Hétköznapi hősünk: Milánovits Tibor tanító, a kultúra lovagja

Települési érték

kulturális örökség

2024-02-02


Bemutatás:


Mindenki Tanító bácsijaként emlegetik a faluban Milánovits Tibor nyugalmazott osztálytanítót, aki tősgyökeres tiszakálmánfalvainak nevezi magát, hiszen 1932. február 1-jén itt látta meg a napvilágot.

Szerencséjére az általános iskolát anyanyelvén végezhette, ami alapjában meghatározta a jövőbeni pályaválasztását. A gimnázium alsó tagozatát is magyar nyelven végezte, de a magyar nyelv szeretetét és tudatosságát a tanítóképzőben nyerte el. Amikor elvégezte a főiskolát, visszatért a faluba, és az általános iskolában kapott tanítói állást.  Igazgatói utasításra az akkor már működő művelődési életbe kapcsolódott be, hiszen a munkahelye megtartása is függött ettől.

Tiszakálmánfalván a művelődési élet már 1904-re vezethető vissza, 1909-ben megalakult a Tiszakálmánfalvi Katolikus Könyvtár és Olvasókör, valamint az első magyar műkedvelők egyesülete, amely a Katolikus Kör Polgári Dalegylet nevet viselte. Alapítója és elnöke Milla Imre plébános volt, aki kérelemmel fordult Városy Gyula kalocsai érsekhez egy új épület, a Kör építése okán. A római katolikus egyház jóváhagyásából megindul az építkezés. A Kör épülete 1910. augusztus 20-án, Szent István napján lett felszentelve és a benne működő Olvasókör és Dalegylet tagságának ajánlva. 1946-ban megalakul a budiszavai Magyar Kultúrkör, amelynek elnöke Gulyás Károly plébános volt.

Tibor a kezdetekben nem tudott teljes vállszélességgel részt venni a munkában, mivel a főiskolai évek nyári szünetében rohammunkára osztották be a volt Jugoszlávia több részére. Az igazi munkát, a kultúra építését 1949-ben kezdhette meg. Így színdarabokat, szórakoztató esteket szerveztek magyar és szerb nyelven. Az 1950-es években bábszínházi előadások is bemutatásra kerültek. A legsikeresebbek a Piroska és a farkas, a Hamupipőke, valamint más közismert mesék bábelőadásai voltak. A művelődési egyesület munkája különösen 1953-tól lendült fel, amikor a Milánovits tanító házaspár vette át a vezetést. Egészen 1960-ig fő szervezői voltak a művelődési életnek Budiszaván. Számos színdarabot dolgoztak fel, 9 éven keresztül mintegy 18 előadást rendeztek. Elmondása szerint a magyarságtudatot a faluban a Szabadkai Népszínház társulata tartotta, mivel ők rendszeresen jártak előadásokat tartani a kisebb településekre. A közreműködés zavartalan volt, és lelkes, hiszen Tibor a szabadkai Kultúrszövetség ösztöndíjasa volt, így az imént említett színdarabok megszervezésével tűnt ki a rátermettségével. A szervezésben felesége, Karolina, aki úgyszintén a szabadkai tanítóképzőt végezte, és osztálytanító lett, sokat segítkezett. Társrendezőként és súgóként vette ki a részét a munkából. A helyi fiatalokkal szívesen foglalkoztak, 1953-tól kezdve 10 éven keresztül az adventi és a böjti időszakban a szabadidejüket nekik szentelték, ugyanis ebben az időszakban nem voltak mulatságok a faluban, a fiatalok pedig szívesen találkoztak és barátkoztak egymással. Egyszóval jól érezték magukat a színpadon. A próbákat az iskolában tartották, a fellépéseket pedig a falu központjában levő Ifjúsági Otthonban szervezték meg.

 A falu magyar művelődési életében 1955-ben egy szakadás történt, amikor a hitközség vagyonát, így a Kör épületét államosították. A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör egyesült a Szerb Művelődési Egyesülettel, és a Testvériség–Egység nevet vette fel. Néhány évig magyar és szerb nyelven működött az egyesület. A falubeliek ezt nem nézték jó szemmel, és összefogással 1962-től az akkori kántor és mások vallási tematikájú előadásokat is szerveztek. A művelődési élet nem hivatalosan az 1990-es évek végén alakult újra, bejegyeztetve pedig 2001 februárjában lett, és Milánovits Tibor az alapítók között volt. Ettől kezdve a Milánovits házaspár, de különösen Tibor tanító bácsi teljes mértékben és most már különböző korlátok nélkül részt vehetett a munkában. Mély odaadással vette szárnyai alá az óvodás és iskolás gyerekeket, akik abban az időben szinte alig fértek el a színpadon, és a versmondás, szavalás gyöngyszemeit tárta elébük. Ezekből a gyerekekből alakult meg a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület irodalmi szakköre, élén a tanító bácsival. Az évek során néhányan annyira felfejlődtek, hogy még versenyekre is jártak, valamint helyezéseket is elértek. A rendíthetetlen munka, a tenni akarás vitte előre a csoport munkáját, és számtalan fellépéssel bizonyították a gyerekek, de a felnőttek is, hogy méltó helyet foglal el a művelődési életben. Mint fogalmazott, ez annak köszönhető, hogy tanítóként a figyelem rá irányult, a hallgatósága megvolt, így már nem volt nehéz azt a tudást továbbadni a fiatal generációnak, amit ő szerzett az évek alatt.

Kivette részét a budiszavai Lakodalmas kivitelezésében, valamit számos díszlettervezésben, amire a különböző előadások alkalmával szükség volt. Kézügyessége és a gyerekekkel való foglalkozás, a tanítói munka, majd később az iskolaigazgatói állás arra ösztönözte, hogy mély alázattal viszonyuljon a hagyományőrzéshez és annak átörökítéséhez. Ebből a megfontolásból vállalta azt a hatalmas eszmei és értékmentő munkát, amellyel a tiszakálmánfalvi Tájház egy igazi gyűjteménye a falunak. A gondnoki szerepet is magára vállalta, majd, amikor látogatók érkeztek a faluba vagy a művelődési egyesület műsoraira, lelkesen vezette őket körbe, egy-egy történettel megtoldva a falu fejlődését és a ránk maradt hagyaték jelentőségét. A tanító házaspár munkáját nemcsak a falubeliek értékelik és becsülik, hanem ennek híre továbbment, így a VMMI ajánlására Tibor és Karolina érdemelte ki a 2019-ben a Magyar Életfa díjat a már több mint 60 éven át tartó odaadó művelődési munkájukért.

(Részlet a pályamunkából)

A javaslat a Hétköznapi hőseink – Írjunk történelmet! elnevezésű mintaprojekt keretében készült.
Készítette: Juhász Tünde, tiszakálmánfalvi nyolcadik osztályos tanuló

Indoklás:


Milánovits Tibor kiemelkedő szerepet vállalt a helyi kultúra és hagyományok ápolásában. A művelődési élet aktív résztvevőjeként, kultúraépítőként segítette a falu kulturális fejlődését. Évtizedekig irányította és támogatta a művelődési egyesületet, így a helyi kulturális élet szerves részeként gondolunk rá. Hosszú éveken keresztül tanítóként és iskolaigazgatóként dolgozott, életét a helyi fiatalok oktatásának és nevelésének szentelve, ami által a település jövője iránti elkötelezettségét fejezte ki. A Tájház gondnokaként és értékmentőként olyan munkát végzett, ami a falu hagyományait, életmódját és történelmét örökíti meg, ezzel hozzájárulva a helyi identitás megőrzéséhez.

Források listája:

A forrás nem érhető el

2016-01-27

kulturális örökség | Bácskossuthfalva


„A libatoll üreges részéből levágunk 7-8 cm darabot. Ez a puskacső. Keményfa ágából tolót készítünk. Ennek hosszabbnak kell lennie a libatollcsőtől és könnyen járni a csőben. Működési elve hasonló a b ...

2016-02-01

kulturális örökség


Kupuszina 1751 óta fejlődő, folyamatosan alakuló közösség. Nyelvét a telepesek és a korábban itt élők alakították mai formájára. Ez a nyelvjárás több mint 200 éve él a faluban. A helyi Petőfi Sándor M ...

2016-02-01

kulturális örökség


A doroszlói népviselet a fiatalabb magyar népviseletek közé tartozik. A falu török utáni újratelepítése az 1752. évben kezdődött meg dunántúli magyarokkal. Legtöbbjük Tolna megyéből érkezett, de jötte ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával