A dombói középkori monostor

Vajdasági értéktár–Külhoni nemzetrész értéktár érték

kulturális örökség

2016-04-05

Bemutatás:

A tatárjárást (1241/42) követően megkezdődött az ország újjáépítése, amely minden bizonnyal Dombót is érintette, hisz nevének első levéltári említése 1237-ből származik, amikor a IV. Béla alapította bélakúti (péterváradi) apátság javainak felsorolását tartalmazó oklevél a dombói kolostort, mint szomszédos birtokot említi.

Az egykori kolostorhoz tartozó romok régészeti feltárása az 1960-as évek elején kezdődött, a második világháború idején lerombolt Rakovac település új helyén (4 km-re az eredeti falutól, ahol ma is áll egy ilyen nevű pravoszláv kolostor), a Tarcal és a Duna közti lankákon, a helybeliek által Gradinának nevezett részen. A szakemberek először római-kori építmény maradványaira számítottak, ám a feltárt régészeti anyag jellegzetessége másról árulkodott. Elsősorban a kőfaragványok és azok díszítő elemei alapján (pl. palmettás ornamentika) bizonyságot nyert, hogy ezen a helyen elsősorban középkori romokról van szó. Már csak a beazonosításuk maradt hátra. A munkálatok előrehaladtával csakhamar összeállt a kép, miszerint a Gradina valójában Dombó maradványait rejti magában. A feltárások, ill. az adatközlések az újvidéki Vajdasági Múzeum két kiváló régésze, néhai Nagy Sándor, valamint tanítványa, Nebojša Stanojev nevéhez fűződnek. Az ő állhatatos munkájuknak köszönhetően, többek között feltárásra került a várrá átalakított erődtemplom védőfalának külső része, továbbá egy román-kori és egy gótikus templom részei, nagyszámú díszítőelemmel kiegészítve.

A régészeti feltárások nagy vonalakban alátámasztották azon ismérveket, amelyekről a levéltári dokumentumok szólnak. Ezek szerint a XIII. század első harmadától Szent Györgynek szentelt apátság működött Dombón. Mivel néhány kútfőben egy a Boldogságos Szűzről elnevezett templomot említenek, nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy az apátság keretében női bencés kolostor is helyet kapott. Egy 1247-ből származó oklevél szerint a dombói apát a kalocsai és pécsi egyházmegyék határainak megállapítására felállított bizottság tagja volt, a pannonhalmi és a pilisi apátokkal együtt. A XIV. sz. elején Miklós, majd Gergely apátok nevei tűnnek fel. A század közepén Ulrikot szentelte a kalocsai érsek apáttá. A XV. sz. elején megjelentek a portyázó török csapatok, így pl. 1416-ban György apát több magyar főúrral egyetemben fogságba esett.

Innentől számítható a dombói apátság hanyatlása, habár vélhetően az 1470-es évek táján a kolostort várrá építették át. Falait megerősítették, védhető kapukkal látták el, ezáltal Dombó erődtemplommá vált. A megerősített falakat a régészeti feltárások igazolták. A XVI. sz. első felében az Oszmán Birodalom kárpát-medencei terjeszkedésével Dombó sem kerülhette el sorsát. A török időkben ugyan lakott község volt (adólisták igazolják), ám jelentősebb szerepet nem játszott. Sorsát mégsem a török uralom, hanem az azt követő felszabadító háborút lezáró karlócai békekötés (1699) egyik feltétele pecsételte meg. Igaz, ez csak 1792-ben következett be, amikor az osztrák hadvezetőség felrobbantotta a dombói erődkolostor maradványait, lakosságát pedig széttelepítette a Tarcal védettebb helyeire.

Javaslattevő: Ricz Péter, régész

Indoklás:

Vajdaság délnyugati területegységének, Szerémségnek egyik kiemelkedően fontos középkori építészeti emléke az egykori dombói apátság maradványa. Szerémség a középkori Magyarország egyik legfejlettebb régiója, legértékesebb mezőgazdasági vidéke volt. Különösen szőlőtermesztését, európai hírű borászatát tartották nagy becsben. A virágzó gazdaság fejlett mezővárosi kultúrának adott alapot: nagyszámú szerémségi diák tanult külföldi egyetemeken, s nem utolsó sorban két szerémségi papnak, Tamásnak és Bálintnak tulajdonítják a huszita bibliát, vagyis az első csaknem teljes, magyar nyelvű bibliafordítást. A dombói apátság romjai e virágzó korszak emlékét őrzik, az itt feltárt gazdag kőfaragványok pedig fontos adatokkal szolgálnak a középkori magyar építészetről és kőfaragó művészetről.