Déli harangszó

kulturális örökség

2025-03-04

Bemutatás:

A 15. század közepére a Balkán jelentős területei török ellenőrzés alá kerültek, így az Oszmán Birodalom közvetlenül is határos lett a Magyar Királysággal, amelyet a végvárrendszer védett a török betörések ellen. A rendszer egyik kulcspontja a nándorfehérvári vár volt, melynek stratégiai jelentőségét a korabeli útvonalak mellett a Duna, illetve a Száva folyók egymásba torkollása, jól védhetősége is emelte.

Míg az Oszmán Birodalom II. Mehmed szultán vezetésével magabiztosan terjeszkedett, addig Magyarország uralkodója a kiskorú V. László (1440–1457) volt, aki helyett országgyűlési jóváhagyással Hunyadi János (1407–1456) kormányzott. Bár Hunyadit az 1455-ös rendi országgyűlés megerősítette tisztségében, azonban az ott született határozatok több főúr érdekét is sértették, így végül nem sikerült konszolidálni a magyar belpolitikai állapotokat, s az ország a rendi anarchia állapota felé sodródott. Ennek következményeként a magyar országgyűlés nem tudott hatékonyan működni, s a nyilvánvaló fenyegetés ellenére sem tette meg az ország védelmét célzó létfontosságú intézkedéseket.

1456-ban a törökök megtámadták Magyarországot, és ostrommal akarták bevenni az ország déli kapujának számító Nándorfehérvárt. Az egyesült magyar seregek – a Hunyadi János vezette mintegy 12000 fős királyi, és a Kapisztrán János ferences atya által Magyarország területén toborzott 27000-es keresztes sereg – bátran küzdöttek, de létszámukban eltörpültek II. Mehmed szultán 60.000-et is meghaladó, erős tüzérséggel rendelkező serege mellett. A magyar seregben vállvetve küzdöttek egymás mellett magyarok, szerbek, horvátok és románok. Különösen a szerb sajkások érdemelték ki az utókor kiemelt megbecsülését.

A török előrenyomulás hírére III. Calixtus pápa keresztes hadjáratot rendelt el, majd 1456. június 29-én kiadta híres bulláját, amelyben a harangok napi megszólaltatását és a hozzá kapcsolódó imádkozást írta elő. A harangszó, az imádság és az önfeláldozó küzdelem alig egy hónapra rá meghozta gyümölcsét: 1456. július 22-én bekövetkezett a világra szóló diadal, és így a pápai rendeletben előírt harangozás örökre összefonódott a nagy győzelemre való emlékezéssel. VI. Sándor pápa az 1500-as szent évben az erősödő török veszedelem hatására újabb bullában fordult a keresztény világhoz, és déli időre helyezve ismét elrendelte a harangozást.

„Ugyanezen a napon (1500. augusztus 9-én) első ízben harangoztak délben a Város (Róma) minden plébánia templomában... a török ellen, ahogy a boldog emlékezetű III. Calixtus pápa bevezette, és szentséges urunk (VI. Sándor)... parancsolta meg ezt a harangozást, amit az év minden egyes napján mindörökre meg kell tartani." (Jung: 2006: 110.)

Indoklás:

A déli harangszó, amely imára szólította a keresztényeket a magyarországi harcok győzelme érdekében, a hálaadás jelképévé vált.

Az 1500. augusztus 9-től delente felcsendülő harangszó a világ minden tájára elvitte a nándorfehérvári győzelem hírét, és hirdeti ma is a kereszténység és a hazafiság diadalát. Ez az egyetlen olyan magyar nemzeti esemény – amelyhez hasonlóval egyetlen más nép sem rendelkezik –, amely minden keresztény országban naponta visszhangra lel. Hunyadi János és a keresztesek győzelme töretlenül él a magyar nemzet emlékezetében. Méltó tehát, hogy 2011-ben a Magyar Parlament a győzelem napját Nemzeti Emléknappá nyilvánította, jelképe, a déli harangszó 2016-ban bekerült a Külhoni Magyar Nemzetrész Értéktárba, 2024-ben pedig a kiemelt nemzeti értékek sorába, a Magyar Értéktárba.

Magyarországon a déli harangszó a médiában is mindennapi jelenséggé vált. Az első harangszót a Magyar Rádióban 1928. április 1-jén, a Budapesti Egyetemi Templomban közvetítették. Több tévé és rádióadó déli 12 órakor harangszóval szakítja meg az adását.

A déli harangszó ugyanúgy, mint a Nándorfehérvári diadal és a hozzá kötődő emlékezet évszázadokig számon tartotta a győzedelmes csata tényét.

A déli harangszó azóta is a nemzeti identitásunk részét képezi. Nemcsak a magyar nemzet, hanem az európai keresztény kultúrkör számára szimbolikus jelentőséggel bír, amelyet a déli harangszó mind a mai napig éltet. A javasolt kulturális érték szimbolikus örökség, amely által nemzetmegtartás céljából biztosított a kulturális örökség megőrzése és megélése.