszokkal és az északi főhajófal legkeletibb szakaszával, valamint a nyugati fal. Az épület szobrászatáról növénydíszes és figurális fejezetek és konzolok tanúskodnak. A rom mai képét a XX. század eleje állagmegóvó és a hetvenes évek rekonstrukciós munkálatainak köszönheti. Ez utóbbiak során az északi pillérsort teljesen, a délit pedig részben pótolták.

A templomromra az utóbbi időben a tudomány újra nagy hangsúlyt helyez, amelyet jól jeleznek a templomrom és a hozzá egykor csatlakozott kolostor területén folytatott ásatások és a művészettörténeti kutatások, amelyekből nemcsak szerbiai, de magyarországi szakemberek is kivették a részüket. Az 1970-es évek Nagy Sándor vezette ásatásainak eredményeit bemutató publikáció a közelmúltban látott napvilágot Nebojša Stanojevnek köszönhetően, a művészettörténeti vonatkozású publikációk pedig Raffay Endréhez köthetők. A legutóbbi időkben a restaurátorszakma is bekapcsolódott a kutatásokba, amelyről Biacsi Karolina anyagtani vizsgálatai tanúskodnak.

A templom egykori története történeti források segítségével nemigen rekonstruálható. Alapítója és szerzetesrendje ismeretlen. Toronnyal való bővítése talán ferences átvételre utal. A romok a tetőzetek megújításáról is tanúskodnak. Annyi bizonyos, hogy az épület pusztulása a törökdúlással, illetve a terület elnéptelenedésével, a későbbiekben pedig a romokat tégla- és kőbányaként használók tevékenységével függ össze. Hiteles forrásokból az épület történetének csak az utóbbi két évszázada rajzolható meg.

Az új kutatási eredmények a templomot az 1200-as évek második-harmadik évtizedére keltezik és felhívják a figyelmet arra, hogy az épületen olyan gótikus jellegű szerkezeti megoldásokat érvényesítettek, amelynek közvetlen előképei a magyarországi emlékanyagban nem maradtak fenn, eredetük pedig Bourges székesegyházáig nyúlik. A szerkezeti megoldásoknak egy része (a nyolcszögű pillérek feletti falpillérek kialakítása) ma már csak XIX. századi ábrázoláson tanulmányozható, de a külső támasztórendszernek a mellékhajófali és gádorfali támpillérekből, valamint az ezeket összekötő támfalakból álló rendszerének maradékai a helyszínen is megfigyelhetők.

A nagyrészt antikizáló kompozíciójú, de motivikus és stilisztikai részleteikben gótikus összefüggésektől sem mentes díszítőfaragványok vonatkozásában ugyancsak figyelemreméltó, hogy általuk nemcsak a rom művészetéről alkotható teljesebb kép, de a korszak magyarországi művészetéről is lényeges információkat nyújtanak, amelyek segítségével az országos művészeti összefüggések képe is árnyalhatóbb. Annál is inkább, mert a díszítőfaragványok Esztergom III. Béla-kori királyi művészetének hatásáról tanúskodnak. Épp az aracsi faragványok erősítik meg azt az állítást, hogy ez az antikizáló művészet provence–emiliai kapcsolatú.

Az ún. aracsi kő a templomhoz egykor az északi oldalán csatlakozott kolostor udvarán került elő még 1896-ban, Gerecze Péter ásatásakor. A kőlap egy 1100 körül készült síremlék töredéke, melynek felső részén és oldalain figurális és szalagfonatos díszítés jelenik meg. A 60 × 53 × 22,5 cm méretű faragvány kemény, szürkés, néhol lyukacsos mészkőből készült. A lelet a budapesti Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében található az 55.1014 leltári szám alatt. 

Az egykori síremlék eredeti rendeltetési helye máig vitatható, bár nem kizárt, hogy az az aracsi kolostortemplomnak a közelmúltban azonosított elődjéhez, egy, a kövön megjelenőhöz hasonló egytornyos, egyhajós és talán egyenes szentélyzáródású templomhoz tartozott. Az sem kizárt, hogy eredetileg az alapítók síremlékeként készült. Az viszont bizonyos, hogy a fennmaradt részét utóbb, a kolostori építkezések alkalmával építőanyagként hasznosították.

Az aracsi kő művészettörténeti jelentősége vitathatatlan. Erről az elmúlt száz évben megjelent szakirodalmi feldolgozások is tanúskodnak. A kővel legutóbb Tóth Sándor foglalkozott, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a díszítés alapján, amely elsősorban bodrogmonostorszegi és dombói faragványokkal mutat kapcsolatot, a korábban vitatott datálási kérdésekre is megnyugtató válasz adható.

Javaslattevő: Dr. habil. Raffay Endre művészettörténész, tanszékvezető, egyetemi adjunktus (Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, Művészettörténet és Elmélet Tanszék)

Indoklás:

Az aracsi templom és az aracsi kő a magyarországi művészet történetének két kulcsfontosságú darabja. Amíg a kő az 1100 körüli szobrászatról és annak összefüggéseiről tanúskodik, addig a rom az 1200 körüli évtizedekben érvényesülő építészeti törekvésekről és kapcsolatairól. A kő az Árpádok kora romanikájának korai korszakához tartozik, amelyből csak kisszámú emlék maradt fenn, a templom az antikizáló kapcsolatú romanika és a gótika egymással érintkező, emlékekben viszonylag gazdag korból származik. Segítségükkel teljesebb kép alkotható az 1100, illetve az 1200 körüli évtizedek magyarországi művészetéről.

Az aracsi kő Gerecze Péter óta szerepel a magyarországi művészettörténettel foglalkozó irodalomban, az aracsi templomrom pedig már Henszlmann Imre óta, azt követően, hogy a maradványokat már a nemzeti romantika korában felfedezték. A rom az 1200 körüli évtizedek emlékeivel foglalkozó szakirodalomban azóta is szerepel. Különös értékét az is emeli, hogy ebből az időből ezen a vidéken más hasonló állapotú épületmaradvány nem ismert. A romra ezért a tudományos közönség mellett a történelem emlékei iránt érdeklődők szélesebb tömegei is felfigyeltek, amelyről a romok körül kialakult kultuszturizmus tanúskodik.

Az 1990-es évektől több civil szervezet is létrejött a környező települések magyarságának kezdeményezésére, melyek az illetékes műemlékvédelmi szervekkel párhuzamosan, a maguk eszközeivel törekedtek a pusztatemplom ápolására, ismertségének növelésére. 1999-től kezdve minden nyáron szentmisével egybekötött emlékünnepséget szerveznek a pusztatemplomban. A délvidéki/vajdasági magyarság számára az aracsi pusztatemplom és az ott talált aracsi sírlaptöredék művelődés- és művészettörténeti jelentőségén kívül különösen az elmúlt több mint harminc évben az itt élő magyarság önazonosságának és önmeghatározásának egyik legfontosabb szimbolikus műemlékévé, illetve tárgyává vált. Az aracsi kő másolata ma már a Vajdasági Magyar Értéktár egyik kiemelt műemléktárgya.