A bácskai vőfélyhagyomány

Vajdasági értéktár–Külhoni nemzetrész értéktár érték

kulturális örökség

2016-02-10

Bemutatás:

A magyar, így a bácskai magyar népéletnek is egyik legfontosabb – egyéni, családi és közösségi – eseménye az esküvő és a lakodalom: egy magyar család elindul az élet útján. A lakodalom körül a népszokás egész szertartást épített ki, amelynek megrendezéséhez tisztségviselőkre volt/van szükség, akiknek feladata a házasságkötés és lakodalom hagyományos lebonyolítása, az ünnepélyesség emelése, a szórakoztatás és nem utolsósorban a rend és fegyelem biztosítása. Pontosan előírt cselekmények sora ez, amelyek betartása nélkül igazi lakodalmat elképzelni sem lehet. A régi szokásokat a Bácskában is főként a vőfélyek viszik át egyik nemzedékről a másikra – a szolgálatból kiöregedett/öreg vőfélyek vezetik be az újakat a szolgálat rejtelmeibe.

A vőfélyversek, a lakodalom költészete ma is élő hagyomány majd minden vajdasági magyarlakta, különösképpen a bácskai településeken. Ezek a versek vagy az emlékezetben, a szájhagyományban élnek, vagy kézzel írott füzetek, kéziratos másolatok őrzik azokat. Féltve és kegyelettel őrzött emlékekről van szó. Persze, a kutatásokból, az adatközlők elbeszéléseiből ma már tudjuk azt is, hogy sok fiatal vőfély úgy „lopta” el az öreg vőfélyek tudását egy-egy lakodalomban.

A néprajzi kutatások alapján pontosan tudjuk azt is, hogy a XVIII. századtól kezdve ponyvanyomtatványokon is jelentek meg vőfélyszövegek és -versek – vásári portékáknak számítottak. (Fontos viszont megemlíteni azt, hogy a csúfolók, a hazugságversek, valamint az intő-oktató költészet ide tartozó szövegpéldái nem kerültek be a ponyvanyomtatványok repertoárjába – feltételezhetően az akkori társadalmi normák alapján nem számítottak szalonképesnek, a nagyközönség elé tárhatónak. Ezek alapján a ponyvák nem a meglevő szokásokat rögzítették, hanem egy-egy szerző/kiadó szándéka szerint kialakított szokásforgatókönyvet népszerűsítettek.) A vőfélyversek szerzői korábban udvari diákok, iskolamesterek, tanítók, kántorok lehetettek. Kimutatható a nemesi lakodalmak hatása, a mitológiai utalások műveltebb versfaragókat sejtetnek, de sokszor felbukkan a hitújítás oktató költészete is. Ezek az elemek könnyen felfedezhetőek az ún. „pacséri vőfélykönyvben” is – a kéziratos füzetet Borús Rózsa Bácskai lakodalmak című kötetében közölte. A szerző valószínűsíti, hogy azt még az 1800-as évek előtt kezdték másolni, s, hogy az abban olvasható versek egy részét a vőfélyek elődjeinek is számító középkori mulattatók, valamint szolgadiákok indíthatták útjukra. A pacséri vőfélykönyv kapcsán – a ponyvanyomtatványok tartalmának viszonylatában – ugyanakkor fontos elmondani, hogy esetében a közköltészeti alkotások száz-százötven éves továbbélése igazolható.

A mai kutatási eredmények alapján elmondható, hogy a vőfélyversek túlnyomó többsége egyedi szöveg, folklorisztikai értelemben vett változatai nincsenek. Ugyanakkor a változatképződés típusai és a szövegek terjedésének módozatai sokban megegyeznek a folklóralkotások variálódásának és átadás-átvételének törvényszerűségeivel: az egyes alkotók-újraalkotók invenciói aránylag nagy teret kaptak és kapnak a műfaj(ok) keretei között.

A Bácskában fellelt kéziratos vőfélykönyvek, lakodalomszervező versfüzérek (Bodor Egri Péter, Katona Vince, Úri Ferenc, Kaszás Kálmán stb. vőfélykönyve) nagy része a szóbeliségből/emlékezetből kéziratba lejegyzéssel jött létre, egy részüket kéziratból kéziratba másolással, másokat néprajzkutatóink jegyezték le. A mai bácskai vőfélyek a fent elmondottak alapján – a természetes hagyományozódás mellett – a tájegységi és néprajzi kutatások során a bácskai adatközlőktől felgyűjtött vőfélyszövegek, rigmusok, kurjantók stb., továbbá a padlásokon felejtett/fellelt vagy sokáig családi hagyatékokban rejtőzködő, kézzel írt vőfélykönyvek, lakodalomszervező versfüzérek szerkesztett közreadásaiból, különböző kiadványokból is tanulnak. A tudás és a hagyományanyag át- és továbbadása kapcsán ugyanakkor fontos megemlíteni a különböző néprajzi táborokat, vőfélytalálkozókat és -összejöveteleket is.

A bácskai vőfélyszövegeket tekintve is elmondható, hogy azok ún. általános szövegként, vázként értelmezhetőek. A jó vőfély a verseket a maga ízléséhez igazítja, csiszol rajtuk, aktualizálja azokat, a helyzetnek megfelelően alakítja át a műsort. Természetesen az is fontos, hogy a vőfély miképp tudja kifejezésre juttatni az egy-egy versben található, elrejtett népi szellemességet és bölcsességet.

A XIX–XX. században a bácskai vőfélyek többsége földműveléssel foglalkozott. Elmondásaik alapján tudjuk, hogy sokan közülük hetvenéves korukig hivatásszerűen foglalkoztak vőfélykedéssel. Verseik, köszöntőik nagy részét a nép ajkáról vagy más vőfélyektől ellesve tanulták el. Akkoriban két jó napszámért szolgálták ki a lakodalmat, de a juttatás mértéke növekedhetett is attól függően, hány házat hívtak meg a lakodalomba, és hogy milyen módos volt a család. Persze a vőfély számára (mind a mai napig így van ez) igazán az számított, hogy sikert arasson. Nemcsak azért, mert ha jól szerepel, újabb és újabb lakodalmak kiszolgálására kérhetik fel, de azért is, mert – kiszakadva a hétköznapokból – megcsillogtathatta tehetségét, és ha szavai tetszést arattak, mosolyt, derűt, kacagást fakasztottak, hónapokig beszéltek róla.

A manapság a Bácskában tevékenykedő 35-40 hivatásos vőfély néhány évvel ezelőtt nem formális szervezetet alakított, egyrészt a saját önképzésük hatékonyabbá tétele, másrészt a vőfélység mint tevékenységi forma népszerűsítése érdekében. Az egyesület keretében azóta rendszeressé vált tevékenységi formák a tematikus előadások, vőfélyversenyek, vőfélybálok és egyéb rendezvények.

Javaslattevő: Sutus Áron néprajzi gyűjtő

Indoklás:

A vőfély a lakodalomnak, a lakodalmi ceremónia és szertartás, a lakodalom szokásrendjének lelke. Nekik köszönhető a lakodalmak hagyományos szokásrendjének fennmaradása. Tudjuk jól, ott, ahol a vőfélység megszűnt, a lakodalmak csakhamar szétesővé, szervezetlenné váltak.

A bácskai lakodalmak többsége szokásrend keretében, tapasztalt vőfélyek irányításával zajlik le mind a mai napig. Lakodalmaink hagyományos szokásrendje halálra volna ítélve, ha a hagyatékot megőrző és azt mindmáig továbbadó közösség, a bácskai magyarság nem érezné magáénak azt, nem volna rá büszke, és nem tartaná fontosnak a mindennapok gyakorlatában hétről hétre, évről évre újramondani, újracselekedni.

A bácskai vőfélyhagyomány – a fent elmondottak alapján – a magyarság évszázados hagyományait tartja fenn: a vőfélynek a házasságra lépő/lépett ifjú párnak elmondott versei, rigmusai, köszöntői, kurjantásai a mulattatás és a szokásrend elemeinek megtartása mellett a magyar nép erkölcsi, a családról, az egymás, a hagyományok és szokások tiszteletéről, a becsületességről, a hűségről, a családi élet megszervezéséről vallott életfelfogását tárja egy-egy pár elé, mintegy emlékeztetve őket arra a fölbonthatatlan egységre és vállalásra, amelyet a házasság szentségében fogadtak egymásnak.