Hertelendyfalvi székely varrottasok

Települési érték

kulturális örökség

2020-05-04

Bemutatás:

A hertelendyfalvi székely varrottas továbbéltetői

Semmi kétség, hogy a bukovinai székelyek ősei a madéfalvi veszedelem után ősi szokásaik között a kézimunka készítésének módját, ügyességét és tudását is magukkal vitték. 1883 óta e közösség kirajzott csoportja egy körbezárt kis szigetként az Al-Duna partján telepedett meg, ahol igyekezett egy új, modernebb világot élni és közben a régiből kivetkőzni. De ugyanakkor néhány lelkes személy áldásos munkájának köszönhetően a népi varrottasok megőrződtek az utókor számára.

1933-ban a szabadkai „Munka" szerkesztőségének kezdeményezésére háziipari tanfolyam indult Vajdaságban, amelyen a vidéki asszonyok és leányok bevonásával szebbnél szebb háziszőttesek készültek. Ekkor a Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett nagybecskereki kézimunka-kiállításon a hertelendyfalvi székely varrottas országos hírnévre tett szert, sőt, még a határokon túl is felfigyeltek rá. A hertelendyfalviak munkáival új színek és új formák jelentek meg a délvidéki tájon, amihez hasonló néprajzi kincsestár az erdélyi Kalotaszeg vidékén volt utolérhető. Ígyaz al-dunai református székely közösség megkapta a legszebb kitüntetést, a „jugoszláviai Kalotaszeg" nevet.

A történelmi hagyományait már-már elhagyni készülő bukovinai székely közösség sokat köszönhet a református egyháznak. A telepítő lelkész fia, ifj. Tomka Károly1906-tól szolgálatba lépve a hagyományok felújításán fáradozott. Felesége,Tomka Viktória tiszteletes asszony gyűjteni kezdte a Bukovinából származó szőtteseket és varrottasokat. Munkájával arra ösztönözte a falu lakóit, hogy a lepedővégeket, a párnavégeket, és a festékeseket régi, még Bukovinából hozott hagyományos mintákkal díszítsék, terítőikre is azokat hímezzék. E tevékenységet az ötvenes években Kocsis Antalné (szül. Sejpes Márta) tiszteletes asszony folytatta, aki már nem elégedett meg azzal, hogy a helyi asszonyok körében népszerűsítse ezeket a mintákat, hanem összegyűjtötte és lerajzolta, majd 1974-ben  – Kunszabó Júlia iskolaigazgatóval közösen – könyv formájában megjelentette. Kiadványukkal a közösség által megőrzött ősi mintákat tették közkinccsé. Áldásos munkájuk nyomán, szinte nem is kellett felújítani semmit, csak kézbe kellett venni egy kicsit. Így rövid idő alatt visszanyerte a régire emlékeztető ragyogását.

1953-tól a hagyományos népművészet megmentésén egész életén át fáradozó, és székely varrottasainak újjáélesztésében iskolát teremtő Kemény Lajosné Varga Mária, az eredeti népi díszítőművészet ápolása érdekében kitartó, következetes gyűjtőmunkát végzett. Nem csak a maga örömére hímezte párnáit, asztalterítőit, hanem falujában vezette a kézimunka csoportot is, mely 1961-től 1969-ig az Ady Endre Művelődési Egyesület, később a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület, keretei között működött. Munkája során segítségére volt menye, Kemény Lajosné Német Katalin, akivel rendszeresen együtt állított ki.

Összefoglalóként levonhatjuk azt a következtetést, hogy Hertelendyfalván a bukovinai székely varrottasok fennmaradásában jelentős szerepet játszottak ezen példamutató, lelkes és közösségépítő személyek.

Hertelendyfalvi székely varrottasok

A hagyományos kelengye jeles darabjait a vászonholmik alkották. Szövéséhez lent, kendert és gyapotot használtak, amelyből lepedőt, párnavéget, takarót készítettek, valamint az abroszok és terítők szegéséhez horgolt csipkét vagy rojtot használtak. A székely varrottason használt keresztszemes hímzés technikáját szálán varrott- vagy zsinórhímzésnek nevezik. Szigorú szabályok szerint, eredeti minták és színek felhasználásával készül, és a bukovinai Andrásfalva varrottasaival azonosítható. A Hertelendyfalvára átörökített gazdag és változatos mintakincsre jellemző az aszimmetria, az ismétlés, a harmónia és a szimbolika. A mintakincset  gyakran használt stilizált levelek, virágok, madarak vagy mértani motívumok alkotják. Kapcsolatban vannak a szilágysági, a mezőségi és a Felső-Maros menti hímzésekkel is. Eredetük kétség kívül a bukovinai kivándorlásra vezethető vissza, de ez máig nem tisztázott a néprajztudomány számára. A varrottasokon, elsősorban a terítőknél és az abroszoknál jellemzően a minta középrészét az úgynevezett „mesterín” díszíti, majd erre helyezik az egyforma távolságra található „mesterke” részt. Egy munkadarabon egy, vagy legfeljebb két színthasználnak. Ez lehet piros, fekete vagy kék, illetve ezek kombinációja. Az így kapott különleges alkotások egy-egy szobabelső díszítőelemét alkothatják.

Lőrincz Etel bukovinai székely származású textiltervező iparművész írja a hertelendyfalvi székely varrottasról: 

A Hertelendyfalva asszonyai által készített varrottas egy különálló és nagy értékkel bíró hímzéskultúrának tekinthető. A szövés ugyan nem maradt meg hagyományaik közt, de a mintakincs hímzett formában tovább él. A székely szőttes és hímzés-mintakincs – megváltozott lakhelyükből és életkörülményeikből kifolyólag – új motívumokkal gazdagodott, új mintaszerkesztési mód és a tárgyakon való elhelyezésében új kompozíciós elemek jellemzőek rá. A minták elnevezése részben megváltozott, de a szálánvarrott vagy más néven „fonottas” öltéstechnika a hagyományos maradt. A kompozíciós elemek neveiben a „mesterín” elnevezés teljesen új, míg a „mesterke” a bukovinai székelyeknél is használatos. Színei csak színárnyalataiban változtak. A használat, funkció átalakult, alkalmazkodva a megváltozott lakáskörülmények igényeihez.

Javaslattevő: Boros Rezső

Indoklás:

Hertelendyfalván a nagyon erős asszimilációs hatásoknak kitett 1500 fős magyar közösség nyelvét, hitét és kultúráját a mai napig őrzi és ápolja. De elmondható, hogy közel száz éve tart kincseinek tudatos gyűjtése és ápolása, mely többek között mára székely létük ékes bizonyitéka. Ebben a legnagyobb segítségükre a Tamási Áron Székely Magyar Művelődési Egyesület van, amley megalakulása óta kézimunka-szakcsoportot tart fenn. Tagjai ápolják, őrzik és továbbadják mindazt a felbecsülhetetlen örökséget, melyet őseiktől kaptak. Az öltés tudománya mára az idősebbekről a fiatalabbakra száll.

Az egyesület tagjai a mai igényeknek megfelelően továbbra is készítenek kispárnákat, abroszokat, könyvborítókat, melyek mintakincsét eredeti forrásból merítik. Elmondható tehát , hogy népi hagyományuk életképes és értékeiket szervesen összekapcsolták a modern kor célszerűség diktálta igényeivel. Munkájukkal tudatosan hozzájárulnak a még napjainkban fellelhető varrottasok továbbéléséhez és a délvidéki magyarság díszítőművészetéhez.

Ezek alapján is indokoltnak érzem, hogy az Andrásfalváról származó bukovinai székely varrottasaik még meglévő sajátságos díszítőmotívumaikkal mihamarabb Vajdaság és a Kárpát-medence értéktárának részét képezhessék, hiszen így tudjuk helyét a leghatásosabb módon a jelenkorban is megtalálni.

Kapcsolat az értékhez:

Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület, Hertelendyfalva