Dr. Hódi Éva 1948. február 8-án született Budapesten. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait a fővárosban végezte, majd az ELTE BTK magyar-orosz szakán szerzett egyetemi diplomát, 1972-ben. 1984 ...
Dobsay András Gomboson született paraszti családban. Kiemelkedő táncos egyéniség volt, aki a két világháború között a Délvidéken elsőként kezdeményezte a Gyöngyösbokréta mozgalomhoz való csatlakozást.
Az első Gyöngyösbokrétát 1936-ban tartották meg Gomboson. Dobsay munkájának és koreográfusi törekvéseinek köszönhető, hogy a gombosi néptánc már a két világháború között színpadra kerülhetett.
Évtizedeken át, egészen az 1970-es évek végéig tanította a gombosi gyermekeket táncolni. A Gyöngyösbokréta hagyományát ápolva tanította az általa megalkotott színpadi koreográfiákat. A hagyományos tánctípusok mellé újakat vezetett be, amelyek olykor egészen humorosan hatnak, ilyen például a Béka tánc.
Dobsay András a gombosi néptánc mellett a viseletre is nagy hatással volt, ő maga is alakította azt, pártolta a viseletben végbement változásokat. Dobsay kezdeményezésére jelent meg a faluban a székely harisnya, amelyet ő maga szerzett be, és amelyet kizárólag a Gyöngyösbokréta táncosai viselhettek. Valamint pártfogolta a női öltözet hímzett ruhadarabjait, ezáltal segítette az új elemek beágyazódását a régiek közé.
Elhivatottságával Gomboson és közvetetten egész Vajdaság területén megalapozta a Gyöngyösbokrétát, a rendezvény közösségformáló hatása még napjainkban is jelentős.
Javaslattevő: Cs. Tóth Gabriella
Szerkesztő: Tompa-Horváth Iringó
CS. TÓTH Gabriella 2016. Dobsay András. URL: <http://gombos-bogoja.com/2016/09/23/dobsay-andras/>
CS. Tóth Gabriella 2017. Férfi viselet Gomboson a 20. században. Létünk, 2017. 1. szám. URL: <http://www.letunk.rs/documents/archivum/Letunk_2017_1.pdf>
Dr. Hódi Éva 1948. február 8-án született Budapesten. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait a fővárosban végezte, majd az ELTE BTK magyar-orosz szakán szerzett egyetemi diplomát, 1972-ben. 1984 ...
Lestár Zsolt (1972) lelkes fiatal kosárfonó, aki fő foglalkozása, a méhészet mellett leginkább azalkotás öröme végett foglalkozik kosárfonással. Gyerekként sokszor látta nagyapját, amint szalmaho ...
Apja, dr. Csornai Arthur felvidéki születésű római katolikus vallású vasúti mérnök, édesanyja, Ott Aranka evangélikus vallású zongoratanárnő. Csornai Richárd 1903. október 24-én született Szekicsen ...