Az ómorovici bádogszelence

Települési érték

kulturális örökség

2018-06-19

Bemutatás:

A bádogszelence története

A falualapítás századik évfordulóján, 1886. szeptember 5-én a „községháza falába szürkemárvány emlékkő tétetett, az emlékkő háta megé” pedig cinbádog szelencébe zárva üzenetet hagytak az utódoknak. Az sajnos nem derült ki, milyen felirat szerepelhetett a márványtáblán, és a tábla későbbi sorsa is ismeretlen.

A községházát több alkalommal tatarozták. Az egyik ilyen munkálatok során, az 1960-as években fedezték fel az utcai homlokzaton, két ablak között az üreget és annak tartalmát. A megtalált bádogszelencét egy ideig a helyi iroda vezetője őrizte. Nem is sokan tudtak létezéséről. 1983-ban átadta a helyi közösség Monográfiabizottságának. A bizottsági elnökök váltakozásával igencsak sok helyen megfordult a bádogszelence, mígnem 2016-ban, az újratelepülés évfordulója ürügyén legbiztosabbnak látták az újbóli befalazást.

A bádogszelence tartalma

A helytörténetírás szempontjából rendkívül értékes dokumentumokat őriz a szelence. Adatokat kapunk a falu addigi történetéről és hiteles leírást a befalazáskori állapotokról.

Az évfordulóra készülve Máté László 42 éves, leányiskolai tanító, a falu első krónikása megírta a település első 100 évének történetét, amit 32 oldalas füzet formájában nyomtatásban is megjelentettek. Ez, az Emléklapok Ómorovicza község 100 éves multjából c. kiadvány is benne volt a szelencében, ám ma már nincs ott. Időközben valahol elkallódott.  Szerencsére más példányok fennmaradtak, így ismerjük tartalmát. 

A monográfia mellé a bádogszelencébe került több „a telepítést tárgyázó érdekes okirat”, így az Emlékül az utókornak címmel két ív selyem pappírra írott névjegyzék és annak másolata, valamint a községi jegyzők külön névjegyzéke is. A jegyzékből megismerjük Magyarország akkori királyi családját, a kormány tagjait, Bács-Bodrog megye és a II. telecskai vagy topolyai járás akkori tisztségviselőit, és végül a helyi első emberek adatait. A bíró Varjas Sándor református, 53 éves, az albíró pedig Scheffer József rom. katolikus, 55 éves. Az esküdtek öten voltak, a legfiatalabb 35 éves, a legidősebb pedig 54, közülük egy volt katolikus, a többi református. A faluban volt királyi adószedő, községi pénztárnok valamint közgyám. A képviselőtestület 19 virilistából (akik vagyoni helyzetük alapján kerültek be) és 20 választott tagból állt. Református, katolikus és izraelita iskola, valamint óvoda működött. Megismerjük a református és a katolikus lelkészeket és helyettes lelkészt, valamint a községben tevékenykedő 8 tanító nevét, beosztását és életkorát. A legfiatalabb tanító 23 éves, a legidősebb pedig 71 éves volt. A községnek volt orvosa, állatorvosa és gyógyszerésze is.

 Különös figyelmet érdemel az úrbéri per eseményeinek részletes bemutatása. Megtudjuk, hogy a falualapítást követő harmadik évtől, 1789-től voltak úrbéri kötelezettségiek. 1801-ben azonban a kincstár 10 földbirtokosnak adományozta a falut (más források szerint eladták), akik önkényesen újramérették a határt. A megkárosított jobbágyok 1817-ben úrbéri perbe kezdtek. A per eredményeképpen 1824-ben ismét újramérték a határt. A továbbra is elégedetlen jobbágyok a testi fenyítések ellenére is fellebbeztek. 1829-ben a jobbágyokra nézve kedvező ítélet született, amit azonban a közbirtokosok nem hajtottak végre. Az ilyen úrbéri sérelmeket az 1853. március 2-án kibocsátott királyi rendelet szerint úgy kívánták rendezni, hogy az úrbéri viszony bevezetésekor meghatározott állapotokat kell visszaállítani. A feljegyzés szerint 1886-ban erre még nem került sor. A leíráshoz csatoltak több okiratot: V. szám alatt Felvilágosítási Jegyzeményt, a IV. sz. iratot, ami a kiosztott jobbágytelkek tulajdonosainak jegyzéke latin nyelven, valamint a kamarai jegyzőkönyv másolatát latin nyelven.

A szelence tartalmazza a község első Számadását is az 1786/7-ik esztendőre, amiből kitűnik, milyen jövedelmei voltak. Külön figyelmet érdemel a felsoroltakat tartalmazó sárga boríték, hiszen rajta van a település viasz pecsétlenyomata is, igaz, sérülten.

Hiányzik a XX. számú dokumentum és az Emléklapok Ómorovicza község 100 éves multjából című nyomtatvány. Ez utóbbit fénymásolva helyezték vissza a bádogszelencébe.

Az bádogszelencébe került az a jegyzőkönyv is, amivel a helyi iroda vezetője 1983-ban a dokumentumokat átadta.

Az újbóli befalazás

A 130 éves bádogszelence időtálló védő burokban került ismét a falba, benne az eredeti tartalomból ma meglevő dokumentumokkal. Mellé került az ünnepségre megjelent legújabb helytörténeti kiadvány Az utókornak címmel, szintén gondosan választott burkolatban. A 128 oldalas könyv első része a falutörténet kronológiája, ahol 801 tételben mutatják be a legjelentősebb eseményeket. Az összefoglalót régi fényképek teszik szemléletesebbé. A második részben a falu jelen állapotát mutatják be színes fotókkal illusztrálva. A falba került továbbá a Magyar Szó napilap, a 7 Nap és a Családi Kör hetilapok legfrissebb száma, a falu jelenéről készült fényképválogatás, és a bádogszelence történetéről ez az írás.

A befalazásra 2016. május 28-án, a Falunap és a 230 éves évforduló alkalmából került sor.

Indoklás:

A bádogszelence helytörténeti szempontból kiemelten fontos. Tartalma üzenet az utókornak, mintegy időkapszula őrzi a település 100. évfordulóját ünneplők üzenetét. Adatokat tartalmaz a falu múltjáról. Az 1886-ban behelyezett dokumentumokat 130 évvel később, 2016-ban újabbakkal egészítették ki, és befalazták a faluháza falába. Az elképzelés szerint újabb 130 évre vált hozzáférhetetlenné.

Javaslattevő: Besnyi Károly

Kapcsolat az értékhez:

Bácskossuthfalva Helyi Közösség

Bácskossuthfalva, Pacséri út 2.

tel: 024/741-127 

honlap: http://staramoravica.com