A vajdasági magyar tamburazene

Külhoni érték

kulturális örökség

2016-02-02


Bemutatás:


A vajdasági tamburazene nem kizárólag magyar szellemi örökség, de szignifikáns módon beleépült, benne van a magyar hangszeres zenei hagyományban. A legújabb hangszertörténeti kutatások (Király Péter, Barvich Iván, Borsi Ferenc) hiteles dokumentumokkal alátámasztva, meggyőzően bizonyítják, hogy a tambura ősét nem a délszlávok közvetítésével, hanem közvetlenül a törököktől vette át a magyarság.

Mint azt Citeratambura című tanulmányomban megállapítottam, az egy hangsorra kialakított burdonkíséretes érintő-, illetve kötésbeosztás átalakulásában szerepet játszott az alföldi asztali citera is. A differenciálódott tamburacsalád típusainak elterjedésében meghatározó szerepet játszottak a budapesti hangszerkészítő műhelyek (Mogyoróssy, Ranga) és az ott tanult vajdasági magyar tamburaépítők (Boczán Lajos, Kudlik Béla).

Az 1950-es években szinte minden magyarlakta vajdasági településen működött hosszabb-rövidebb ideig tamburazenekar. Erről tanúskodik az Újvidéki Rádió számos archív felvétele.

Az írott dokumentumokban, fotókon, hangfelvételeken félszáznál is több tamburazenekar emlékét őrizzük. A leghíresebb tamburásközpontok – a teljesség igénye nélkül – a Bánságban: Törökkanizsa, Csóka, Hódegyháza, Padé, Nagykikinda, Torontáloroszi, Tóba, Törökbecse, Magyarszentmihály, Muzslya; a Bácskában: Szabadka, Csantavér, Magyarkanizsa, Zenta, Felsőhegy, Mohol, Péterréve, Óbecse, Topolya, Bácsfeketehegy és Temerin.

Javaslattevő: Borsi Ferenc népzene-oktatási szakértő, az Óbudai Népzenei Iskola tanára

Previous Next

Indoklás:


A tamburazene annak ellenére, hogy más nemzeteknél (szerbeknél, horvátoknál, bunyevácoknál) és Magyarország más területein (Kiskunság, Sárköz, Tolna, Baranya, Somogy, Mezőföld, Győr-Sopron megye) is föllelhető, a vajdasági magyarságban gyökerezik legmélyebben, és ez a közösség érzi ma is leginkább eredeti zenei hagyományának.

 

Források listája:

Barvich Iván: A tamburabrácsa. Budapest, 2010, Hagyományok Háza.

Bálint Sándor: A szögedi nemzet. In A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1978/79. Szeged, 1980, 592–593.

Bodor Anikó: A vajdasági magyar népzenei mozgalmak alakulása a legutóbbi években. In Jankovics József – Nyerges Judit szerk.: Hatalom és Kultúra I. Budapest, 2004, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, 403–410.

Borsi Ferenc: A tambura és a citera. Kézirat. Budapest, 1996.

Njikoš, Julije: Tamburaška muzika u Vojvodini. Novi Sad, 1985, Savez muzičkih društava Vojvodine.

Ökrös László: A szőregi tökciterások. Az Alföldi Tudományos Intézet évkönyve 1946–1947. Szeged, 1948.

Radulovački, Ljiljana: Hogyan készül a tambura Mitrovicán? [Ford. Kartag Nándor.] Létünk, XXVII. évf. 1997. 1–2. sz. 171–175.

Rencsár Dezső: A szenttamási zenekarok története. In Horváth Futó Hargita szerk.: De historia urbis nostrae II. Srbobran – Szenttamás – St. Thomas. Szenttamás, 2012, Szenttamási Népkönyvtár,109–129.

Sárközi Ferenc: A múltból merítettem I. Feljegyzések Bácsfeketehegy történetéből. Újvidék, 2009, Forum Könyvkiadó, 63–84.

Volly István: A bajai tamburások. Baja, 1964.

Vukosavljev, Sava: Vojvođanska tambura. Novi Sad, 1990, Matica srpska.

2016-02-09

kulturális örökség


Az 1764. évi madéfalvi történések, a „siculicidium” (székelyölés) utáni években a csíki, háromszéki és aranyosszéki falvakból elmenekült lakosságból, a ma már Romániához és Ukrajnához tartozó Bukovina ...

2016-01-22

kulturális örökség


Kosztolányi Dezső Szabadkán született 1885-ben. Mivel szülőháza már nem áll, a Svetozar Marković Gimnázium (valamikor Községi Főgymnasium) épületénél szoktunk emlékezni rá. Költőnk 1900-tól 1903-ig az ...

2016-02-05

épített környezet | Völgypart


A XIX. és XX. század fordulóján még több száz szélmalom működött Vajdaság területén, ma pedig egész Észak-Bácskában csak ötöt tartunk számon, köztük a völgypartit. A malom 1907-ben épült Pasztviják Gá ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával