Az Újvidéki Televízió tájékoztató műsorának magyar szerkesztősége, az Újvidéki Rádió zenei osztálya és a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Egyesület összefogásának eredménye lett 1996. szept ...
Torda a hagyományőrző rendezvényeiről is híres.
A Tordai Művelődési Napok közművelődési rendezvényt 2020-ban már 19. alkalommal tartották meg. Ez a rendezvény a vajdasági magyarság egyik leghosszabban tartó kulturális rendezvénye, amely minden évben február elejétől március végéig tart. A rendezvény célja a helyi hagyományok és a kultúra ápolása, bemutatása, egyúttal bemutatkozási lehetőséget kínál más egyesületek, csoportok számára egész Vajdaság területéről, de külföldről, Magyarországról és Romániából is. A rendezvényen minden korosztály találhat magának való programot, mivel vannak zenés-táncos vidám estek, koncertek, színielőadások, kiállítások, gyermek- és alkalmi műsorok, szakelőadások, könyvbemutatók, kalácsverseny. A művelődési házban sorra kerülő rendezvénysorozatnak több ezer résztvevője és nézője van.
A falunap, illetve a templombúcsú Torda legrégebbi ünnepe. 1983-ig csak a templombúcsút ünnepelték, de azóta ezzel együtt ünneplik a falunapot is, mégpedig mindig május 16-hoz, Nepomuki Szent János védőszent napjához legközelebb eső hétvégén.Az évek során a szórványmagyarság egyik legismertebb, legtartalmasabb és legtömegesebb rendezvénye, ünnepe lett, amelyen érdemes ott lenni. A többnapos, immár nemzetközi nek tekinthető rendezvényen számtalan program várja a helybelieket és az idelátogató több ezer vendéget is. Ismertté vált többek között a hagyományos csirkepaprikás-főző versenyéről (amely helyi sajátosság), az ismert magyarországi és vajdasági lakodalmas és rock-zenekarok koncertjeiről, gazdag és tartalmas művelődési műsorairól, a horgászversennyről és a nagyszabású kirakodó vásárról.
A Kukoricafesztivál hagyományápoló, helyi szokásokat bemutató rendezvényre 2020-ban immár 12. alkalommal kerül sor szeptember hónapban. Célja, hogy bemutassa szüleink, nagyszüleink őszi mezőgazdasági terményekhez kapcsolódó betakarítási szokásait, elsősorban a kézi kukoricatörő verseny által, amely a vajdasági magyarság körében szinte egyedülállóvá teszi e rendezvényt. A versenyen kívül szerepel a programban többek között hagyományos magyar ízek főzőversenye, pálinkaverseny, az őszi terményekből készült ételek bemutatása, gyermekversenyek és foglakozások, művelődési műsor, koncertek, kézműves vásár. A rendezvényre több ezren látogatnak el egész Vajdaság területéről, de Magyarországról és Romániából is.
Torda joggal lehet büszke rendezvényeire, hisz egy ilyen kis település olyan rendezvényeket szervez, amelyek a vajdasági magyarság szempontjából is meghatározóak. Mindhárom rendezvény tömegeket vonz, a látogatók száma elérheti a több ezret is. A vendégeket színvonalas programok várják. Különlegességet jelentenek a hagyományos versenyek, a helyi szokások ápolása, a nagyszabású koncertek, a Tordai Művelődési Napok pedig az egyik leghosszabban – több hétig – zajló rendezvény Vajdaságban.
Kiss Kornélia
Mob: +381 69 55 65 629
e-mail: kornelia555@gmail.com
http://www.torda.rs/
https://www.facebook.com/tordai.televizio
https://www.facebook.com/torda.helyikozosseg.5
https://www.facebook.com/psme.torda
Az Újvidéki Televízió tájékoztató műsorának magyar szerkesztősége, az Újvidéki Rádió zenei osztálya és a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Egyesület összefogásának eredménye lett 1996. szept ...
Kalapis Stojan Erzsébetlakon született 1958. október 16-án. Teológiát Szlovéniában tanult. 1987. július 16-án szentelték pappá szülőfalujában, Erzsébetlakon. A szaléziánus rend tagja. Előbb káplán, ma ...
Kúla közismert zenetanárnője, kórusvezetője, a magyarság körében a 40 éves pedagógusi pályája alatt mindannyiunk szüleit is tanította. Szerteágazó tevékenysége folytán a mai napig aktív. Önmagáról így ...