Óbecsei népi gyermekjátékok

Települési érték

kulturális örökség

2016-03-21

Bemutatás:

A játék, a munkával ellentétben, olyan időtöltés, melyet szórakozásképp végzünk, szabadon, külső kényszer nélkül. Pszichológiai és társadalmi szerepe igen nagy. Kialakulásuk és funkciójuk alapján megkülönböztethetőek más játékoktól a népi játékok, melyeknek meghatározó szerepük van a hagyományos kultúrában. A népi játékok mind időben, mind térben igen elterjedtek, ami azt jelenti, hogy sokfelé és sokan játszották őket, hosszú időn keresztül. A hosszú idő alatt formálódott, csiszolódott népi játékok így – a folklór többi eleméhez hasonlóan – különböző területek és korok elemeinek keveredésével keletkeztek.

A széles néprétegek polgárosodásával, a városi kultúra terjedésével a parasztság által őrzött népi játékok nem teljesen haltak ki, egy részük beilleszkedett a mai városi kultúra alkotta közösségekbe. Óbecse játékhagyományait Korcsik Anikó és Cseszák Balázs néptáncpedagógusok gyűjtötték össze idős személyek gyermekkori emlékei alapján. Kutatómunkájukból született meg a Cika ide párom című játékgyűjtemény, amelyben megtalálhatjuk a legtöbb játéktípus helyi példáit. Az egykori óbecsei gyerekek kedvelték az eszközös ügyességi játékokat, mint például a csülközést, a gyufázást, vagy a klikkerezést, a különböző sportjellegű, ügyességi játékokat, a fogócskák számos változatát, mint a gödörmacskázást, a cika ide páromat vagy a ludas játékot. A gyermekfolklór jellegzetes elemei a szellemes szövegű mondókák, a napsorolók és nyelvtörők, kiolvasók és a tréfás csúfolók. 

Görög dinnye, török tök,
Szerda után csütörtök.

Két szélin fakanál,
Közepébe aranytál!

A gyüjtés összesen mintegy 120 játékot, 11 mondókát, 5 bölcsődalt, 8 kisorsolót, 13 csúfolót és 4 vonululós játékot eredményezett. Énekes játékok kevesebb számban kerültek elő (4 vonulós és 1 párválasztó játék), ezzel szemben különösen szívesen meséltek az óbecsei adatkazlők az eszközös játékról, amelyekből 31 különböző fajtára emlékeztek.

A különböző fajta népi játékok ma is fontos szerepet tölthetnek be: az olyan ritmikus-dallamos mondókák, ölbéli játékok, mint például a Csip-csip csóka vagy az Ez elment vadászni… nyugtató hatással vannak a csecsemőre, melyet a pszichológiai kutatások is alátámasztanak, hiszen a kisgyermekek egészséges személyiségfejlődéséhez szükséges az ölelgetés, ölbe ültetés, simogatás, érintés, testközelség. Ahhoz hogy kialakuljon az önértékelésük, különböző készségeik, hogy rájöjjenek miben ügyesek és miben nem, a játék szolgál segítségül. A mai gyerekeknek is szükségük van arra, hogy saját kezükkel létrehozzanak különböző tárgyakat, játékokat, és ismerkedjenek a környezetükben használható anyagokkal, hogy maguk alakíthassák a világot. Ide tartozik például a gombból, cérnából készíthető zúgó, a szőrlabda, a pitypangból készült nyaklánc vagy a kukoricapuska.

Az énekkel és mozgással telített tevékenység érzelmekkel serkenti az agy működését, változatos hallási, látási, mozgási ingerivel aktivitásra késztet. Az ének és a mozgás együttese azt a lehetőséget biztosítja a gyermekek számára, hogy általános aktivitás- és mozgásigényüket kulturált formában éljék ki. A gyerekeknek bőségesen kell jó zenei és ritmikus impulzusokhoz jutniuk. Ezeket ritmikus mondókák szolgáltatják, ringatással, hintázással vagy egyéb ritmikus mozgással kísérve. A kisgyermek a játékdalt mozgásának örömével együtt őrzi meg és később, ha csak a dallamot hallja, az is előidéző körülmények összességét jelenti számára. Főleg kisebb lányok játszották a Lánc, lánc eszterlánc kezdetű kifordulós énekes játékot, de a város körüli szállásokon 14-15 éves korukig is játszották a vonulós, kapuzós játékot, melyre a Búj, búj zöldágat énekelték.

Indoklás:

A mai kor szórakozásformái nagyrészt befogadó jellegűek, az egyéntől nem követelnek kezdeményezőkészséget, kreativitást. Régen kevés volt az ilyen jellegű szórakozás. A mesén kívül egyedül a színjátékszerű népszokásoknak volt a maihoz valamennyire hasonlítható „közönsége”. A népi gyermekjátékokban viszont az egyéni és társadalmi fejlődés, az aktivitás, kreativitás kialakítása, fejlesztése kapja a fő hangsúlyt. A félénkség, zárkózottság, agresszivitás, másokkal szembeni intolerancia leküzdésében, az együttműködés készségének kialakulásában is segítenek a hagyományos népi játékok. Játék közben kialakulnak különféle képességek, melyek a sportban, zenében, énekben, táncban és különféle más aktivitásokban jelen vannak, mivel a játék szerepe sokoldalú. Az érintés, simogatás, ritmikus szövegek közben végzett mozdulatok, a feladatok teljesítésekor érzett sikerélmény ösztönösen ma is bennünk van. Az általános szükségleteket kielégítő dolgokat, az együttlét, együtt szórakozás lényegét kell kimenteni a játékból.

Érdemes tehát föleleveníteni, visszatanítani a gyerekeknek a népi játékokat, méghozzá azok eredeti formájában. A hagyományos játékokat fölösleges átalakítani, hiszen szerepüket eredeti formájukban tudják legjobban betölteni. Az óvodai és iskolai néptáncoktatás lehetőséget ad arra, hogy a gyermekeknek legfogékonyabb korukban adjuk át a közösséget és embert formáló játék- és tánchagyományainkat.