Kovács Huszka Ferenc, a templomépítő botanikus

Települési érték

kulturális örökség

2016-01-17

Bemutatás:

Kovács Huszka Ferenc közösségszervező és tudományos tevékenysége

Kovács Huszka Ferenc 1869. január 28-án született Óbecsén, s kiváló tehetsége és szorgalma eredményeként a kalocsai jezsuita főgimnáziumban tett sikeres érettségijét követően, érseki jutalmazottként a bécsi Pázmáneumban tanulhatott. Pappá szentelését követően, 1894-ben segédlelkészként visszakerült szülővárosába, Óbecsére, ahol alsóvárosi plébánossá történt kinevezését követően (1901) templomépítésbe kezdett.

Az alsóvárosi katolikusság már régóta tervezte egy új templom emelését, s Kovács Huszka Ferenc személyében végre a megfelelő ember került az ügy élére. „Kovács közel 7 éve szolgálja a külvárosi hívek lelki ügyeit, s ez alatt megszerezte a derék magyar nép rokonszenvét. Az új plébános tevékeny erő, munkás fiatal kéz, agilis tehetség, amiről úgy a politikai-községi, mint a hitközségi ügyekben eleddig is bizonyságot tett, és az előtte most megnyíló, tágabb munka- és hatalmi-kör bizonyára csak fokozni is fogja ezt a közjó érdekében. A teljesen új szervezésre váró, új plébániára az ő buzgó tevékenysége a megfelelő, és elvárjuk, hogy a megoldásra váró nehéz feladatok véglegezésében a jó és szent ügyhöz méltó kitartás fogja vezérelni…” – számolt be lelkesen a helyi sajtó. Az újonnan megválasztott plébános – az elvárásoknak megfelelően – hatalmas lendülettel látott hozzá az új, alsóvárosi egyházközség megszervezéséhez, s a közel ötezer fős katolikus közösség hőn áhított, és mindenki által egyként szorgalmazott templom és parókia felépítéséhez. 1903 szeptemberében már arról írt a helyi újság, hogy a templom rohamosan épül: a kőművesmunkával teljesen elkészültek, a famunka is javarészt már készen áll, és a toronysisak kiképzése is befejeződött. Két-három hét múlva az ünnepélyes keresztfeltétel is megtartható lesz, s november végéig az építést egészen befejezik. Kellő büszkeséggel hozzátette: a 46 méter hosszú, 17 méter széles, 23 méter gerincmagasságú, 55 méter magas tornyával az egeket ostromló templom „egyike lesz a kalocsai érsekség legszebb és leghatalmasabb templomainak”. A templom végleges befejezése, a belső berendezés elkészülése 1906-ra tolódott, amikor is végre sor került a templomszentelésre. A lelkész és a hívek buzgó serege tehát – kizárólag a közösség erejére támaszkodva – felépítette a közel másfél évtizeddel korábban megálmodott templomot.

Az első nagy feladatával tehát sikeresen megküzdött a plébános, ám ez csak egy része volt Kovács Huszka Ferenc mindennapi tevékenységének. Az alsóvárosi lelkész határtalan lelkesedéssel, de egyházi méltósághoz illő alázattal fordult a természettudományok, különösen a botanika felé. Még 1898-ban, 29 éves korában jelentetett meg egy öt részes tanulmányt, melyben Kovács János Bács-Bodrogh vármegye növényvilága című tanulmányát egészített ki (amely a Bács-Bodrogh megye egyetemes monográfiájában megjelent meg). A fiatal tudós hatalmas lendülettel, sugárzó derűvel szárnyalt a mezők felett, magabiztosan mozgott a botanika világában. Mintha a népmesék virágoskertjében sétálna az olvasóval, ahol eléje jönnek a növények, a Hamvas Pimpó, a Csemege Sulyom, a Csinos Linka, a Borzas Zsilicz és a Halovány Zsilicz, a Veres Lúdhúr, az Illatos Rezeda, a Ránczos Matyó, a Lángszínű Hérics, a Seppedékes Iszaprojt, a Molyűző Farkkóró és a Fekete Nadálytő, melyek közül némelyek a Doroszló és Bogojeva körüli ugaron, az óbecsei Ferenc-csatorna töltésén, a Temerin melletti Fehérárokban, és a zentai Néppark körül „elvétve”, mások pedig úton-útfélen „roppant mennyiségben” találhatók. E ragyogó tanulmány ismeretében nem meglepő, hogy 1909-ben a Borovszky Samu szerkesztette vármegye-monográfiában már ő mutatta be a vidék növényvilágát.

Kovács Huszka Ferenc közel három évtizedes plébánosi tevékenységét követően viharos időkben, 1920. április 11-én lemondott papi állásáról. 1927-ben megjelent növénytani kötetét, az Óbecse határának virágos növényei című munkáját már „menekült papként" jegyezte. Fő művében évtizedes kutatásainak eredményeit foglalta össze körültekintő alapossággal és módszerességgel. Sok erénye mellett egyik fontos vonása a könyvnek az is, hogy a természetet átalakulása közben vizsgálta. Óbecse határát annak idején többek között a tiszai ármentesítés, a közlegelőfelszántás és erdőirtás változtatta át, ami számos növényfaj eltűnését eredményezte, ugyanakkor a Ferenc-csatorna kiépítése, új parkok létesítése és (érdekes módon) a vasutak és műutak építése új fajok megtelepedéséhez vezetett.

A Katolikus lexikon életrajzi adatai szerint 1923-tól a Budapesthez tartozó Kamaraerdőben lelkészkedett, s 1931-ben megszerezte a doktorátust. 1943-tól Fajszon plébános, itt halt meg 1954-ben, életének 86., papságának 62. évében. Megérdemelné, hogy szülővárosában, Óbecsén emléktábla figyelmeztesse az utókort: erkölcsi kötelességed számon tartani szülőfölded minden kisarjadt fűszálát, minden szárba szökött kezdeményezést, minden virágba borult életet.

Indoklás:

Nem hogy babérkoszorú nem maradt utána, de emlékét ma már nem őrzi egyetlen herbáriumba zárt gyöngyvirág vagy pitypang sem, pedig a maga korában ezrével küldte a világba a Tisza mente növényvilágának szebbnél-szebb példányait. Tehette, hisz a korabeli tudósítások szerint az övé volt a történelmi Magyarország legszebb és leggazdagabb magántulajdonban lévő herbáriuma. Tudományos ismereteiről és tapasztalatairól hét alkalommal tartott előadást a Tudományos Akadémia vagy a Természettudományi Egyetem növénytani tanszékének országos hírű tudósai előtt, miközben külföldi látogatók keresték meg őt az óbecsei alsóvárosi parókián, hogy megcsodálják világhírű gyűjteményét. Meghatározó szerepe volt a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani gyűjteményének létrehozásában, neve ismert volt a világ valamennyi jelentős testvérintézményének tudósai körében.

Kapcsolat az értékhez: