A vajdasági magyar tamburazene

Vajdasági értéktár–Külhoni nemzetrész értéktár érték

kulturális örökség

2016-02-02

Bemutatás:

A vajdasági tamburazene nem kizárólag magyar szellemi örökség, de szignifikáns módon beleépült, benne van a magyar hangszeres zenei hagyományban. A legújabb hangszertörténeti kutatások (Király Péter, Barvich Iván, Borsi Ferenc) hiteles dokumentumokkal alátámasztva, meggyőzően bizonyítják, hogy a tambura ősét nem a délszlávok közvetítésével, hanem közvetlenül a törököktől vette át a magyarság.

Mint azt Citeratambura című tanulmányomban megállapítottam, az egy hangsorra kialakított burdonkíséretes érintő-, illetve kötésbeosztás átalakulásában szerepet játszott az alföldi asztali citera is. A differenciálódott tamburacsalád típusainak elterjedésében meghatározó szerepet játszottak a budapesti hangszerkészítő műhelyek (Mogyoróssy, Ranga) és az ott tanult vajdasági magyar tamburaépítők (Boczán Lajos, Kudlik Béla).

Az 1950-es években szinte minden magyarlakta vajdasági településen működött hosszabb-rövidebb ideig tamburazenekar. Erről tanúskodik az Újvidéki Rádió számos archív felvétele.

Az írott dokumentumokban, fotókon, hangfelvételeken félszáznál is több tamburazenekar emlékét őrizzük. A leghíresebb tamburásközpontok – a teljesség igénye nélkül – a Bánságban: Törökkanizsa, Csóka, Hódegyháza, Padé, Nagykikinda, Torontáloroszi, Tóba, Törökbecse, Magyarszentmihály, Muzslya; a Bácskában: Szabadka, Csantavér, Magyarkanizsa, Zenta, Felsőhegy, Mohol, Péterréve, Óbecse, Topolya, Bácsfeketehegy és Temerin.

Javaslattevő: Borsi Ferenc népzene-oktatási szakértő, az Óbudai Népzenei Iskola tanára

Indoklás:

A tamburazene annak ellenére, hogy más nemzeteknél (szerbeknél, horvátoknál, bunyevácoknál) és Magyarország más területein (Kiskunság, Sárköz, Tolna, Baranya, Somogy, Mezőföld, Győr-Sopron megye) is föllelhető, a vajdasági magyarságban gyökerezik legmélyebben, és ez a közösség érzi ma is leginkább eredeti zenei hagyományának.