A bácskai vőfélyhagyomány

Külhoni érték

kulturális örökség

2016-02-10


Bemutatás:


A magyar, így a bácskai magyar népéletnek is egyik legfontosabb – egyéni, családi és közösségi – eseménye az esküvő és a lakodalom: egy magyar család elindul az élet útján. A lakodalom körül a népszokás egész szertartást épített ki, amelynek megrendezéséhez tisztségviselőkre volt/van szükség, akiknek feladata a házasságkötés és lakodalom hagyományos lebonyolítása, az ünnepélyesség emelése, a szórakoztatás és nem utolsósorban a rend és fegyelem biztosítása. Pontosan előírt cselekmények sora ez, amelyek betartása nélkül igazi lakodalmat elképzelni sem lehet. A régi szokásokat a Bácskában is főként a vőfélyek viszik át egyik nemzedékről a másikra – a szolgálatból kiöregedett/öreg vőfélyek vezetik be az újakat a szolgálat rejtelmeibe.

A vőfélyversek, a lakodalom költészete ma is élő hagyomány majd minden vajdasági magyarlakta, különösképpen a bácskai településeken. Ezek a versek vagy az emlékezetben, a szájhagyományban élnek, vagy kézzel írott füzetek, kéziratos másolatok őrzik azokat. Féltve és kegyelettel őrzött emlékekről van szó. Persze, a kutatásokból, az adatközlők elbeszéléseiből ma már tudjuk azt is, hogy sok fiatal vőfély úgy „lopta” el az öreg vőfélyek tudását egy-egy lakodalomban.

A néprajzi kutatások alapján pontosan tudjuk azt is, hogy a XVIII. századtól kezdve ponyvanyomtatványokon is jelentek meg vőfélyszövegek és -versek – vásári portékáknak számítottak. (Fontos viszont megemlíteni azt, hogy a csúfolók, a hazugságversek, valamint az intő-oktató költészet ide tartozó szövegpéldái nem kerültek be a ponyvanyomtatványok repertoárjába – feltételezhetően az akkori társadalmi normák alapján nem számítottak szalonképesnek, a nagyközönség elé tárhatónak. Ezek alapján a ponyvák nem a meglevő szokásokat rögzítették, hanem egy-egy szerző/kiadó szándéka szerint kialakított szokásforgatókönyvet népszerűsítettek.) A vőfélyversek szerzői korábban udvari diákok, iskolamesterek, tanítók, kántorok lehetettek. Kimutatható a nemesi lakodalmak hatása, a mitológiai utalások műveltebb versfaragókat sejtetnek, de sokszor felbukkan a hitújítás oktató költészete is. Ezek az elemek könnyen felfedezhetőek az ún. „pacséri vőfélykönyvben” is – a kéziratos füzetet Borús Rózsa Bácskai lakodalmak című kötetében közölte. A szerző valószínűsíti, hogy azt még az 1800-as évek előtt kezdték másolni, s, hogy az abban olvasható versek egy részét a vőfélyek elődjeinek is számító középkori mulattatók, valamint szolgadiákok indíthatták útjukra. A pacséri vőfélykönyv kapcsán – a ponyvanyomtatványok tartalmának viszonylatában – ugyanakkor fontos elmondani, hogy esetében a közköltészeti alkotások száz-százötven éves továbbélése igazolható.

A mai kutatási eredmények alapján elmondható, hogy a vőfélyversek túlnyomó többsége egyedi szöveg, folklorisztikai értelemben vett változatai nincsenek. Ugyanakkor a változatképződés típusai és a szövegek terjedésének módozatai sokban megegyeznek a folklóralkotások variálódásának és átadás-átvételének törvényszerűségeivel: az egyes alkotók-újraalkotók invenciói aránylag nagy teret kaptak és kapnak a műfaj(ok) keretei között.

A Bácskában fellelt kéziratos vőfélykönyvek, lakodalomszervező versfüzérek (Bodor Egri Péter, Katona Vince, Úri Ferenc, Kaszás Kálmán stb. vőfélykönyve) nagy része a szóbeliségből/emlékezetből kéziratba lejegyzéssel jött létre, egy részüket kéziratból kéziratba másolással, másokat néprajzkutatóink jegyezték le. A mai bácskai vőfélyek a fent elmondottak alapján – a természetes hagyományozódás mellett – a tájegységi és néprajzi kutatások során a bácskai adatközlőktől felgyűjtött vőfélyszövegek, rigmusok, kurjantók stb., továbbá a padlásokon felejtett/fellelt vagy sokáig családi hagyatékokban rejtőzködő, kézzel írt vőfélykönyvek, lakodalomszervező versfüzérek szerkesztett közreadásaiból, különböző kiadványokból is tanulnak. A tudás és a hagyományanyag át- és továbbadása kapcsán ugyanakkor fontos megemlíteni a különböző néprajzi táborokat, vőfélytalálkozókat és -összejöveteleket is.

A bácskai vőfélyszövegeket tekintve is elmondható, hogy azok ún. általános szövegként, vázként értelmezhetőek. A jó vőfély a verseket a maga ízléséhez igazítja, csiszol rajtuk, aktualizálja azokat, a helyzetnek megfelelően alakítja át a műsort. Természetesen az is fontos, hogy a vőfély miképp tudja kifejezésre juttatni az egy-egy versben található, elrejtett népi szellemességet és bölcsességet.

A XIX–XX. században a bácskai vőfélyek többsége földműveléssel foglalkozott. Elmondásaik alapján tudjuk, hogy sokan közülük hetvenéves korukig hivatásszerűen foglalkoztak vőfélykedéssel. Verseik, köszöntőik nagy részét a nép ajkáról vagy más vőfélyektől ellesve tanulták el. Akkoriban két jó napszámért szolgálták ki a lakodalmat, de a juttatás mértéke növekedhetett is attól függően, hány házat hívtak meg a lakodalomba, és hogy milyen módos volt a család. Persze a vőfély számára (mind a mai napig így van ez) igazán az számított, hogy sikert arasson. Nemcsak azért, mert ha jól szerepel, újabb és újabb lakodalmak kiszolgálására kérhetik fel, de azért is, mert – kiszakadva a hétköznapokból – megcsillogtathatta tehetségét, és ha szavai tetszést arattak, mosolyt, derűt, kacagást fakasztottak, hónapokig beszéltek róla.

A manapság a Bácskában tevékenykedő 35-40 hivatásos vőfély néhány évvel ezelőtt nem formális szervezetet alakított, egyrészt a saját önképzésük hatékonyabbá tétele, másrészt a vőfélység mint tevékenységi forma népszerűsítése érdekében. Az egyesület keretében azóta rendszeressé vált tevékenységi formák a tematikus előadások, vőfélyversenyek, vőfélybálok és egyéb rendezvények.

Javaslattevő: Sutus Áron néprajzi gyűjtő

Indoklás:


A vőfély a lakodalomnak, a lakodalmi ceremónia és szertartás, a lakodalom szokásrendjének lelke. Nekik köszönhető a lakodalmak hagyományos szokásrendjének fennmaradása. Tudjuk jól, ott, ahol a vőfélység megszűnt, a lakodalmak csakhamar szétesővé, szervezetlenné váltak.

A bácskai lakodalmak többsége szokásrend keretében, tapasztalt vőfélyek irányításával zajlik le mind a mai napig. Lakodalmaink hagyományos szokásrendje halálra volna ítélve, ha a hagyatékot megőrző és azt mindmáig továbbadó közösség, a bácskai magyarság nem érezné magáénak azt, nem volna rá büszke, és nem tartaná fontosnak a mindennapok gyakorlatában hétről hétre, évről évre újramondani, újracselekedni.

A bácskai vőfélyhagyomány – a fent elmondottak alapján – a magyarság évszázados hagyományait tartja fenn: a vőfélynek a házasságra lépő/lépett ifjú párnak elmondott versei, rigmusai, köszöntői, kurjantásai a mulattatás és a szokásrend elemeinek megtartása mellett a magyar nép erkölcsi, a családról, az egymás, a hagyományok és szokások tiszteletéről, a becsületességről, a hűségről, a családi élet megszervezéséről vallott életfelfogását tárja egy-egy pár elé, mintegy emlékeztetve őket arra a fölbonthatatlan egységre és vállalásra, amelyet a házasság szentségében fogadtak egymásnak.

 

Források listája:

Bodor Anikó: Vajdasági magyar népdalok III. Párosítók, lakodalmasok, szerelmi dalok. Újvidék–Zenta, 2003, Forum Könyvkiadó – Thurzó Lajos Közművelődési Központ.

Borús Rózsa: Bácskai lakodalmak. Szabadka, 1998, Grafoprodukt.

Boza Béla: Hagyományaink és szokásaink. Tóthfalu, 2005, Logos Kiadó.

Burány Béla: Ünnepek, szokások, babonák I–II. Újvidék, 2000, Forum Könyvkiadó.

Hegedűs László: Horgosi lakodalom. Kalangya, X. évf. 1942. 1–2. sz. 31–41.

Jung Károly: Az emberélet fordulói. Gombosi népszokások. Újvidék, 1978, Forum

Kiss Lajos szerk.: A magyar népzene tára III/A. Lakodalom. Budapest, 1955, Akadémiai Kiadó.

Kiss Lajos: Lakodalmas dalok. Budapest, 1964, Zeneműkiadó.

Magyar nóták és népdalok. Moholi lakodalom I. rész. Belgrád, 1965, Produkcija gramafonskih ploča Radio-televizije Beograd. EP 16284.

Magyar nóták és népdalok. Moholi lakodalom II. rész. Belgrád, 1965, Produkcija gramafonskih ploča Radio-televizije Beograd. EP 16285.

Nagy Abonyi Ágnes: Adalék a lakodalmi ételek és étrend változásához a tálalóversek tükrében. Létünk, XXXI. évf. 2001. 1–2. sz. 140–146.

Papp Árpád – Raffai Judit – Terbócs Attila szerk.: Vajdasági magyarok néprajzi atlaszának kommentárkötete. Szabadka, 2003, Kiss Lajos Néprajzi Társaság.

Pénovátz Antal: Márkus Lajos vőfélykönyve. A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei, VII. évf. 1975. 23–24. sz. 157–165.

Sinkovits Ferenc: Csantavéri falusi lakodalom a kurjantók tükrében. A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei, VI. évf. 1974. 19–20. sz. 83–138.

Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a XIX. században [online]. Doktori értekezés tézisei. Budapest, 2013. [2013.06.16.] http://doktori.btk.elte.hu/lit/totharnold/tezis.pdf

Tripolsky Géza: Válogatás Bicskei István zentai vőfély verseiből. Létünk, XXXI. évf. 2001. 1–2. sz. 171–175.

Vőfélyek könyve. Korábbi kiadású és kéziratos vőfélykönyvek felhasználásával összeállította és szerkesztette dr. Szöllősy Vágó László. Kézirat. Tóthfalu, 1994. (Az összeállítás az 1994. évi adahatári és a tóthfalusi lakodalmas tábor számára készült.)

2016-07-07

kulturális örökség | Kúla


A kúlai Népkört Szakácsy Sándor katolikus esperesplébános kezdeményezésére és a helybeli értelmiség teljes pártfogásával alapították meg 1868-ban, abból a célból, hogy a helyi magyar ajkú lakosságnak ...

2016-03-23

épített környezet


A Ferenc-csatorna (ma a Duna–Tisza–Duna-csatorna része) Bajánál kezdődik, érinti Bezdánt, Zombort, Sztapárt, Verbászt és Szenttamást. Bácsföldvárnál kettéágazik és Óbecsénél csatlakozik a Tiszába. Nev ...

2016-01-17

kulturális örökség | Óbecse


Kovács Huszka Ferenc közösségszervező és tudományos tevékenysége Kovács Huszka Ferenc 1869. január 28-án született Óbecsén, s kiváló tehetsége és szorgalma eredményeként a kalocsai jezsuita főgimná ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával