Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom

Települési érték

kulturális örökség

2019-01-30


Bemutatás:


A Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom római katolikus templom Szerbiában, Zentán. A szabadkai egyházmegyéhez tartozik.

A Kis Szent Teréz-emléktemplomot Zenta legtöbb katolikus hívet számláló és legszegényebb részén emelték. A munkásnegyedben már 1912-benfelvetődött a templomépítés gondolata; ebből 1913-ban egy kápolna valósult meg, és ekkortól vezethettek itt anyakönyveket. Az 1970-es években új plébániaépületet emeltek, és a régit templommá és hittanteremmé alakították. A szentély végleges formáját 1990-ben alakították ki. A templom alapkövét 1996. évi szeptember 11-i városnapi ünnepség keretében tették le. Az új templom építése 1997-ben, a Zentai csata 300. évfordulóján kezdődött. A komoly anyagi ráfordítást igénylő építkezés a tervezettnél lassabban haladt, s a szűkös anyagi lehetőségek miatt a templom nem készülhetett el a zentai csata 300. éves évfordulójára (1997).    

Lisieux-i Szent Teréz halálának centenáriuma csak néhány nappal tolódott el a csata évfordulójától, ezért az épülő emléktemplomot is annak tiszteletére emelték. Msgr. Pénzes János és msgr. Huzsvár László püspökök szentelték meg a zentai csata 300. és Lisieux-i Kis Szent Teréz halála 100. évfordulójára épülő emléktemplom alapkövét. A két említett évforduló mellett egy harmadik is okot adott az építkezés megkezdésére: Szent István 997-ben lett fejedelem, és a koronázás ezeréves évfordulója is közeledett. A templom szimbolikájában az ezeréves magyar államra, és a magyar nemzeti összetartozásra hívatott emlékeztetni, a három kupola a magyar címerben található hármashalomra utal a kettőskereszttel. Az emléktemplom vázlattervét Tóth Vilmos építész készítette. Ő a következőképpen méltatta saját munkáját és tervét: egy szimbólumot helyezett el a Szabadság téren. A szimbólum jelentése a tér gyepére helyezett stilizált virágcsokor három szál virágból, amelyek a földre helyezve térben és időben visszalakulnak a földből kibúvó hajtássá (12 szelvényből álló, egymásbametsző, földből előtörő gömbökké), szerves részeivé válva a térnek.

A templom egyik érdekessége, hogy kézzelfogható jelként beépültek az 1914-ben megkezdett, s az első világháború végéig csak részben felépült főtéri Szent István templom oszlopai, oszlopfői és kődíszei, melyeket a templom 1947. évi lebontása után hirdetőoszlopként széthelyeztek a város utcáin és terein.

A templomtér belső igazi dísze valójában a kupolák faszerkezete, az oldalfalakon 24 egy négyzetméteres ablak sorakozik egymás mellett, amelybe a magyar szentek vitrázs-képei kerültek. A templom beltere három részből áll: a középső részen 100 ülőhely, míg a két oldalkupola alatti részben 200-200 ülőhely található. 2009 őszén a kupolák alatti falak ablakaiba bekerült a 24 vitrázsüveg, mely a magyar szenteket és boldogokat ábrázolja. A vitrázsokat Papp Korhecz Zsuzsanna szabadkai restaurátor készítette.

Az új templomot 2008-óta nagyobb rendezvények megszentelésére használhatják a hívek. Az épülő templom zarándok-,valamint búcsútemplom. 2017.szeptember 11-én,a zentai csata 320. évfordulóján szentelte fel Pénzes János püspök, a nagyszámú hívősereg és a meghívott vendégek jelenlétében, akik között ott volt Áder János magyar államfő is.

Javaslattevő:
Lángelmék csapat
Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta
Felkészítő pedagógus: Kormányos Katona Gyöngyi

 

 

 

Indoklás:


A felépült új templom méltó és örökre maradandó emléket állít az eddig kissé elfeledett, de világhírű zentai csatának, hirdetve ezzel azt a győzelmet, mely lehetővé tette e vidék számára is az egyetemes európai kultúrához való újbóli csatlakozást. Köszönhető ez Savoyai Jenő hercegnek és hadvezérnek is.  

Ez az emléktemplom, melynek alapkövét a zentai csata színhelyéről vett földbe helyezték a Vereckéről és Lisieux-ból hozott kővel együtt, szimbóluma szűkebb régiónk, a Duna-Tisza-köze, illetve egykori országunknak az európai kultúrához való végleges visszatéréséhez, a több, mint ezerszáz éves fennmaradásnak. A felszentelt emléktemplom nemcsak vallási, hanem történelmi szempontból is jelentős, mert a zentai csata emlékére épült.

 

 

 

Kapcsolat az értékhez:


József Attila utca, Zenta 24400

Telefonszám: 024 812440

 

 

 

Források listája:

Épül a zentai emléktemplom. In: Magyar Szó, 2000.április 14., péntek

Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete honlapja: http://www.sentainfo.org

Tari László helytörténeti-kutató összefoglalása alapján

2016-04-04

épített környezet


„A magyar történelem második nevezetes és egyben csodálatos álma Oroszlámoson történt meg. Az elsőt Emese, minden magyarok ősanyja álmodta, ezt a másodikat Csanád, István király hűséges vitéze." (Bor ...

2021-02-02

kulturális örökség | Óbecse


A Than Fivérek Értelmiségi Kör civil szervezetet térségünk értelmisége hozta létre 1995-ben. 2013-ban épült meg  a szervezet névadóinak emlékháza, a Than Emlékház, amely egyben a Than Fivérek Értelmis ...

2020-02-10

kulturális örökség | Kispiac


A temetőnk egy szépen rendezett, gondozott terület, ahogy én nevezem, az Emlékezés kertje. Amikor több napon át ebben a kertben jegyzeteltem, a munkámmal lassan haladtam, mert egyik-másik sírnál elidő ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával