Muzslyán művészi tehetségekből sohasem volt hiány. A múlt század hetvenes éveiben egyesületi szinten működtek a képzőművészek. Egy-egy képzőművészeti tábor befejezésével, alkalmi ünnepeken állították ...
Rúzsa András nevéhez kapcsolódik a település labdarúgó-egyesületének megalapítása. A harmincas években ugyanis a kikindai ŽAK (ejtsd Zsák) labdarúgóklub csatára volt Ružić néven. Az ott töltött évek hatására a harmincas évek második felében megalapította Egyházaskéren az első amatőr sportegyesületet Radnički (Munkás) Sportklub néven. A vidéki mérkőzésekre a település jegyzője, Mócó jegyző vezette a csapatot Šećerov Lazo fogatos kocsiján, de előfordult, hogy kerékpárral mentek a mérkőzésekre. A legnagyobb riválisnak a majdányi (magyarmajdáni) csapat számított, nehezen viselték a vereséget.
A II. világháború utáni csapatot Popov Branko jegyző, Sári István és Bálint István vezették, egészet a klub 1968-as megszűnéséig. Erre az időszakra tehető a fiatalok tömeges elvándorlása a környező nagyvárosokba.
1983-ban újraalakult a labdarúgó klub Igrizsán Tibor, Huszár Gábor és Sári Tibor kezdeményezése folytán és beneveztek a csóka-törökanizsai ligába. 1983. augusztus 28-án, búcsú vasárnapján a kispusztai pályán újra bajnoki mérkőzést játszott a Radnički csapata az oroszlámosiak ellen a következő felállásban: Vörös Frigyes (Dömösi Oszkár), Juhász Ottó, Mihók Géza, Varga Tibor, Varga Ferenc, Mihók Dezső (Bálint László), Tóth Siha István, Mihók Vilmos, Horvát György, Sári Tibor, Gulyás József. Taktikai tanácsuk máig emlegetik az utánuk jövő generációk:
Győzni kell!
Erre a gazdag és eseményekkel teli labdarúgó múltra való tekintettel 1974 óta minden évben megszervezésre kerül a búcsú szombati kispályás labdarúgó torna Egyházaskéren. Augusztus utolsó hétvégéjének vasárnapja a templombúcsú napja. Az erre az alkalomra hazatérő elszármazott egyházaskériek találkozója volt a torna évtizedeken át. A tornát Konecsni Tomiszláv, Huszár Gábor, Sári János, Sári András és Sári Tibor szervezte, néhányan közülük máig kiveszik a részük a munkából az ifjabb generációval karöltve. A tornákon általában a falubeli fiatalok és a hazalátogatók mérték össze erejüket, az egykori Radnički játékosai, az öregfiúk, a fiatalok, stb. De voltak olyan évek is, amikor ilyenkor nyolc-tíz csapat is versenybe szállt a vándorserlegért. Az egyházaskériek körében a tornának különösen nagy értéke, jelentősége van. A búcsú hétvégi ünnepléshez tartozik.
Az ötvenes évek végén kezdett futballozni Torontáli Antal, aki a csapat kapusa volt, majd a csókai csapatba került. Később ökölvívóként futott be, a szabadkai Spartacus oszlopos tagjaként. 1972-től a berlini Herta csapatát erősítette, ahol két csapatbajnok címet is szerzett. Az utóbbi években a búcsú szombati labdarúgó torna falunk híres sportolójának, néhai Torontáli Antalnak tiszteletére, emléktornává alakult.
Mi, a falunkban itt élő, azonban, napjainkban, számban igen csak megfogyatkozott, fiatalok, szívesen folytatnák a nagy múltú egyházaskéri labdarúgó klub tevékenységét, azonban napjainkban, anyagiak hiányában, ez lehetetlen. Így a labdarúgó klub már évek óta nem szerepel a bajnoki mérkőzéseken. A búcsú szombati torna keretében viszont megemlékezünk a falu labdarúgó múltjára és jeles játékosaira. Az adott évben elhunyt egyházaskéri labdarúgás jeles személyiségei előtt egyperces néma csenddel tisztelgünk. Ezeken az alkalmakon a legszebb pillanatok a mérkőzés utáni „harmadik félidő” eseményei, amikor a régi iskolatársak, barátok, rokonok újra egymásra találnak néhány óra erejéig és felelevenítik közös emlékeiket, falubeli élményeiket.
Javaslattevő: Fehér Viktor
Az egyházaskériek visszaemlékezései nyomán.
Böngyik Á.–Bogdán J.–Fehér M.–Kónya S.–Mihók B.–Sári T.–Tűri L.–Huszár G. (1999). Verbica–Egyházaskér. Egyházaskér: Verbicai Helyi Közosség Tanácsa.
Muzslyán művészi tehetségekből sohasem volt hiány. A múlt század hetvenes éveiben egyesületi szinten működtek a képzőművészek. Egy-egy képzőművészeti tábor befejezésével, alkalmi ünnepeken állították ...
A bukovinai székelyek első hulláma 1883-ban érkezett meg az Al-Dunára, majd 1886-ban kezdtek Gyurgyováról a mai Székelykevére átköltözni. A kincstár a megérkezett 645 családnak 300 házat segített felé ...
1999-ben a csókai Orpheus Egyesült tagjai, Orpheus Film néven készítettek filmet Móra Ferenc elbeszélése, A csókai csata c. mű alapján. A film rendezője Szabó László, forgatókönyvírója és narrátora Tó ...