Hétköznapi Hősünk: Túrú Erzsébet óvónő

Települési érték

kulturális örökség

2025-03-19


Bemutatás:


Túrú Erzsébet 1962-ben született Bajmokon. Gyermekkorát testvéreivel töltötte, télen a bajmoki libalegelőn játszottak a hóban. Az általános iskolát Bajmokon végezte, majd Újvidéken folytatta tanulmányait, hogy óvónő lehessen. Szülei féltették attól, hogy egyedül költözzön egy nagyvárosba, de kitartása és elhatározása végül meggyőzte őket. Újvidéken sok új barátra tett szert, akikkel felejthetetlen élményeket szerzett, és néhányukkal a mai napig tartja a kapcsolatot. Később Szabadkán tanult tovább, és 1984-ben Bajmokon kezdett dolgozni óvónőként, ahol azóta is tevékenykedik.

Mindennapjai a gyerekekkel való közös élményekkel teltek: kirándulások, kézműves foglalkozások, műsorok szervezése a Dózsa György Művelődési Központban. Részt vettek rajzpályázatokon, kukoricafesztiválon, Mikulás-műsoron és anyák napi ünnepségeken. Az óvodások számára élményszerű foglalkozásokat szervezett, gyakran mentek ki a természetbe, hallgatták a békák kuruttyolását, vagy épp különféle kézügyességet fejlesztő programokat tartottak. A falusi óvoda fenntartása kihívásokkal járt, a meszelést, a takarítást és a játszótér felújítását is az óvónők és a szülők közösen szervezték meg. A falu közössége mindig segítőkész volt, így sikerült szebbé és élvezetesebbé tenni a gyermekek mindennapjait.

Jelentős jótékonysági kezdeményezésekben vett részt. A „szőnyegbál” révén új szőnyegeket szereztek az óvodának, a helyiek támogatásával. A szervezésben az egész falu részt vett: a hentes adta a húst, a piacosok a salátát, a szakács ingyen főzött, a helyi étterem pedig térítésmentesen biztosította a termet. Az esemény annyira sikeres volt, hogy végül minden szükséges szőnyeget sikerült beszerezni. Gajódi Olivér SMA-beteg kisfiú számára jótékonysági vásárt szerveztek, ahol az Ewas pékség pogácsát biztosított, a cukrászda limonádét adott, az ovisok pedig felnőttek segítségével árusítottak. Más alkalmakon hamburgereket árultak és koncerteken vettek részt, hogy beteg gyermekek számára pénzt gyűjtsenek.

Munkája során gyakran találkozott egykori tanítványaival, akik felnőttként elismert szakemberekké váltak. Az egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor egykori óvodása már ortopéd szakorvosként fogadta őt. 61 évesen visszatekintve semmit sem változtatna meg életútján. Bajmokon él családi házában, gyermekei külföldön élnek, egy unokája van. Úgy érzi, hogy a csíntalan gyerekekből sikeres felnőtteket nevelt, és ez számára a legnagyobb elismerés.

Previous Next

Indoklás:


Túrú Erzsébet négy évtizedes óvónői munkásságával és közösségi elhivatottságával méltó a kulturális értéktárba való felvételre. Nemcsak a gyermekek nevelésében és fejlesztésében vállalt kiemelkedő szerepet, hanem aktívan hozzájárult a bajmoki óvoda fenntartásához és szépítéséhez is. Élményalapú foglalkozásai, közösségi programjai és jótékonysági kezdeményezései révén maradandó értékeket teremtett. Egykori óvodásai ma is szeretettel emlékeznek rá, felnőttként pedig elismert szakemberekké váltak. Munkássága generációkon átívelő hatással bír, és fontos értéket képvisel Bajmok számára.

Források listája:

Mojzes Antal: Bajmok. Szabadka: Grafoprodukt, 2002., 99 ̶ 106. old., 76 ̶ 82. old.

Mojzes Antal: Hogy unokáink is emlékezzenek. In: Hét Nap, LXV. évf. 28. szám, 2010.07.14.

2021-02-02

kulturális örökség


Petrányi Ferenc apátplébános Baján született 1879. október 24-én. Kalocsán szentelték pappá 1902 februárjában. 1911-től a kalocsai tanítóközpont tanára. Két évvel később az intézmény igazgatójává neve ...

2025-03-19

kulturális örökség | Muzslya


Kovács Jolánka hosszú éveken át meghatározó szereplője volt a helyi művelődési életnek és a Szervó Mihály Általános Iskola rendezvényeinek. Nyugdíjazásáig az iskola könyvtárosa volt, anyanyelvápolást ...

2020-05-07

kulturális örökség | Muzslya


A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület a háborút követően, 1947-ben alakult meg Petőfi Sándor Kultúregyesület néven. Az egyesület keretében ma tizennégy szakcsoport ténykedik: a Pitypang tánccsop ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával