Debelyacsa hímzéskincse

Települési érték

kulturális örökség

2016-01-30


Bemutatás:


A debelyacsai Pipacs Nőegylet tagjai évtizedek óta foglalkoznak hímzéssel, azon belül pedig különös figyelmet szentelnek településük hímzéshagyományainak. Nagy Irén nyugdíjazott óvónő és az általa hosszú éveken keresztül vezetett nőegylet hímzőasszonyai nem csak felgyűjtötték, hanem felújították és továbbfejlesztették mindazt a mintakincset, melyet a környezetükben megtalálható régi kézimunkákon láttak.

A felgyűjtött kézimunkák két csoportra oszthatók: fehérhímzésre és színeshímzésre. A fehérhímzést főleg lakástextíliák, ágyneműk, terítők díszítésére, valamint a viseletdarabokon, fehérneműkön, blúzokon, kendőkön is alkalmazták. Kedvelték a szőlőfürtös, malacos, S-mintás és virágcsokros mintát. A színes darabokon azonban teljesen más motívumokat alkalmaztak, amelyek közül ki kell emelnünk a pipacsos-búzakalászos mintát, melyet a debelyacsaiak leginkább sajátjuknak tartanak. A Nagy Irén által összegyűjtött régi debelyacsai kézimunkák tanulsága szerint a pipacsos-búzakalászos motívumot az 1920–30-as évek környékére lehet visszavezetni. Ekkoriban – úgy tűnik – főleg abroszokon, esetleg más konyhai textíliákon alkalmazták ezt a mintát. A ’30-as évek végétől ugyancsak a pipacs, búzakalász és búzavirág kombinációi tűnnek fel az ekkoriban divatos ún. magyar ruhához tartozó kötényeken, mellényeken, melyet a szüreti bálon, ünnepségeken, népszínművek, tánckoreográfiák előadása alkalmával viseltek. A különleges alkalom megörökítésére szerencsére gyakran le is fényképezkedtek, így az 1930-as évektől az 1950-es évekig terjedő időszakból számos fotó tanúskodik erről a magyar nemzeti identitást kifejező, kedvelt alkalmi öltözetről, s a rajta megjelenő hímzésről.

Hogy honnan, kitől származhat a debellácsiak számára oly kedves pipacsos minta, azt ma már nehéz lenne megállapítani. Debelycsa, más néven Torontálvásárhely az 1870-es évek óta nagy vásárairól volt híres. Az asszonyok itt mindenféle textíliát beszerezhettek, és drukkolt mintaanyagokhoz is hozzájuthattak. A faluban ugyancsak működtek drukkolóasszonyok, drukkoló vállalkozások, s bármilyen formában rajzolták is, szívesen hímezték a pipacsból, búzakalászból és búzavirágból összeállított csokrokat. Ezeken a XX. század közepén készült darabokon a virágok ábrázolása még változó, közelebb áll a reális ábrázolásmódhoz. Ezzel szemben a nőegylet kézimunkázói által készített hímzéseken már stilizáltabbak a minták: egységes motívumkészletű és színvilágú, felismerhető stílust alakítottak ki.

Previous Next

Indoklás:


Valaha a hímzés a textíliák díszítésének legfőbb módja volt mind az úri, polgári, mind a paraszti réteg számára. Vidékünkön azonban nem annyira a gyári kelméket használó, korán a polgári divathoz alakuló népviseleten pompázott ez a díszítőművészet, az ügyeskezű asszonyok inkább a lakástextíliákon, a slingelt lepedővégeken, párnahuzatokon, stelázsstráfokon mutatták be szorgalmuk eredményét. A pipacsos-búzakalászos minta, melyet a debellácsiak leginkább sajátjuknak és településükre jellemzőnek tartanak, újabb keletű: a XX. század közepe táján eredeztethető, majd a Pipacs Nőegylet hímzői a XXI. század hajnalán felkarolták, egységesítették és teljes mértékben magukévá tették e motívumot. Tevékenységük indíttatását az az igény képezte és képezi ma is, hogy egy helyi kötődésű, csak rájuk jellemző motívumot tudhassanak magukénak, mely által egyszerre élhetik ki kreativitásukat, s fejezhetik ki szülőföldjük és őseik iránti tiszteletüket, kötődésüket.

 

Kapcsolat az értékhez:


Pipacs Nőegylet, Debelyacsa (Torontálvásárhely)
Nagy Irén
013/664-063

 

Források listája:

Nagy Irén: Debellácsi hímzések. Újvidék, 1996.

Nagy Irén: Debellácsi hímzésminták. Újvidék, 1998.

Nagy Irén: Mai debellácsi hímzések. Debelyacsa, 2006.

Nagy Irén: Debellácsi mintakincs. Debelyacsa, 2015.

Pipacs Nőegylet (http://www.debeljaca.com/magyarul/indexmagyar.htm)

2016-03-29

kulturális örökség


A 15. század közepére a Balkán jelentős területei török ellenőrzés alá kerültek, így az Oszmán Birodalom közvetlenül is határos lett a Magyar Királysággal, amelyet a végvárrendszer védett a török betö ...

2016-04-08

természeti környezet


A báránypirositó az érdeslevelűek (Boraginacae) családjába tartozó lágyszárú évelő növény, mely a homokpuszták jellemző, mediterrán elterjedésű faja. Levelei az apró szőröktől selymes tapintásúak. Vir ...

2016-01-21

kulturális örökség


Ludas (Šupljak) Szabadkától 12 km-re keletre, a Ludasi-tó partján található, 1427 lakost számláló település. Az itt élők csaknem 90%-a magyar, s őseik az 1740-es évektől kezdve Szeged környékéről tele ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával