Petrányi Ferenc munkássága és mártírhalála

Tájegységi érték

kulturális örökség

2021-02-02


Bemutatás:


Petrányi Ferenc apátplébános Baján született 1879. október 24-én. Kalocsán szentelték pappá 1902 februárjában. 1911-től a kalocsai tanítóközpont tanára. Két évvel később az intézmény igazgatójává nevezik ki, ezt a hivatalt töltötte be 1918-ig, innen került Óbecsére. Ugyanebben az évben július 21-én választották meg Becse belvárosi plébánosának, ahol 26 éven át szolgált. Az ő idejében volt a kánoni látogatás századik évfordulója, és az ő szervezésében került megrendezésre a Becsei Eucharisztikus Kongresszus 1937-ben. 1931-től Szent Fülöpről nevezett szentfülöpi apát.

1944. október 9-én tartóztatták le, hajnalban nagy dörömbölés után kihurcolták a kapun Petrányi Ferencet, megverték, a földre hajítva pedig mindenki rugdosni kezdte. A templom elé érve ismételten a földhöz vágták, ütlegelték, mindeközben folyton ezt ismételték neki: „Most kérd az Istent, hogy szabadítson meg”.

1942-ben Petrányi Ferenc a templom előtti téren, az úgynevezett Pogácsán, az obeliszk előtt misézett, és egy magyar katona volt a ministránsa. Egyebek között az itt mondott szentbeszédéért kellett meghalnia. A kínzói neve: Vračarić Ivan, partizán nevén Ivica (a hetvenes évek elejétől hosszú időn át a vajdasági belügy vezetőjeként működött) és Džigurski Emil, partizán nevén Džidžo volt.

Petrányi Ferenc Óbecse köztiszteletben álló polgáraként élte le életét. Hetényi Varga Károly Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában című könyvében a következőket olvashatjuk az apátplébánosról: „Csupa szív és jóság, aki soha életében nem tett, nem mondott rosszat egyetlen szerbre sem. Mi lehetett mégis az oka, hogy a szerb partizánok oly brutális kegyetlenséggel hálálták meg szelídséget? 1941-ben ünnepélyesen fogadta a bevonuló magyar katonákat, Te Deum-ot tartott a Délvidék visszatérésének alkalmából, és minden év március 15-én megjelent az ünnepségeken. Tette mindezt Óbecsén, ahol az Úr 1338. esztendeje óta létezik magyar parókia, s ahol 18 ezer lakosból – 1941-ben – 12 ezren vallották magukat magyarnak. Amikor 1944 őszén egy alkalommal Péterrévén járt, egy hívő – név szerint Mucsi Mihály – tanácsot kért tőle: Mit tegyünk? Meneküljünk, vagy maradjunk? Petrányi apát úr csak ennyit válaszolt: Amíg csak lesz egy hívem, én addig nem megyek sehova! Hűségéért mártírhalállal kellett fizetnie. A szerb partizánok az elsők közt tartóztatták le 1944. október 9-én, és a Central kávéházba vitték. A hatalom új urai ide gyűjtötték mindazokat, akiktől végleg meg akartak szabadulni. Az áldozatokat előbb megkínozták. Petrányi atyát a belépés pillanatától kezdve szüntelenül ütötték, verték, taposták megállás nélkül. Amikor a szerencsétlen apát már fel sem tudott állni, két partizánnő azzal szórakozott, hogy egy asztalról ugrált rá a földön hanyatt fekvő papra. Petrányi cellatársai – köztük egy temetőőr – utóbb elmondták, hogy az apát a kihallgatások után négykézláb vánszorgott vissza, kezében tartva kilógó beleit. Amikor már alig volt benne élet, a partizánok egyszerűen kidobták az emeleti ablakból. És azt híresztelték, hogy agyvérzésben halt meg. Ennek ugyan ellentmond egy Kupilovics nevű párttitkár hencegő kijelentése a Harcos Szövetség egyik zárt gyűlésén, 1985-ben: Micsoda? Hogy Petrányi meghalt? Dehogy, kérem! Mi tapostuk ki a belét... Petrányi atya kidobott holttestét egy cselédlány vette észre. A Central kávéház mellett volt dr. Gombos Dezső háza. Gombos nagybirtokos volt. Szobalányuk az ablakon keresztül átlátott a Central udvarára. Egyik nap azzal jött le a padlásról, hogy az apát úr lent fekszik az udvaron, és valószínűleg úgy dobták ki, mert reverendája eltakarja a fejét.

Hetényi Varga Károly az alábbi sorokat Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában című könyvéből vette kölcsön: „Petrányi Ferenc apátplébánost október 9-én vitték el a plébániáról, mégpedig fiatal partizánlányok, akik a Central felé menet is már ütlegelték a hatvanöt éves, reverendás embert. Odabent szerbellenes vallomást akartak kicsikarni belőle, de őbenne a gyűlöletnek szikrája sem volt. Arcát és teste minden részét verték, állkapcsát összezúzták. Leginkább egy Zombor környéki, Zorka nevű partizán nő kegyetlenkedett vele. Lemeztelenítve deszkára kötözték, és hasára, mellére, nemi szervére az asztalról ugrálva, szöges bakancsos lábbal valósággal kitaposták belső szerveit. Amikor belehalt sérüléseibe, október 14-én kidobták az emeleti ablakból a keramitos udvarra, hogy öngyilkosságnak nevezhessék a halál okát. (De hát mi szükség lehetett akkor maguk ilyenféle igazolására? Ez már az utókor logikai túlzása.) Mondják, az egyik partizánnőt holtáig kínozta tettük emléke, idegbeteg lett, s lázálmaiban végig a papot emlegette. Akik hisznek az isteni erkölcsi igazságszolgáltatásban, azok úgy tudják, hogy a másik négy partizánlány, de különösen az a Zorka nevű, mind igen szerencsétlenül végezte.”

Petrányi Ferenc 65 évesen lelte halálát.

A mai napig sem tudni, hogy pontosan hol nyugszik.

Emlékét a belvárosi templomban és a temető kápolnájánál egy-egy emlékmű őrzi.

 

Indoklás:


Óbecsét sem kímélte az 1944/45-ben végbement magyar népirtás, temérdek áldozata volt a városnak. Sokukat (legtöbbjüknek sorsát sem ismerjük) elhurcolták és megkínozták a Centrál Kávéházban vagy a Városháza pincéjében. Vagy egyszerűen a frontra vitték őket az első sorba. Mégis kiemelkedik egy személy megannyi elesett magyar közül: a város apátplébánosa, Petrányi Ferenc, egy jóhiszemű, alázatos ember, akinek a száját valószínűleg szitokszó sem hagyta el, ezért sem akart távozni az üldöztetések napjain. „Addig, amíg egy hívem is itt marad, én nem megyek sehova” – hangzott el Petrányitól, akit végül a véreskezű partizánok elfogtak. Embertelen, már-már bestiális módon mindennemű gyötrelemnek alávetették. Azért kiemelkedő az ő sorsa és példája, mert sok gyalázás történt vele nyilvánosan, ami végül szájról szájra terjedt annak ellenére, hogy tilos volt ezekről beszélni és megemlékezni. A város öregjei csak úgy hivatkoztak rá: „jaj, a szegény Petrányival mit csináltak”.

Emlékezünk, de egyre jobban felejtünk. Óbecse elhunyt lakosai közül Petrányi Ferenc az a személy, aki mártírhalálával kiérdemelte, hogy kulturális értéke legyen a városnak.

Javaslattevő: Újházi Márk

Források listája:

Hetényi Varga Károly: PAPI SORSOK A HOROGKERESZT ÉS A VÖRÖS CSILLAG ÁRNYÉKÁBAN

Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában

Dr. Teleki Béla- Becse történelméből

http://www.keskenyut.hu/news/1313/prospektus_posterek_magyar_04_web.pdf

2020-02-11

épített környezet | Kispiac


A keresztet a magyar állam állíttatta 1944-ben, a Szaniszló Iskola udvarában. Ugyanez évben adományozott egy nagyméretű szentképet is az iskolának, amely oltárképül szolgált. Mivel akkor még nem volt ...

2020-02-11

épített környezet | Kispiac


Ostorak vagy Ostorka/Ustorka a martonosi szállásokkal, Szalatornya és Kőröspart nevekkel jelölt vidékekkel kerül együtt említésre a 19-20. században, a tanyavilág további gyarapodásával. Itt jelenik m ...

2020-03-26

kulturális örökség | Kispiac


„Ruha teszi az embert” – ennek a szólásnak az elmúlt századokban nagyon határozott jelentése volt. Részletesen kidolgozott szabályok írták elő, milyen ruhaanyagok, díszek, ékszerek viselése a nemes em ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával