Szilasi-nap

Települési érték

kulturális örökség

2020-05-07

Bemutatás:

Szilasi Mihály a múlt század hetvenes éveiben a Petőfi MME keretein belül többedmagával citerazenekart alakított, azzal a céllal, hogy e népi hangszert annak teljes mivoltában megőrizzék a feledés homályától.

1994 óta a Muzslai Petőfi Sándor MME minden év februárjában megemlékezik a citerázás első vajdasági mesterére, Szilasi Mihályra, aki a sántalépéses citerázásról vált ismertté. A Szilasi emlékestek mottója Sütő András zenéről szóló megfogalmazása lehetne: „Ameddig egy nép énekel, messzire hallatszik hangja.” A nagy muzslyai citeramester tiszteletére megrendezett esten mindig külön meghívottakként vannak jelen leányai (Horváth Irén és Kamenko Rozália). Az est folyamán Vajdaság területéről fellépnek Magyarcsernye, Temerin, Szentmihály, Becse, Szenttamás, Kisorosz, Törökbecse, Horgos, Pancsova citerásai és természetesen a muzslyai kis és nagy citerások, valamint a budapesti citerazenekarok és szólisták. A citerásokat népdalkórus kíséri, vagy maguk a fellépők énekelnek citerázás közben.

Indoklás:

A telepesek életében már közismert népi hangszer volt a citera. A zenei tehetséggel megáldottak maguk készítették a hangszert. Már az első táncmulatságokon citeráztak, és a délutáni gyerekbálakban is. Ez a hangszer a szegény emberek hangszere volt. A citera készítése azokban az időkben nem igényelt minőséges fát, amiből elkészítették volna. A faluban több citerás létezett. Névnapok alkalmával, egyéb családi ünnepekkor jó hangulat kerekedett a citerazene mellett, a citera hangja eloszlatta a bút, a bajt, a gondot, lelki erőt adott a holnapnak. A két világháború között, amikor zenekarok alakultak, veszíteni kezdte a szórakoztatásban betöltött szerepét. Voltak, akik kitartottak e népi hangszer mellett és egész életük folyamán pengetve húrjait igyekeztek népszerűsíteni és megmenteni a feledés homályától.

Javaslattevő: Juhász Törköly Krisztina