A topolyai kézimunkacsoportok hagyományőrző tevékenysége

Települési érték

kulturális örökség

2016-11-21

Bemutatás:

Topolyán jelenleg négy szervezet keretein belül foglalkoznak a kézimunka különböző ágazataival. Ezek a:

• Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat
• Községi Női Fórum, Nefelejcs Hagyományőrző Kézimunka Társulat
• Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ, Tulipán kézimunkacsoport
• Topolyai Nyugdíjas Egyesület, Orchidea kézimunkacsoport.

A csoportok tagsága nagyrészt idősebb asszonyokból áll, akik a kézimunkázás szeretetét még otthon szívhatták magukba. Édesanyjuk, de különösen a nagyanyáik generációja számára a lakástextíliák és öltözetdarabok hímzéssel való díszítése még a megszokott feladatok közé tartozott. A lányok akkoriban 12-13 évesen már hímezték stafírungjukat. Természetesen ma a kézimunkázás más értelmet nyert: hobbi lett belőle, amelyben ki-ki kiélheti alkotói vágyait, kreativitását, miközben egy közösség részévé válhat, illetve nem utolsó sorban a hagyományőrzés is szerepel a motivációk között. E funkcióbeli változások ideje talán az 1970-es évekre tehető, amiről a kézimunkakörök ezidőbeli megalakulása árulkodik. Később, a 90-es és 2000-es években kapott új lendületet a hímző szakkörök létrejötte (a topolyai csoportok többsége is ekkor alakult), ami hazánkban egybeesik a civil szerveződések újjáéledésével, illetve a Magyarországról származó, új népművészeti mozgalom mind kiterjedtebb meghonosodásával. Így az újdonságokra való nyitottság mellett a topolyai kézimunkázó asszonyok hangsúlyozottan figyelnek a helybéli hagyományokra, gyűjtik a helyben megtalálható régi darabokat, és újra is alkotják őket.

A fellelt régi lakástextíliák alapján elmondható, hogy Topolyán nem található sajátos, helyi jellegű hímzéshagyomány, azonban néhány jellegzetesség mégis észrevehető. Mint a vajdasági magyarság körében általában, a régi hímzésanyagot itt is a szabadrajzú fehérhímzés határozza meg, amely az új stílusú hímzésekhez sorolható, vagy már a polgári hímzéseket képviseli. Leginkább az áttört minták, a lyukhímzés, madeira és riseliő fordulnak elő. Az öltözeti darabokon, leginkább alsóneműkön, alsószoknyán (melyet még az 1960–70-es évekig viseltek Topolyán az idős asszonyok), kombinén, de ingeken, gallérszélen, mandzsettán is alkalmazták a fehérhímzést. Jellemzőnek tekinthető a színes hímzések egy csoportja is: a satírozott fonallal, hamis laposöltéssel készült (így spóroltak a fonallal), nagy rózsás mintájú terítők.

A régi minták felkutatásában és újraalkotásában nagy szerepük van azoknak a drukkoló asszonyoknak, akik nem csak a minták előnyomását tanulták meg az idősebb generációktól, de általában a sablonokat, nyomódúcokat is megörökölték. Az egykoron előnyomással foglalkozók közül számon tartják Barna Veca nénit (az 1920-as években működött), Szalma Katalint (az 1960-as években működött) és Szalma Lajos mintaszúrót – nagyanyja és szülei után ma Csincsák Anna folytatja a drukkolást. Mintakészletében nagyszámú papírsablon (több mint 200 db lyukas minta, több mint 200 riseliős minta, színes hímzés, falvédő-, kispárnaminták, stb.) található. Őrzi a nagymamától örökölt nyomódúcokat is, habár ezek – mint elmondta – már az édesanyja idejében kezdtek kiszorulni a használatból. Így sajnos a szükséges, „arábi gumiból” és kék festékanyagból készülő festék pontos elkészítési módját már nem ismeri, de az egyes minták alkalmazását még igen: az apró minták ingre, mandzsettára, gallérszélre, kombiné elejére kerültek, a nagyobbak terítőre, alsószoknyára. A nyomófák mintáit ma papírra átrajzolva használják.

A drukkolóasszonyok közül megemlíthetjük továbbá Dávid Margitkát, aki Szeged környékéről hozta a sablonokat és a drukkolás fortélyait, valamint Roza Erzsébetet, aki Balassa Gizi nénitől, és Huber Mártát, aki Szokolai Ilonától vette át e tudást. Ugyancsak számon tartják a sablonok eredetét, melyek a palánkai Fuchs és az újlaki Hofman előnyomdából származnak, illetve szép számmal megtalálhatók a zentai sablonkészítők, Tóth Abonyi János, Kis György, Albert Gelbstein, valamint Bleier Márk és Ármin mintái, melyeket valaha piacokon, vásárokon és házaló kereskedőktől lehetett beszerezni.

A hímzők mellett szövők is tevékenykednek Topolyán: Simon Julianna, aki gyapjúszőtteseket készít és Ágoston Andrea, aki inkább vászonszövéssel foglalkozik. Andrea 2005 óta foglalkozik szövéssel, melyet a Vajdasági Magyar Folklórközpont tanfolyamain sajátított el, ma pedig már oktatóként vesz részt a központ tevékenységében. 2009-től rendszeresen részt vesz szakmai megmérettetéseken. 2016-ban az Országos Textiles Pályázaton I. helyezést ért el. A Népi iparművész cím várományosa. A VMF tagjaként folyamatosan részt vesz a terepi gyűjtőutakon, táborokban, továbbképzéseken. Leginkább a sárközi szőtteskultúra áll közel a szívéhez, de ismeri és készíti más tejegységek szőtteseit is. Egyik legnagyobb büszkesége egy két pályából összedolgozott torontáli szőttes, ami az egyik legnehezebb technikával, likatos szövéssel készült. Az igen gazdag szláv szőtteskultúrával ellentétben (ahova a torontáli szőttes is köthető), az itteni magyarságra sem a vásznak, sem a gyapjúszőttesek házi előállítása nem volt jellemző – a házilag megfont kenderfonalat takácsokkal szövették meg. Sajátos, helyi díszítőelemekről nincs adat, az itteni magyarsághoz köthető vásznakat csak az általánosan elterjedt csíkritmus díszíti. Ennek ellenére Andrea – kedvenc tájegységei mellett – néha a Vajdaságban gyűjtött mintákat is használja.

Indoklás:

Mind a négy csoportban többféle technikával foglalkoznak: elsősorban a hímzés különböző válfajaival, (és az ehhez szükséges drukkolással), szövéssel, gyöngyfűzéssel, csuhézással, tojásfestéssel, szalmakép-készítéssel, karmantyúszövéssel, de nem állnak tőlük távol az olyan új keletű, manapság divatos technikák sem, mint például a papírfonás, a quilling, dekupázs, üvegfestés, foltvarrás. Tevékenységüket nagyrészt önerőből valósítják meg, támogatást nemigen kapnak. Ennek ellenére törekednek arra, hogy gazdagítsák tudásukat, hogy különböző tanfolyamokon, műhelymunkákon vegyenek részt, ahol új technikákkal és a Kárpát-medence különböző tájegységeinek népművészetével ismerkedhetnek meg (pl. matyó, kalocsai, gömöri, komádi hímzés). A topolyai csoportok között példás az együttműködés, így egymástól is szívesen tanulnak, de jó kapcsolatot ápolnak más vajdasági kézimunkakörökkel is. Többször voltak házigazdái a „Taníts, tanítalak” mottójú műhelymunka-sorozatnak. Ezen kívül a kézimunkához kevésbé szorosan kapcsolódó rendezvényeket is szerveznek, mint pl. hagyományos kukoricafosztást, disznóvágást, stb.

A Topolyán működő kézimunkacsoportok aktívan részt vesznek a város művelődési életében. Azzal, hogy figyelmüket a helybéli hagyományok felé fordítják újabb honismereti, néprajzi adalékokkal is szolgálhatnak településükről. Az általuk őrzött értékeket kiállítások, műhelymunkák, táborok, gyermekfoglalkozások formájában igyekeznek népszerűsíteni, tudatosítani a közösségben.

Kapcsolat az értékhez:

Simon Julianna, a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat koordinátora
simonjulianna53@gmail.com