A gyapjút a birkanyírás után kiválogatják, kimossák és megszárítják. Tavasztól télig száraz helyen, a padláson vagy a kotárkában (kukoricagóréban) tárolják, majd a tél beálltával a fonni tudó háziassz ...
A vajdasági magyar tamburazene
Bemutatás:
A vajdasági tamburazene nem kizárólag magyar szellemi örökség, de szignifikáns módon beleépült, benne van a magyar hangszeres zenei hagyományban. A legújabb hangszertörténeti kutatások (Király Péter, Barvich Iván, Borsi Ferenc) hiteles dokumentumokkal alátámasztva, meggyőzően bizonyítják, hogy a tambura ősét nem a délszlávok közvetítésével, hanem közvetlenül a törököktől vette át a magyarság.
Mint azt Citeratambura című tanulmányomban megállapítottam, az egy hangsorra kialakított burdonkíséretes érintő-, illetve kötésbeosztás átalakulásában szerepet játszott az alföldi asztali citera is. A differenciálódott tamburacsalád típusainak elterjedésében meghatározó szerepet játszottak a budapesti hangszerkészítő műhelyek (Mogyoróssy, Ranga) és az ott tanult vajdasági magyar tamburaépítők (Boczán Lajos, Kudlik Béla).
Az 1950-es években szinte minden magyarlakta vajdasági településen működött hosszabb-rövidebb ideig tamburazenekar. Erről tanúskodik az Újvidéki Rádió számos archív felvétele.
Az írott dokumentumokban, fotókon, hangfelvételeken félszáznál is több tamburazenekar emlékét őrizzük. A leghíresebb tamburásközpontok – a teljesség igénye nélkül – a Bánságban: Törökkanizsa, Csóka, Hódegyháza, Padé, Nagykikinda, Torontáloroszi, Tóba, Törökbecse, Magyarszentmihály, Muzslya; a Bácskában: Szabadka, Csantavér, Magyarkanizsa, Zenta, Felsőhegy, Mohol, Péterréve, Óbecse, Topolya, Bácsfeketehegy és Temerin.
Javaslattevő: Borsi Ferenc népzene-oktatási szakértő, az Óbudai Népzenei Iskola tanára
Indoklás:
A tamburazene annak ellenére, hogy más nemzeteknél (szerbeknél, horvátoknál, bunyevácoknál) és Magyarország más területein (Kiskunság, Sárköz, Tolna, Baranya, Somogy, Mezőföld, Győr-Sopron megye) is föllelhető, a vajdasági magyarságban gyökerezik legmélyebben, és ez a közösség érzi ma is leginkább eredeti zenei hagyományának.
Források listája:
Barvich Iván: A tamburabrácsa. Budapest, 2010, Hagyományok Háza.
Bálint Sándor: A szögedi nemzet. In A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1978/79. Szeged, 1980, 592–593.
Bodor Anikó: A vajdasági magyar népzenei mozgalmak alakulása a legutóbbi években. In Jankovics József – Nyerges Judit szerk.: Hatalom és Kultúra I. Budapest, 2004, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, 403–410.
Borsi Ferenc: A tambura és a citera. Kézirat. Budapest, 1996.
Njikoš, Julije: Tamburaška muzika u Vojvodini. Novi Sad, 1985, Savez muzičkih društava Vojvodine.
Ökrös László: A szőregi tökciterások. Az Alföldi Tudományos Intézet évkönyve 1946–1947. Szeged, 1948.
Radulovački, Ljiljana: Hogyan készül a tambura Mitrovicán? [Ford. Kartag Nándor.] Létünk, XXVII. évf. 1997. 1–2. sz. 171–175.
Rencsár Dezső: A szenttamási zenekarok története. In Horváth Futó Hargita szerk.: De historia urbis nostrae II. Srbobran – Szenttamás – St. Thomas. Szenttamás, 2012, Szenttamási Népkönyvtár,109–129.
Sárközi Ferenc: A múltból merítettem I. Feljegyzések Bácsfeketehegy történetéből. Újvidék, 2009, Forum Könyvkiadó, 63–84.
Volly István: A bajai tamburások. Baja, 1964.
Vukosavljev, Sava: Vojvođanska tambura. Novi Sad, 1990, Matica srpska.
Kálmány Lajos 1875 és 1910 között 15 településen teljesített egyházi szolgálatot az 1920. június 4. előtt fennálló Csanádi egyházmegyében. Ez idő alatt Egyházaskéren járva ismerte meg Borbély Mihályt, ...
Szaján két ismert és fontos személyéről van szó, László, aki magyartanár volt, Viktória pedig óvónéni. Viktória az újvidéki Óvónő-képző elvégzése után Gunarason kapott óvónői állást, ahol idővel bekap ...
