A ludasi népmesemondás

Külhoni érték

kulturális örökség

2016-01-21


Bemutatás:


Ludas (Šupljak) Szabadkától 12 km-re keletre, a Ludasi-tó partján található, 1427 lakost számláló település. Az itt élők csaknem 90%-a magyar, s őseik az 1740-es évektől kezdve Szeged környékéről települtek a török időkben a szinte teljesen elnéptelenedett ludasi pusztára. A ludasi magyar lakosság a 21. században is megőrizte a mesekincsét, mesemondásának hagyományát. A falu lakossága, akár mint mesemondó, akár mint mesehallgató, még napjainkban is olyan közösséget alkot, amelyben a többség valamilyen módon (aktívan vagy passzívan) birtokosa ennek a hagyománynak. Ez a ma már többnyire eltűnőben lévő közösségi kifejezési forma Ludason még megtalálható hagyományos formában (az idős emberek tudásában) is, illetve a folklorizmus keretein belül, szervezett formában a Ludas Matyi  Művelődési Egyesület  élteti tovább.

Az itt élők mesetudásának történeti rétegeit, mesekincsüknek szerkezeti és formai jellemzőit, részben a mesemondásuk nyelvét (ö-ző nyelvjárásukat) elsősorban a szegedi nagytáj kultúrájához kapcsolhatjuk. Mesemondási technikájukat, előadásuk non verbális kommunikációját viszont a vajdasági paraszti kultúra hagyományaihoz köthetjük. Ez a mesekincs, annak ellenére, hogy legarchaikusabb formában Ludason található, szinte elválaszthatatlan a környező szegedi kirajzású települések mesekincsétől.

A ludasi hagyományos mesemondók közül mesetudás és életszerű előadói képesség tekintetében kitűnt Szűcs László (1922–1998), Varga Dezső (1932–2012) és Barát Erzsébet (1922–). A gyűjtésekből jól körvonalazódik, hogy Ludason egykor, a hagyományos mesemondási alkalmak korszakában a mese egyik funkciója a felnőttek szórakoztatása volt. Ilyen céllal meséltek mesét vasárnap délutáni pihenéskor, a férfiak összejövetelein borbélyműhelyekben, az istállóban alvó legények egymás között, a téli összejöveteleken, disznóvágáskor, a társas munkák alkalmával, stb. A dohánnyal kapcsolatos munkák végzése a faluban fontos mesemondási alkalmat jelentett. Ez a fajta mesemondási gyakorlat a hatvanas években még élt. Megszűnése után a mesemondás már csak a családon belül, valamint a férfiak összejövetelein élt tovább. Ez utóbbit többnyire a tréfás, a faluban „zsíros” meséknek nevezett műfaj jellemezte. Ezek az összejövetelek nem jelentettek rendszeres mesemondási alkalmakat. A gyermekeknek szóló mesélés a hagyományos mesemondás fénykorában is párhuzamosan működött a felnőtteknek való mesemondással. A hetvenes években a mesemondás többnyire csak a gyermekek szórakoztatása lett. A kilencvenes évek közepén felfedezett, egy-két mesét ismerő mesemondó asszonyok mesemondása is kizárólag a gyermekek világára korlátozódott.  Ezért e meséket és mesemondási alkalmakat már pedagógiai elvek szabályozták. Teret kaptak itt a gyerekek számára érthető és élvezhető rövidebb állatmesék, tündérmesék, legendamesék, valamint a tréfás mesék.

A falu 1997-ben megindult aktív művelődési életének és a Vajdaságban évenként megrendezett mesemondó versenynek köszönhetően, a mesemondás a faluban a folklorizmus keretein belül újjáéledt. A mesemondó csoportot a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny hatására hozták létre a Ludas Matyi Művelődési Egyesület keretein belül. A mesemondó versenyen való sikeres fellépés után a gyerekmesemondók első ludasi fellépése a falunapon volt. A falubelieket lenyűgözte a mesemondók előadása, főleg az lepte meg őket, hogy az ő otthon beszélt ö-ző nyelvjárásuk színpadra került. Ettől kezdve a falu hagyományos mesemondói több alkalommal meséltek a mesemondócsoport gyerekeinek. Sőt az is előfordult, hogy közösen léptek fel velük. Azóta a csoport évenként közel 25 taggal aktívan részt vesz a falu és Vajdaság művelődési életében. A folklorizmus jelenségeként tekinthető mesemondás néprajzi érdekessége, hogy a fiatalok nemcsak az idősek meséit mesélik, hanem a mesemondás módszereit is tőlük tanulták, tanulják. A ludasi mesemondás folytonosságát tovább erősítik a mesemondócsoport első generációjának ma is mesélő tagjai, közéjük tartozik Szabó Réka, aki nemcsak mesél, hanem napjainkban a mesemondócsoport vezetője is.

Javaslattevő: Raffai Judit néprajzkutató

Previous Next

Indoklás:


A népmeséhez való viszony, életben tartásának módja eltérő társadalmi csoportok közt és különböző korszakokban különbözőképpen alakult. Alapformája, a hagyományos népmesemondás mellett a 19. századtól kezdve a népmese könyv formában élt tovább. Majd a 20. század második felében, a hagyományos mesemondás megszűnésével egyidőben, a mesemondói hagyomány és a lejegyzett népmesék szövegeinek összevetéséből  kialakult az az újabb „forma”, amelyben a népmese újra élőszóvá vált, noha már nem a mesemondás hagyományos körülményei között, hanem a folklorizmus keretein belül.  Napjainkban Ludason – a magyar nyelvterületen ritka jelenségként − a népmesének mindhárom formája megtalálható. Még élnek olyan mesemondók, akik valamikor hagyományos formában meséltek, illetve olyan mesehallgatók, akik passzív ismerői a ludasi mesemondás hagyományának. A ludasi népmeseanyag könyvformában is fellelhető az itt dolgozó néprajzosok tevékenységének termékeként. Emellett a Ludas Matyi Művelődési Egyesület keretein belül tevékenykedő mesemondócsoportnak köszönhetően a ludasi népmesemondás a folklorizmus keretein belül virágkorát éli.

A ludasi mesemondás nemcsak kulturális jelenségként figyelemre méltó, hanem közösségépítő szempontból is példaértékű. A mesemondás továbbélése sokat adott és ad a falunak. A mesemondócsoport létrehozásától kezdve a mesemondás a kifelé való reprezentálás egyik fő területe lett. Ennek a tevékenységnek a sikeressége segítette a ludasiakat az identitásuk megerősödésében. Ludas hagyományőrző településsé vált. Ugyanis Ludason a mesemondás kulturális kiemelése a helyi népi kultúrához való viszony átértékelését is eredményezte.

 

Kapcsolat az értékhez:


Ludas Matyi Művelődési Egyesület
https://www.facebook.com/ludas.matyi.3?fref=ts

Források listája:

Penavin Olga: Jugoszláviai magyar népmesék. I-II.ÚMNGY XVI., XIX. Bp.-Újvidék, 1984.

Penavin Olga: Jugoszláviai magyar diakrón népmesegyűjtemény. I.Újvidék. 1993.

Raffai Judit: A Rézmonyos. Ludasi népmesék. Szabadka, 2000.

Raffai Judit: A mesélő ember. Egy bácskai parasztember meséi. Budapest, 2001.

Raffai Judit: Traditional Way of Life. In: Olga Miličić– Judit Raffai–Klara Sabadoš–Nenad Sekulić (ed.): Ludas. Lake in the puszta. Palić–Beograd. 2002. 78–83.

Raffai Judit: Današnje forme pripovedanja na Ludašu. Ludaški zapisi 4–5. 2003. 27–33.

2016-06-24

agrár- és élelmiszergazdaság | Bácsfeketehegy


A Telecskai-dombok löszös talaján fekszik Bácsfeketehegy – Feketics, melyet 1785-ben kunhegyesi telepesek alapítottak újra. A falu új lakói anyaközségükből magukkal hozták a szőlő és a gyümölcs szeret ...

2016-01-25

kulturális örökség | Torontálvásárhely


Debelyacsán a Református templom kisharangja minden reggel fél nyolckor megkondul. Ez falunknak egyedülálló jellegzetessége. Mint ahogy a déli harangszó a mai napig is Hunyadi János győzelmét hirde ...

2016-01-31

turizmus és vendéglátás | Lukácsfalva


Kisboldogasszony ünnepén, Lukácsfalva templombúcsúja keretében már hagyománnyá nőtte ki magát a közkedvelt rendezvény, a Paradicsomnap, amelyet eddig tizenegy alkalommal szervezett meg a helyi Fehér t ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával