Székelykeve szellemi kulturális tájegysége

Külhoni érték

kulturális örökség

2016-02-09


Bemutatás:


Az 1764. évi madéfalvi történések, a „siculicidium” (székelyölés) utáni években a csíki, háromszéki és aranyosszéki falvakból elmenekült lakosságból, a ma már Romániához és Ukrajnához tartozó Bukovina területén öt magyar falut alapítottak és népesítettek be: Fogadjistent, Istensegítset, Hadikfalvát, Andrásfalvát és Józseffalvát. A Bukovinában 1774-től megtelepedetteknek már az 1880-as években megkezdődött az elszegényedés előli szakaszos, kényszerű elvándorlásuk. Első kirajzásuk 1882–83-ban történt meg. Tisza Kálmán kormánya felkarolta a kitelepülők ügyét, akiknek az Al-Duna szabályozásának idején lecsapolási munkákat ajánlottak, és akik töltésépítőkként telepedtek meg a délvidéki Pancsova és Kevevára közötti szakaszon. Három ma is létező települést alapítottak: Hertelendyfalvát, Sándoregyházát és a ma is magyar többségi lakosságú központjukat (mintegy 86%-a magyar), Székelykevét.

Európa legdélebbi magyar települése, Székelykeve (szerbül Skorenovac) a Szerb Köztársaság Vajdaság tartományában, a Dél-Bánsági körzetben, a kevevári községben (opština) az Al-Duna közelében fekszik. A terület egykor a Szent István alapította kevevári várispánsághoz tartozott, és egy XV. századi okiratban szerepel először 1412-ben terra Zkoronovetz néven. Zsigmond király 1428 novemberében Karánsebesen kelt oklevelében villa regalisnak említi, és kiváltságokat adományozott neki, mely 1440-ben Zkorenotz Puszta néven szerepel.

1990-ben közel 4000, ma már alig 2000-2500 lakosa van. Nagy többségük székely magyar, valamint palóc származású. A többi magyarul beszélő katolikus bolgár (paltyán vagy paltyén), és kevés szerb család. A falu színmagyar általános iskolája diákjainak létszáma a történelem zivatarai során állandóan változott. Fénykorában, az 1956 körüli években például több mint 800 diákja is volt! Ma a munkanélküliség és a kényszerű elvándorlások következményeként csak 150. De Székelykeve mai nehéz életkörülményei ellenére megőrizte kultúráját, jókedvét, a székely góbéságok sajátos ízét, és megmaradásra sarkalló tettre vágyását is. A bukovinai székely közösség, az erdélyivel való évszázados elszakítottság következtében jól megkülönböztethető, jellegzetes kultúrát alakított ki. Bukovinából magukkal hozott népi hagyományaik igen archaikusak: többek között középkori eredetű balladákat, keserveseket, a lakodalmi szokások gazdag tárházát, farsangtemetést és igen szép székely-bukovinai tájnyelvet őriztek meg. Karácsonyi szokásaik közé tartoznak a karácsony böjti gyermekkánták és a huszárjárás, a felnőtt legények betlehemes játéka, melyet sokáig nem adtak elő, de az 1990-es években felújították, és azóta minden évben betlehemeznek karácsony és újév között. Az al-dunai székely népdalkincs gazdagságát Kiss Lajos népzenekutató fedezte fel. Az 1940-es évek elejétől az 1960-as évek végéig gyűjtött a három székely faluban, köztük Székelykevén is.

Egykor olvasó-, és gazdaköre, dalárdája, színjátszó-, és népitánccsoportjai működtek. Ma a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a Szalmaszál Ifjúsági Művelődési Egyesület és a Varrocska kézműves csoport tevékeny. Így a székelykeveiek rendszeresen fellépnek a délvidéki kulturális rendezvényeken. Jellegzetes népi táncaikat, a legényes és páros silladrit, és a hétfélésnek nevezett táncrendet mindmáig előadják. A bonyhádi székhelyű Bukovinai Székely Szövetség e népcsoport más és más vidékekre történt kirajzásait erős kapcsolati egységben tartja. A szövetségnek tagjai az al-dunai székelyek, így Székelykeve is.

A falu népéletéről, jelenkori állapotáról három nagyszerű dokumentumfilm készült, múltjáról, életéről, küzdelmeiről az elmúlt évékben négy könyv is született. Helyi kiadvány a Székelykevei Igaz Szó című, havi rendszerességgel megjelenő közlöny.

Szellemi értékein kívül természetesen tárgyi/építészeti érdekességei és értékei is vannak. Ez az épített örökség természetesen nem vetekedhet az ismert délvidéki kincsekkel, azonban rendelkezik különleges vonásokkal, mint például a hármasosztatú „kincstári” parasztházak. Székelykeve gazdagon felszerelt tájházát 2010-ben nyitották meg. A kincstári (telepes) házakon kívül a gazdag német polgári házak is megcsodálhatók. Az 1889 és 1892 között neogótikus stílusban épített, gazdagon felszerelt Szent István-plébániatemplom kertjében két ízben is avattak kopjafaemlékművet. A falu további látványosságai: a már 120 éves régi iskola épülete, a községháza (helyi közösség) épülete, a falu főutcáján álló egykori Földművelők Hitelszövetkezete banki épülete, valamint a régi Vadászotthon épülete, mely egykor az Olvasó- és Gazdakör otthonául szolgált. Az Ifjúsági Otthon és az egykori, színpaddal rendelkező mozi épülete ma is kulturális rendezvényeknek ad helyet. További látnivalói a falunak: az 1995-ben emelt temetői székelykapu és harangláb, a falu déli aljzatának (Nagy alj) gémeskútja és pihenőhelye, a régi Gyurgyevó/Rádayfalva irányában egykor épített romos harangláb és a Kevepallos (Pločica) szerb település délkeleti határában még meglévő ún. Mária Terézia híd, valamint a Duna közelében lévő Szakadó nevű tó.

Székelykevének nincs igazi műemléke, kastélya, történelmi emlékhelye, és a környéken kevés a természeti látnivaló is. Felbecsülhetetlen érték azonban a lakosság szellemi öröksége, a tájszólásos, kitűnő állapotban konzerválódott bukovinai székely nyelvezet, a jellegzetes népszokások, bukovinai eredetű népdalok és a gazdag anekdotakincs.

Javaslattevő: Péter László grafikusművész, illusztrátor, animátor, Székelykeve szülötte

Previous Next

Indoklás:


Az Al-Duna kanyarulatába telepített bukovinai székelyek mintegy 125 éve a délvidéki magyar népcsoportok egyik legérdekesebb, küzdő szellemiséget képviselő része. Nemzeti értékként kell tekintenünk e tájegység lakosságára és külön Székelykeve falura, Európa legdélebben fekvő magyar végvártelepülésére, melynek áttelepített közössége a felhalmozott szellemi és anyagi, természeti, közösségi értékeit magával hozta, s melyet mindenképpen igyekszik megőrizni.

A falu jelenleg is a túléléséért küzd, kulturális egységként a hagyományok ápolását önerejével, de háládatos külső segítséggel is, igyekszik tovább tartani. Gazdaságilag újabban főként a turisztikai vendéglátásban látja biztos megmaradását. Szervezett formában évente immár négy-hatezer, főként Magyarországról érkező turista látogatja meg Székelykevét.

E dél-bánsági kulturális színfolt a magyarságot gazdagítja, megerősítéséhez és az új nemzedékek nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának hites kialakításához is hozzájárul. Székelykeve a délvidéki magyar tájegységek egy különleges, mondhatni stratégiai fontosságú települése. Székelykeve kuriózum: eddigi megmaradása a déli végeken példa értékű. Féltett örökségüket, örökségünket mindenképpen érdemes megbecsülnünk és megtartanunk.

 

Források listája:

Al-dunai székelyek. Dokumentumfilm (43’). Rendezte Orbán Ágnes.

Al-dunai székelyek szócikk. In: Magyar néprajzi lexikon [online] (http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-144.html)

Balassa Iván: Az al-dunai székelyek. In uő: A határainkon túli magyarok néprajza. Budapest, 1989, 256–261.

Beszédes Valéria: Egy al-dunai székely mesemondó az ezredfordulón. Néprajzi Látóhatár, 2001. 1–4. sz. 95–102.

Bodor Anikó: Az al-dunai székelyek régi hagyományai ma. Ethnographia, CX. évf. 1999. 110. sz. 335–348.

Kiss Lajos – Bodor Anikó: Az al-dunai székelyek népdalai. Újvidék, 1984, A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete. /A Jugoszláviai Magyar Népzene Tára, 2./

Kemény Lajosné Varga Mária: Hertelendyfalvi székely varrottasok. Zenta, 2004, Thurzó Lajos Közművelődési Központ.

Papp Árpád – Raffai Judit – Terbócs Attila szerk.: A vajdasági magyarok néprajzi atlaszának kommentárkötete. Szabadka, 2003.

Papp Mária: A táncélet gyűjtése, a lakodalom és ehhez fűződő népszokások Székelykevén. Diplomamunka. Kézirat. Székelykeve, 1997.

Penavin Olga: Két bánáti székelytelep balladái. In: Tanulmányok. Újvidék, 1971, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Tanszék.

Penavin Olga: A ház, a ház berendezése, a fűtés és az étkezés Székelykevén. In: Tanulmányok 5. Újvidék, 1972.

Penavin Olga: Székelykeve (Skorenovac) népének hitvilága. In: A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei. Újvidék, 1972.

Péter László: Vándor fecske hazatalál? Kalandozások Madéfalvától Bukovináig, Bukovinától az Al-Dunáig... Topolya–Budapest, 2008, Lavik 92 – Timp.

Pétër László: Kërësztapám nadrágja. Al-dunai székely felemás és apró történetek [online]. Zenta, 2011, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. (http://adattar.vmmi.org/index.php?ShowObject=konyv&id=394)

Thomka Viktor: Egy al-dunai székely község szociográfiája [online]. Híd, 2001. 11–12. sz. 1296–1324. (http://adattar.vmmi.org/folyoiratszamok/1638/hid_2001_11-12_.pdf)

Ujváry Zoltán: Népdalok és balladák egy al-dunai székely közösségből. Debrecen, 1968, Kossuth Lajos Tudományegyetem.

2016-02-24

épített környezet | Ada


A műkő-kapuoszlopok az 1960–1980-as években épült kapuk, kerítések jellegzetes részei. Különböző formáik valószínűleg egész Vajdaságban elterjedtek falusi és városi lakóházaknál. Ada szűkebb régióját, ...

2016-04-05

épített környezet | Topolya


Míg a XIX. század elején csak ún. szárazmalmok voltak Topolyán, addig a népes település lakosságának állandó problémái voltak a gabona őrlésével. A század második felének adatai alapján tudjuk, hogy n ...

2016-01-21

épített környezet


Szabadka és Palics legjelentősebb századfordulós emlékei Komor Marcell (1868–1944) és Jakab Dezső (1864–1932) építészpáros nevéhez köthető. A két építész 1897-től közös tervezőirodában működik Budapes ...



Készült a Magyar Kormány támogatásával