A gyapjút a birkanyírás után kiválogatják, kimossák és megszárítják. Tavasztól télig száraz helyen, a padláson vagy a kotárkában (kukoricagóréban) tárolják, majd a tél beálltával a fonni tudó háziassz ...
Torontálvásárhelyi kecskézés
Bemutatás:
A kecskealakoskodás elterjedt szokás volt a magyar hagyományban, elsősorban farsangkor, fonókban, lakodalomban, ritkábban a karácsonyi időszakban került rá sor. A református lakosságú Torontálvásárhelyen (Debelyacsa) a kecskézés karácsonyi pásztorjátékként volt szokásban. Egy 1913-ban született falubeli úgy mesélte, hogy a kecskefej faragását a nagyapjától tanulta, aki 1860 táján született.
A kecskéző csoportok december 24-én járták a falut. A vőfény köszöntötte a házigazdát, s ha az fogadta a kecskézőket, sorra belépett a szobába a többi szereplő: a csikós, a számadó és a cigányasszony. Az egyik játékos lepelbe burkolózott, és egy nyújtószárhoz kapcsolt, kézzel faragott, mozgatható kecskefejet tartott – róla kapta a nevét a pásztorjáték, s természetesen az ő játéka a humor egyik fő forrása. Végül a vőfény szólítására bebújt az ajtón kívül várakozó öreg juhász és a bojtár. A tréfás párbeszédeket karácsonyi énekekkel szakítják meg, melyek Jézus születésének örömhírét zengik.
Egykoron, nagyapáink idejében ezt a kedves kis jelenetet a télidő beálltával az állatoktól belehelt meleg istállókban tanították az idősebbjei a gyerekekkel. Általában a szegényebb sorsú családok gyermekei tanulták nagy szeretettel, hisz a tarisznyába ilyenkor a gazdagabb házak karácsonyi ízeiből is bőven jutott. Több csoport is igyekezett betanulni a kecskézést, de a falu járására csak azok mehettek, akiket a református lelkész javasolt. Mindegyik csoportot meghallgatta, tanítgatta, énekeltette, de csak azok mehettek karácsonyt köszönteni, akik bizonyítottak. A többieknek tovább kellett gyakorolni, hogy a következő évben ők is engedélyt kapjanak a falujárásra. A szokás az 1950-es években még élt, igaz, csak lopva, titkon, mert az iskolában féltek a gyerekek az igazgatói megrovástól. Az újrakezdés az 1990-es években történt, miután sok nehézség árán felkutatták a szokás részleteit. Majd ötven év szünet után, az 1994-ben megrendezett karácsonyi műsorban került színpadra a valamikor istállóban tanult kecskézés.
Javaslattevő: Mérges Eszter, néprajzi gyűjtő
Indoklás:
A torontálvásárhelyi, illetve debelyacsai karácsonyi kecskézésre a néprajzosokon kívül jeles művelődési szervezetek és intézmények is felfigyeltek. Így juthatott el helyi betlehemes csoport a karácsonyi, illetve betlehemi szokások jeles rendezvényeire: első ízben a Budavári Mézes Napokra a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség ajánlásával. A Budapesti Országos Betlehemes Találkozóra is rendszeresen érkezett hozzájuk meghívó. Több ízben utaztak el a torontálvásárhelyi kecskések erre a rangos találkozóra.
Kapcsolat az értékhez:
József Attila Kultúrotthon, Torontálvásárhely
http://www.debeljaca.com/magyarul/indexmagyar.htm
Források listája:
Toronálvásárhelyi (Debelyacsa) református szokásból kialakult karácsonyi kecskés játék. In Tömöry Márta szerk.: „…hanem vagyok Úristen követje…”. A téli ünnepkör dramatikus szokásaiból – Nemzetközi Betlehemes Találkozók játékszövegei. Budapest, 2009.
Mihályi Katalin: Betlehemezés, bölcsőzés, kecskézés. Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutató: Kisebbségi létünkből fakad a tradíciókhoz való szorosabb ragaszkodásunk. Magyar Szó, 2010. december 24.
A keresztet a magyar állam állíttatta 1944-ben, a Szaniszló Iskola udvarában. Ugyanez évben adományozott egy nagyméretű szentképet is az iskolának, amely oltárképül szolgált. Mivel akkor még nem volt ...
A bádogszelence története A falualapítás századik évfordulóján, 1886. szeptember 5-én a „községháza falába szürkemárvány emlékkő tétetett, az emlékkő háta megé” pedig cinbádog szelencébe zárva üzenet ...
